Bezárás

Egyszerű és nagyszerű az OROS napraforgó-adaptere

Írta: Agrárágazat-2023/01. lapszám cikke - 2023 január 10. -Hirdetés

Török István hajdúnánási vállalkozó 1000 hektárra kívánja növelni birtokméretét, amelyhez nemrégiben kezdett gépesítésbe. Idén ennek részeként vásárolt egy napraforgó-adaptert, amihez egy hazai gyártóra, az OROS-ra esett a választása.

Mindig is vonzott a természet, az agrárium

A hajdúnánási Török Istvánhoz látogattam el, hogy az idén vásárolt OROS SUN napraforgó-adapter vásárlásának hátteréről, az eddig szerzett tapasztalatairól kérdezzem. A megadott címre érkezve, kissé meglepődve, egy vastelepen találtam magam. A hatalmas telephelyen jobban körülnézve láttam, hogy ott zárttéri dám- és fácántartás is zajlik. Amikor végre az OROS napraforgó-adaptert is megpillantottam, megnyugodtam, hogy mégiscsak jó helyen járhatok. A házigazdán kívül a beszélgetésen részt vett a Linamar Hungary Zrt. OROS Divíziójának két munkatársa, Nagy-György Tamás marketing-ügyintéző és Szabó Zoltán területi képviselő is.

Szabó Zoltán, Török István és Nagy-György Tamás
Szabó Zoltán, Török István és Nagy-György Tamás

Az addig látottak alapján Török Istvánhoz intézett első kérdésemet, nem tagadom, a kíváncsiságom is vezérelte:

Kérem, mutassa be a szerteágazó tevékenységét!

– Gépészmérnökként végeztem, és évtizedek óta foglalkozom vaskereskedéssel, jelenleg is ez a fő tevékenységem. Mint tanyán nevelkedett gyermek, mindig is szerettem a természetet, közel állt hozzám a mezőgazdaság, és nagyon megszerettem a vadászatot, vadgazdálkodást. Így 2003-ban nagy lelkesedéssel alapítottam meg a mezőgazdasági cégemet, a MEVADHAL Kft.-t, melynek tulajdonosa, egyben ügyvezetője vagyok. A szántóföldi növénytermesztés mellett ez a társaság foglalkozik halászati és vadgazdálkodási tevékenységgel is. Saját horgásztavat üzemeltetek, és horgászegyesületet is alapítottam. A vadgazdálkodás keretében zárt térben tartok dámot, fácánt. Vadkacsaneveléssel is foglalkozom, valamint ellátom a helyi vadásztársaság elnöki teendőit.

Szántóföldi növénytermesztésbe nem sokkal a rendszerváltás után kezdtem. A termőföldek privatizálásakor igyekeztem minél több kárpótlási jegyet vásárolni, jellemzően szüleimtől, rokonaimtól. Ezekből sikerült vásárolnom mintegy 300 hektár szántót, aminek legnagyobb részét akkor és még mindig bérmunka-szolgáltatóval műveltetem. A mezőgazdasági területeimhez még 100 hektár legelő tartozik.

A közelmúltban jutottam arra az elhatározásra, hogy a birtokméretet 3 év alatt 1000 hektárra növelem, amihez saját gépeket, eszközöket szerzek be, ami jelenleg is zajlik. Ehhez a volumenhez már elkezdtem növelni a dolgozói létszámot, és a növénytermesztési ágazatot egy tavaly végzett, fiatal agrármérnök vezeti, miután megszerzi a növényorvosi diplomáját is. Már most is sokat segít, például a gépbeszerzésekben.

Csak jót hallottam az OROS napraforgó-adapterről és a gyártóról

Idén többek között beruházott egy OROS napraforgó-adapterre is…

– Valóban. Kombájnnal, és ahhoz kukoricaadapterrel már korábban is rendelkeztem, amit egy napraforgó-adapterrel kívántam kiegészíteni. Egy OROS SUN adapterre esett a választásom, ami az idei szezont már végigdolgozta.

Mi alapján döntött az OROS mellett?

