fbpx

Cél a dísznövényágazat fejlesztése és versenyképességének javítása

Írta: - 2014 március 26.

Cél a dísznövényágazat fejlesztése és versenyképességének javításaBudapest, 2014. március 25., kedd (MTI) – A dísznövényágazat fejlesztésének támogatása és versenyképességének javítása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Dísznövény Szövetség és Terméktanács kedden Budapesten.

A megállapodást Kis Miklós, a NAK alelnöke és Orlóci László, a Dísznövény Szövetség és Terméktanács elnöke írta alá újságírók jelenlétében a Füvészkertben.

Kis Miklós elmondta: a dísznövénytermesztés árbevétele évente a becslések szerint legalább 35-40 milliárd forint. Ezt az ágazatban dolgozók 2500-3000 hektáron érik el több ezer család számára biztosítva megélhetést. Mindezért a magyar dísznövényágazat az ország egyik kitörési pontja lehet.

A NAK alelnöke kitért rá: a megállapodásban szerepel egyebek mellett a rendezett piaci viszonyok megteremtése; a legálisan működő piaci szereplők pozíciójának erősítése; szakmai kérdésekben véleménycsere és konzultáció a két szervezet között; az uniós fejlesztési források felhasználásának összehangolása; a tájékoztatás javítása.

Orlóci László véleménye szerint a mezőgazdasági érdekképviseleti tevékenység az utóbbi években a megújulás jeleit mutatja.

Emlékeztetett: a díszkertészet nemcsak a termelőket, hanem az ágazatban munkálkodó szolgáltatókat – például a kerttervezőket, de a virágot árusító kereskedőket – is lefedi. Így az ágazat éves árbevétele becslések szerint a termelők árbevételének duplája is lehet. Az ágazat rendkívül kézimunka-igényes, egy megművelt négyzetméteren több ember is foglalkoztatható.

MTI 2014. március 25.