fbpx

A világ legjobb tenyészbikái: Génbank-Semex Magyarország Kft.

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 09.

Az 1989-ben alakult Génbank Kft., a több mint két évtized elteltével immár a világ élvonalában áll, pedig az állandóan változó gazdasági körülmények között nem volt ez mindig így, néha a talpon maradás volt a cél. A szüntelen változás okozta alkalmazkodási kényszer azonban nem térítette el a vállalkozó tulajdonosokat, a menedzsmentet attól a szilárd célkitűzéstől, amit az alapításkor megfogalmaztak: a kanadai holstein-fríz tenyésztés világszínvonalú eredményeinek elérhetővé tételével, valamint a hazai ivadékvizsgálati programunk legmagasabb genetikai szintre történő fejlesztésével tovább emelni a hazai tenyésztés színvonalát.

Veres Zoltán ügyvezető megnyitójában elmondta, hogy 22 éve tagja annak a sikeres csapatnak, akik szaktudásukkal, önmaguk állandó képzésével vitték előrébb a Génbank-Semex Magyarország Kft-t.

„A 25. születésnapot nem is lehetne méltóbban megünnepelni, mint egy, a jövőnket alapvetően meghatározó beruházás létrejöttével. Ez a változás nem csak mennyiségi, hanem minőségi fejlődést is hoz a Génbank életében.”

A vállalat jelenleg 200 bika tartására képes, ebből 172 állat egyedi bokszban kaphat helyet, a legmegfelelőbb körülményeket biztosítva ezzel a bikák számára. Új klimatizált ugratóban akár napi 35 bikát is tudnak ugratni, ahol a levett sperma a legmodernebb laboratóriumi körülmények közé kerül feldolgozásra. Az így termelt szaporítóanyagnak meg kell felelnie több mint 80 ország szigorú előírásainak.

Az elmúlt 3 évben a Semex több mint 3 millió dollárt ruházott be annak érdekében, hogy létrejöhessen az európai genetikai központ, így egyrészt meg lehet osztani az esetleges állategészségügyi kockázatokat, másrészt a Semex volt az egyik olyan nagy mesterséges vállalkozás, amely felismerte az európai genetikában rejlő óriási lehetőséget. Így vált a mezőhegyesi részleg az európai program központjává. Valamit jól csinálnak, hiszen 2013-ban rekord árbevétellel büszkélkedhetnek.

Norm McNaughton a Semex igazgató tanácsának elnöke is tiszteletét tette.

?Külön öröm számomra ez a 25. jubileum, amit Kanadában egy cég életében ezüst évfordulónak hívnak, ám ma elmondhatom, hogy egy arany fokozatú létesítmény kerül itt Mezőhegyesen átadásra. Kiváló munkát végeztek Önök, Magyarok?.

A Semex nemcsak a genetikát kutatja fel, hanem arra is kötelezettséget vállalt, hogy ennek a genetikának a tartását a lehető legmagasabb minőségben tudja kivitelezni. Ezzel globális jelenlétre tettek szert.

Amighetti Numero Uno

Az ünnepélyes szalagátvágást követően egy ámulatba ejtő bikabemutatón felvonult a Génbank-Semex Magyarország Kft. számos büszkesége. A jól ismert neveken túl – mint a világ legjobb genomikus bikái közé tartozó Amighetti Numero Uno – bemutatták a jövő holstein-fríz reménységeit, illetve, mint hazai értékünk, a magyartarka fajta kizárólagos forgalmazójaként az állomáson álló legjobb magyartarka bikák is felvezetésre kerülnek.

Paul Larmer, a Semex Alliance vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy bár az itteni Semex leányvállalatnak csak 25 éves története van, azért azt hozzá kell tenni, hogy itt Mezőhegyesen az állattenyésztés múltja 230 évre tekint vissza. Ma pedig a világ legjobb genetikája áramlik ide, a szaporítóanyag termelése során a Semex kutatás-fejlesztési részlege azon dolgozik, hogy minél jobb spermaminőséget tudjanak eljuttatni a felhasználókhoz. A sikerhez elengedhetetlen, hogy összefogva, egymást támogatva, ugyanabba az irányba tekintsünk. A vállalat évente több mint 12 millió adag spermát értékesít a kontinens számos pontjára. Ezzel az új létesítmény megszületésével Magyarország Európa szerte tudja értékesíteni a genetikát. Óriási lépés ez a globális szerepvállalásban.

Summa summarum, a Semex bikaajánlata minden eddiginél változatosabb: hazai és import kizárólag genomvizsgált holstein-fríz tenyészbikák, koncentrált tejű és húsfajták, kettős és húshasznú magyartarka tenyészállatok.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek a www.agraragazat.hu galériájában!