– Először használt adapterben gondolkodtam, de ami az igényeimnek megfelelt, az egy új árának a felébe is belekerült. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább vásárolok egy újat. Több gyártó hasonló termékét megnéztem, és mivel előnyben részesítem a magyar termékeket, leginkább a hazai gyártókra fókuszáltam. Több OROS adaptert használó gazdatársam véleményét kérdeztem a márkáról, akik elégedetten nyilatkoztak, negatívumot nem is hallottam róla. A leendő gazdaságvezető fiatal kollégám is érdeklődött az egyetemén a márka iránt, és ott is csak jó tapasztalatokat hallott. A sok információ birtokában már bátran mentem év elején a Linamar Hungary Zrt. OROS Divíziójához, ami szintén nagyon meggyőzött: nagyon korrekten álltak hozzám, és az idei szezonra vállalták a napraforgó-adapter legyártását. És ami nagyon fontos még számomra, hogy minden úgy történt, ahogy előtte megállapodtunk.

A korántsem optimális betakarítási körülmény ellenére bizonyított

Tehát egy teljes szezont már dolgozott gazdaságukban az OROS SUN. Mik a tapasztalatok? Megérte a beruházás?

– Nagyjából 80 hektár napraforgót takarítottunk be az adapterrel. A kezdeti nehézségek nem a munkaeszköz számlájára írhatók, csupán a kombájn beállításának pontatlanságára. Amikor ezt korrigáltuk, finomhangoltuk, az eredmény magáért beszélt. Az OROS SUN gyönyörűen, precízen tette a dolgát, annak ellenére, hogy viszonylag nyers szárral takarítottuk be – köszönhetően az akkori időjárási körülménynek, és hogy későn vetettük el a napraforgót. És ami nagyon fontos, hogy ez a napraforgó-adapter jól megválasztott munkasebességnél minimális szemveszteséggel dolgozik. Ez a kiváló hatékonysága a megfelelő sebesség mellett a görgős kialakítású rázótálcás megoldásnak is köszönhető. Az adapter oldalmagasításai és a hátfali védőhálója is hozzájárul a szemveszteség minimalizálásához, a tányérlehullás megakadályozásához. A növényről a napraforgófejeket speciális forgókések választják le, amit nagyon jó megoldásnak tartok, gyönyörű munkát végeznek. Nagyon örülök, hogy új adapter, azon belül is az OROS mellett döntöttem.

Fontos a jól megválasztott munkasebesség

Mennyire terheli a kombájnt az adapter?

– Talán az adapter viszonylag alacsony tömegének is köszönhető, hogy minimális plusz teljesítményt igényel a betakarítógéptől az OROS napraforgó-adapter. A tökéletes eredmény érdekében viszont ügyelni kell az optimális munkasebességre. A Linamar az adapter soregységénél lévő lánc alapsebességét 8,4 km/h-ra hangolta. Amennyiben ezt az értéket állítjuk be munkasebességnek is, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az OROS SUN tökéletesen, szemveszteség nélkül vezeti be a napraforgószárakat. Nagyobb sebesség esetén az adapter mintegy „berántja”, közben meg is ütheti a szárakat, ami szemveszteséget okozhat. Minél nagyobb a kombájn sebessége, annál gyorsabban forog a behordócsiga. És amennyiben a csiga már túl gyorsan forog, kirepítheti a napraforgómagokat.

A gyártó szerint a munkasebesség akár 10-11 km/h-ra is növelhető szemveszteség nélkül, viszont ehhez a gyárinál nagyobb méretűre kell cserélni a lánckereket, így a behordócsiga sem forog gyorsabban.

OROS SUN
Precízen, minimális szemveszteséggel dolgozik az OROS SUN

A karbantartása nagyszerűen egyszerű

Mennyi időt vesz igénybe az OROS adapter karbantartása?

– Minimális az adapter karbantartási igénye. Az oldalhajtás automatikus olajozórendszerrel szerelt, ami, úgy gondolom, hogy a mindig tökéletes kenés mellett hosszabb élettartamot is eredményez. Ezt csak tovább fokozza, hogy az adapter egyedi biztosítókapcsolóval ellátott hajtóművédelemmel felszerelt, és egy biztonsági kapcsoló védi a behordócsigát a túlterhelés ellen. A rázótálcája – mint egy motorháztető – könnyedén felnyitható, tökéletes hozzáférést biztosítva a soregységhez. Valószínűleg az egyszerű felépítésének is köszönhetően könnyű szerelhetőségű adapternek tűnik – persze ezt gyakorlati tapasztalat nélkül mondom.

Az OROS SUN adapter megállta a helyét a gazdaságomban: ezt mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy jövőre szárzúzót is tervezek vásárolni hozzá az OROS-tól.

Csomor Zsolt