fbpx

A tavaszi fagykárok megelőzésére és regenerálására – Amalgerol®

Írta: Fodor Mihály - 2020 március 27.

Az idei év korai kitavaszodása a megszokottnál jelentősen korábbi időszakban indította el a növények vegetációs ciklusát. A szántóföldi növények és a gyümölcsfák is erőteljes fejlődésnek indultak. Ez a korai felmelegedés nagyon veszélyes lehet a növényekre, ugyanis az előttünk álló időszakban nagy az esélye az éjszakai fagyok visszatérésének, amelyek komoly károkat okozhatnak a termelőknek.

A fagy előrejelzése előtt az állomány védelmére, vagy a fagyhatás után az új levélzet és vegetatív részek kifejlődésének gyorsítását az Amalgerol® 3-4 l/ha dózisának kipermetezésével segíthetjük elő. Az Amalgerol® az élettani folyamatok stimulálásával fokozza a növények növekedési erélyét és az új hajtások gyorsabb fejlődését.

Gyümölcsösökben a fagykár fokozottabban jelentkezik (1.kép), ugyanis a virágzásban érkező fagy a teljes termést megsemmisítheti, sőt a következő évi termést is erősen korlátozhatja. Ha virágzásban a bibe károsodik biztos a termésveszteség. Szőlő esetében, ha már kifejlett, nagy hajtások fagynak el, az nem csak az adott évi termést semmisíti meg, hanem az újrahajtott vesszők sem érnek be időben, amely a jövő évi termést csökkenti.


A gyümölcsvirágzásban érkező fagy komoly károkat okoz – a növények felkészítésében és a fagyhatás mérséklésében segít az Amalgerol®

Ukrajnában és Szerbiában gyümölcsösökben használják az Amalgerol®-t a fagy károkozásának mérséklésére. Almában, rügypattanás után, előrejelzésre alapozva, a fagy bekövetkezése előtt 2 nappal, Amalgerol® 5 l/ha dózisának kipermetezése, a fagy által károsított rügyek számát a felére csökkentette (1.ábra).


A májusi fagy előtt kijuttatott Amalgerol® mérsékelte a fagykárt és emelte a terméshozamot (Ukrajna, 2017)

Ha a fagy bekövetkezett az Amalgerol®-t azt követően kell kijuttatni 4-5 l/ha dózisban, majd a kezelést 2 hét múlva meg kell ismételni. A fagykár utáni Amalgerol® felhasználás gyümölcsösökben az adott évi termést már nem tudja pótolni, de a növényeket növekedésre serkentve a jövő évi termőképesség biztos megalapozója.

Szántóföldön a későn érkező fagyok következtében (3. kép) az őszi búza levele a csúcsi részektől elhal a fagy hatására, a repce levelei egyszerűen leszáradnak. Ez nagyon visszaveti a növények fejlődését, mivel a növények energiája először nem a növekedésre, fejlődésre, hanem a lefagyott levélzet pótlására használódik el. Ha olyan erős a fagy, hogy a növekedési csúcsok is elhalnak, ezt a növények mellékhajtások erőteljes fejlesztésével igyekeznek pótolni. Ebben az esetben ezeken a mellékhajtásokon már kevesebb lesz a termés, mert a hajtások felnevelése is plusz energiát von el a növénytől. Szántóföldi növényi kultúrákban fagykár esetén, a levélzet minél gyorsabb pótlásáról kell gondoskodni.


április elején érkezett késői fagy (-6 °C) stresszhatás búzában és repcében –
a megelőzésre és mielőbbi regenerálásra használjuk az Amalgerol®-t

Szántóföldi növényi kultúrákban fagykár esetén, a levélzet minél gyorsabb pótlásáról kell gondoskodni. Az új levélzet kifejlődését Amalgerol 3-4 l/ha dózisának kipermetezésével segíthetjük elő. Az Amalgerol fokozza a növények növekedési erélyét, az új hajtások kifejlődése gyorsabb lesz, így a növény hamarabb rendelkezik megfelelő levélfelülettel a további növekedéshez és a termés kineveléséhez.

A stresszhatások enyhítésére új technológiai lehetőség az Amalgerol® Essence alkalmazása, amely biológiai termesztésben is használható készítmény. Az Amalgerol® Essence-ben az összetevők szintetikus, széleskörű aminosav sorral egészültek ki, növelve az Essence biológiai hatékonyságát. Az aminosavak a növényi szervezetekben a fehérjék építőelemei, hormonok és enzimek képződnek belőlük. Az aminosavak szabályozzák és serkentik a növények élettani folyamatait, ezért a klorofill szintézis, fehérjefelépítés, cukorszintézis, sejtdifferenciálódás, a tápanyag szállítás és a megtermékenyülés elengedhetetlen alkotórészei. Az Amalgerol® Essence alkalmankénti dózisa 2 l/ha, kiszerelése 15 és 600 liter.

Elérhetőség: www.hechta.hu