A takarmánynövények tárolásának és feldolgozásának hatása a takarmányok mikotoxin-szennyezettségére

A takarmánynövényeket a mikotoxin-szennyezettség szempontjából két nagy csoportra kell osztani. Az egyik csoportot a gabonamagvak alkotják, amelyek egyrészt már a termőterületen szennyeződhetnek penészgomba-fertőzés hatására, ám ez a tárolás során is kialakulhat, ezzel tovább növelve a mikotoxin-szennyezés mértékét.

A tömegtakarmányok közül szántóföldi penészgomba-fertőzéssel és ennek hatására mikotoxin-szennyezéssel elsősorban a silókukorica esetében lehet számolni, de egyes szalmák, így például az árpaszalma, is fertőzött, azaz mikotoxinnal szennyezett lehet. A tömegtakarmányok tárolása során bekövetkező további penészgomba-fertőzés és a mikotoxin-szennyezés mértéke jelentős mértékben függ a tárolás módjától, azaz erjesztéssel tartósított (szilázsok, szenázsok), vagy szárítva tárolt (szénák, szalmák) növényi alapanyagokról van-e szó. A penészgomba-fertőzés és ennek következtében a mikotoxin-szennyezés, mindkét tárolási mód esetében előfordulhat, de más penészfajok fertőznek, eltérő toxicitással rendelkező mikotoxinokat termelve.

A gabonamagvak esetében azok hőmérséklete és nedvességtartalma tekinthető kritikus tényezőnek a tárolás alatt bekövetkező mikotoxin-termelés szempontjából. A penészgombák növekedésükhöz és szaporodásukhoz minimálisan 14-15% nedvességtartalmat igényelnek, ezért a gabonamagvak betárolás előtti szárítása az első és legfontosabb megelőző intézkedés a tárolás alatti mikotoxin-termelés megakadályozására. A szárítás során törekedni kell a termény nedvességtartalmának gyors csökkentésére, ezt azonban úgy kell elvégezni, hogy elkerüljék a túlmelegedést, ami a gabonamagvak táplálóanyag-tartalmának és egyes táplálóanyagok emészthetőségének csökkenését okozza. Fontos ugyanakkor a szárítás minél gyorsabban történő végrehajtása, ezért a szárító levegő-hőmérséklete célszerűen minimálisan 5 oC-kal magasabb legyen, mint a környezeti hőmérséklet, a szárítás során a befútt levegő mennyiségét pedig átlagosan 180 m3/óra/tonna mértékre kell beállítani.

Számos penészgomba, így például a klasszikus szántóföldi gombáknak tekintett Fusarium fajok nagy nedvességtartalmat (2025%) igényelnek, így megfelelően szárított (max. 14% nedvesség tartalom) termény esetében a tárolás során csak akkor fordulhat elő jelentősebb mértékű további mikotoxin-termelés, ha a tárolóterek zárása nem megfelelő, azaz a betárolt tétel egyes részei benedvesednek. A raktári penészek, így például az Aspergillus- és Penicilliumfajok, nedvesség igénye kisebb (15-18%), viszont növekedésükhöz és mikotoxin-termelésükhöz magasabb hőmérsékletet igényelnek, bár az már 10-12 oC-on is megkezdődik.

Abban az esetben, ha nincs mód a gabonamagvak nedvesség-tartalmának alacsony szintre csökkentésére, akkor megoldásként az egyidejűleg betárolt gabonamag tétel vastagságának csökkentése jöhet számításba, mert ennek segítésével hatékonyabban elvégezhető a szellőztetés és az átforgatás.

