fbpx

Adottság, hagyomány, fejlesztés

Írta: Kohout Zoltán - 2019 június 05.

Hódmezővásárhelyen nagydíjat nyert az Árpád-Agrár Zrt. palántanevelési technológiája

Ha nem fejlesztünk, eltűnünk a piacról – vallotta csaknem három évtizede az Árpád-Agrár Zrt. ma is aktív elnök-vezérigazgatója, s ugyanezt a stratégiát követi ma is a hazai zöldségágazat egyik főszereplőjének irányítója. Nem véletlen, hogy a jövőre 60. évét ünneplő gazdaság idei szakmai sikere is a high-tech jegyében fogant.

Évtizedek óta stabil alapok

Termékdíjat nyert a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok termékdíj-pályázatán a szentesi Árpád-Agrár Zrt. A vásárhelyi expó és vásár nagydíjasát természetesen a növénytermesztés kategóriában méltatták az első helyen a „High-tech palántanevelés a helyi adottságokra épített gazdaságfejlesztéssel” című pályázatáért. Az elnök-vezérigazgató három pilléren álló szemléletükkel indokolja évtizedek óta töretlen fejlődésük és az idei nagydíj „titkát”. A jó minőségű földek és az üvegházas termesztést elősegítő termálvíz: vagyis a területi adottságok mellett a kertészek együttműködésére és a rendületlen fejlesztésre építették a politikájukat. – Az évszázadokkal ezelőtt a szentesi térségbe költöző kertészek hagyományát követve nem ellenfélként tekintünk egymásra, hanem partnerségre, összefogásra törekszünk mind a mai napig. Ugyanakkor már a szövetkezeti időkben, azóta pedig, a verseny fokozódásával és a pályázati források megnyílásával különösen fontos szem előtt tartani, hogy aki nem fejleszt, nem követi a kor első vonalbeli technológiáit, az lemarad: ma gyorsabban kihullik a piacról, mint bármikor korábban – fogalmazott lapunknak Csikai Miklós (képünkön).

Növekedés, minőség, verseny

A zöldség- és növénytermesztés mellett palántanevelésben is meghatározó Árpád-Agrár Zrt. sok száz család megélhetését biztosítja azzal, hogy ma már több mint ezer bel- és külföldi kertészetnek értékesíti palántáit, idén pedig e szegmensben 15-20%-os növekedést vár. A palántanevelési ágazatvezető szerint ezt az teszi lehetővé, hogy a társaság rugalmasan reagált a termelői-piaci változásokra, illetve a legkorszerűbb, intenzív technológiát építették ki az elmúlt másfél évtizedben. – Az érték- és hozamnövelő fejlesztések révén a termelés biztonságos keretek között történik: a növények ideális viszonyok között, stressz- és kártételmentesen teremnek. Ugyanakkor még az érzékszervi vizsgálatok is azt igazolják, hogy a beltartalom szempontjából is magas minőségű termékeket állítunk elő – mondja Oltyán István. Hozzáteszi: ma már egy négyzetméterről bő 60 kiló paradicsommal láthatják el a szigorú minőségi követelményeket támasztó áruházláncokat is.

Nagy Zoltán palántanevelési főmunkatárs szerint az októbertől májusig tartó szezonban 100%-os kihasználtsággal működő, modern, immár 7 hektáron elterülő üvegházakban paprika, paradicsom, uborka, káposztafélék, zeller, saláta mellett dinnyepalánták nevelését folytatják kókuszrostos, tápkockás, kőgyapotos, cserepes és tálcás technológiával, jövőre pedig már az oltott paradicsom is szerepel a palettán. – Az elmúlt években átalakult az Árpád-Agrár Zrt. hatalmas piaca, megerősödtek a nagyobb termelői vásárlók. Ezzel párhuzamosan, mivel nagy kihívás a piaci igények kiegyensúlyozott teljesítése, az utóbbi időben több tíz hektárral nőtt a gazdaságunk hajtatásos területe.

A high-tech palántanevelésben élen járó Árpád-Agrár Zrt.-nél egyébként arra számítanak, hogy a régióban is éleződik majd az üvegház-fejlesztési és -bővítési verseny, ezért nemcsak a biztonságos termesztés és palántanevelés, hanem a piaci pozíciók megtartása is indokolja a folyamatos fejlődést.