fbpx

Agárd: Szelekta Kft.

Írta: Sándor Ildikó - 2017 augusztus 23.

„…a borsó rettenetesen közel van a földhöz”

Patikarend: ezzel az egy szóval is jellemezhetnénk Papp László agárdi gazdaságát. Az ezer hektár bérelt területből álló birtokból csak a vetőmagborsó táblát, annak is az utolsó fázisát, az aratást láttuk, a tisztítással, szeparálással és betárolással kiegészítve, de ebből még tapasztalt logisztikusok is tanulhattak volna. Az árpa, búza, napraforgó mellett nemcsak a borsó számít kuriózumnak, pannon bükkönyt sem gyakran látunk a hazai gazdaságokban. A fajtánként betárolt vetőmagok már csak a fémzárolásra várnak a helyi raktárban, ahol nyugodt szívvel mondhatom: minden szemnek nemcsak gazdája, de ismert és rögzített paramétere is van.

A vízmegőrzés, a többségében szántásnélküli technológia vagy a fokozatosan bevezetésre kerülő precíziós gazdálkodás is mind megfontolt termelésre vallanak. Azt viszont kevesen mondhatják el közben magukról, hogy nagy kritikusai az „én házam, az én váram” felfogásnak. Márpedig Papp László az összefogás híve, és bár gyakran ütközik falakba, nem adja fel, hogy erre buzdítsa a környékbeli gazdákat is. A közös munkában (például szolgáltatásai során) viszont megköveteli a telephelyen is megtapasztalt precizitást, rendet.

„Ez nélkülük nem is mehetne…” – házigazdánk büszkén mutatta be kollégáit, családtagjait is, és az épp arató fiát is.

További képeket megtekintheted gallériánkban!

Szavazáshoz kattints a képre!