További probléma lehet, ha nem tartják be a gabonamagvak tárolásának alapvető szabályait. Ezek közé tartozik a betárolt gabona szellőztetése, forgatása, hűtése. Ezek hiányában, vagy azokat nem szakszerűen végrehajtva a betárolt tételben a befülledés következtében melegedő gócok, ún. forrópontok, alakulnak ki, amelyek ideális hátteret biztosítanak a penészek növekedéséhez és szaporodásához, ennek következtében a fokozott mértékű mikotoxin-termeléshez. Ez az oka annak, hogy a betárolt gabonatételekben a mikotoxin-szennyezettség mértéke rendkívül eltérő, mert a megfelelően kezelt részeken alig, míg a befülledt részeken akár több százszoros mennyiségű mikotoxin is előfordulhat. Ez a tény felhívja a figyelmet a mikotoxinmérések során a mintavételi szabályok betartására, azaz a betárolt tételek különböző rétegeiből és a lehető legtöbb ponton szükséges mintát venni, amelyekből homogén elegyminta készítése után kell kialakítani a laboratóriumi átlagmintákat. A tárolóterekben penészgomba-fertőzés forrása lehet a szálló porban vagy akár a nem megfelelően tisztántartott szállító és mozgató eszközökön jelenlévő gombaspóra vagy mikotoxin is, amely fokozhatja a penészfertőzés kockázatát és a mikotoxin-szennyeződést. A szálló porban lévő gombaspórák mennyisége a mikotoxin-szennyezettségben csak minimális kockázatot hordoz, munka-egészségügyi szempontból viszont veszélyforrást jelenthet a raktári dolgozókra nézve.

Gabonasilókban a befülledés ellen általában rendelkezésre állnak a megfelelő gabonaszellőztető- vagy forgatórendszerek. A síktárolókban azonban ezek a legtöbb helyen nincsenek kiépítve, ezért a szellőztetéshez a betárolt tételt időszakonként át kell mozgatni. A szellőztetés elvégzését a tároló levegőjének hőmérséklete, relatív páratartalma, valamint a termény hőmérséklete határozza meg. Abban az esetben például, ha a termény hőmérséklete a felszín alatt kb. egy méterrel mérve 3-5 oC-kal meghaladja a környezet hőmérsékletét, haladéktalanul meg kell kezdeni az átforgatást. Az egész halom átrakodása is lehetőség, de ez egyrészt károsítja a szemeket, amely viszont fokozza a penészgomba fertőzés veszélyét, mert a maghéj bizonyos fokú védelmet nyújt, a sérült, törött szemeken viszont hamarabb elindul a penészesedés. A maghéj sérülését raktári rovarkártevők is előidézhetik, ráadásul a rovarok életfolyamataik során vizet is termelnek, ezzel növelve a betárolt tétel, vagy annak egyes területein a nedvességtartalmat. Amennyiben viszont a betárolt gabonamagvak nedvességtartalma nem haladja meg a 15%ot, akkor ez jelentősen csökkenti a raktári rovarkártevők aktivitását, ezzel kártételét. Az egész halom átrakodása általában nem hozza meg a várt eredményt, azaz a betárolt tétel hőmérséklete nem hűthető le a szükséges mértékben. Erre a célra sokkal inkább alkalmas a betárolt tétel átmozgatása, forgatása.

Szükséges emellett a tárolás alatti felmelegedés elkerülése érdekében a betárolt tétel felületi hőmérsékletének csökkentése is, amivel megakadályozható a felületi vízlecsapódás. Erre a célra kiválóan alkalmas hűvös levegő befújása 10 m3/óra/tonna mértékben. A felület lehűlése gyorsan bekövetkezik, ha a környezeti hőmérséklet legalább 5 oC-kal alacsonyabb, mint a gabonatétel aktuális hőmérséklete, ezért a levegő befújása főképp az esti órákban hatékony.

A takarmánygyártás során alkalmazott technológiai műveletek során az alapanyagokban, így a gabonamagvakban jelenlévő mikotoxinok mennyisége nem, vagy csak elhanyagolható mértékben csökken. További mikotoxin-szennyezéssel a takarmánygyártás során csak akkor kell számolni, ha a technológiai berendezések tisztítása nem megfelelő, azaz a felhordórendszerben visszamaradó erőteljesen szennyezett gabonamagvak keverednek az alacsony szennyezettségű magvakkal. A takarmánygyártást követően ugyanakkor nem megfelelő tárolás során ismételt penészgomba fertőzés és emiatt mikotoxin-termelés kialakulhat, elsősorban akkor, ha a takarmánytétel átnedvesedik, befülled. Tömegtakarmányok esetében a védekezés lehetőségei sokkal inkább korlátozottak, különösen szénák és szalmák esetében. Ezek szárítása és különösen tárolása során a környezeti levegő páratartalma ideális körülményeket teremt a penészek szaporodásának. Ezek átforgatására azonban általában nincs lehetőség, így ha a környező levegőből vagy a nem megfelelően tisztántartott tárolóterekből, szállító- és felhordóeszközökből a betárolt tétel penészgombákkal fertőződik, elkezdődhet a penészek szaporodása, majd mikotoxin-termelése. Ennek csökkentésére a zárt, de legalább fedett tárolóterek kialakítása a lehetőség, bálák esetében pedig a bálahalmok fedése, amellyel az átnedvesedés megakadályozható.

Szénák, szalmák, szilázsok és szenázsok esetében is számolni lehet már a termőterületen bekövetkező penészgomba-fertőzéssel és mikotoxin-szennyezéssel. A penészfertőzés azonban nem elsősorban ott, hanem a tárolás során következik be, bár az eltérő penészfajok miatt az nem minden esetben jár együtt gazdasági állataink számára veszélyes mikotoxinok termelésével is. A szénák, a fűszilázs, a fű- és lucernaszenázs általában sok penészgomba fajjal fertőződik, de ezek közül csak néhány termel valóban kártékony mikotoxinokat. A szalmák általában kevés penészfajjal fertőződnek, és az üszög (Stachybotrys) kivételével csak ritkán okoznak problémát. A kukoricanövény- és lucernaszilázs viszont kevés penészfajjal fertőződik a tárolás során, azok viszont mikotoxin-termelésük révén jelentős gazdasági kárt okozhatnak. Eltérő a silóterekben a fertőző penészek megoszlása is, míg ugyanis a nagyobb oxigénigénnyel rendelkező Aspergillus fumigatus leginkább a silótér felszínén található, addig a kisebb oxigénigényű Penicillium roqueforti még a silótér középső rétegében is előfordul. A szilázsok és szenázsok esetében viszont jelentős lehet a termőterületen történt penészgomba-fertőzés, aminek hatására a növény már bizonyos mértékű mikotoxin-szennyezettséggel kerül betárolásra. A silózás előtt termelődött toxinok nem vagy csak mérsékelten bomlanak le a szilázsokban. A fontosabb mikotoxinok közül nem bomlanak le a deoxinivalenol, a zearalenon, a fumonizinek, a roquefortin C és a mikofenolsav. Részlegesen, de nem teljes mértékben, bomlanak le az aflatoxinok, az ochratoxinok és az alkaloidok, míg szinte teljes mértékben lebomlanak a PR toxin és a patulin. Utalni kell azonban arra, hogy a silótér megbontása után oxigén hatására a penészek aktiválódnak, így a mikotoxin-termelés újra megindulhat. Emiatt lényeges a silótereket a lehető legkisebb felületen megbontani, ezzel csökkentve a penészgombák aktiválódását és további mikotoxin termelődését.

Szénák és szalmák esetében a kijuttatást követően is számolni lehet további penészgomba-fertőzéssel és mikotoxin-szennyezéssel, ha azok átnedvesednek. Szénák esetében ez csak akkor fordulhat elő, ha azt külön adagolják, például nem fedett szénarácsban helyezik el, míg szalmáknál – ha nem keverik be a napi adagba – ez szinte elkerülhetetlen. Szilázsok és szenázsok esetében ilyen problémák csak ritkán fordulhatnak elő, mert ezek kiadagolt mennyiségét az állatok viszonylag rövid idő alatt elfogyasztják.

A tárolás alatti penészgomba-fertőzés a mikotoxin-szennyezés gabonamagvak esetében viszonylag könnyen megelőzhető a betárolásra kerülő tétel tisztításával (rostálás), valamint fungicid-szerek –elsősorban propionsav és annak sói – alkalmazásával. A tömegtakarmányok esetében azonban ezek a módszerek nem alkalmazhatók, így ezeknél csak a megfelelő tárolási körülmények biztosításával lehet védekezni.

prof. Dr. Mézes Miklós


Kapcsolódó hírek