fbpx

Ez már nem a középkor, rekord korán indulhat az aratás idén

Írta: Kohout Zoltán - 2024 május 30.

Párszáz éve még július első hetében, az utóbbi évekig június végén, idén azonban lehet, hogy már június első dekádjának végén megkezdődik az aratás Magyarországon.

Hol van már a jelképes júliusi sarlóvágás…?!

Az aratást a középkortól Sarlós-Boldogasszony napjához, július 2.-ához kötik. Az ugyan ünnepnap volt, ezért csak jelképesen vágtak egyet-egyet a friss búzába – de a hagyomány így is jelzi, hogy igazán a betakarítás szinte csak a nyár közepén kezdődött. Igaz, az ország heterogén időjárási adottságú vetésterületeit ismerve nem csoda, hogy a például az egykor csapadékosabb és hűvösebb Zalában már akkor hozzáfogtak az aratás előkészítéséhez, amikor a búza töve megszakadt – vagyis általában már június 15-e, Szent Vid napja után. De azért a Kárpát-medencében általában úgy tapasztalták, hogy június 24-e után érik csak be annyira a búza, hogy aratni lehessen. Erre a megfigyelésre olyan stabilan lehetett támaszkodni, hogy ekkor, azaz Keresztelő Szent János napján szalmából, gazból tüzet gyújtottak, hogy a határt a ködtől – vagyis a termést fenyegető nedvességtől – megvédjék.

aratás, betakarítás, kalászos, gabona, búza, agrárium, mezőgazdaság,

Volt példa korai aratásra, de idén…?

Arra azonban vélhetően csak ritkán volt példa, hogy már június második harmadában intenzíven kelljen készülni az őszi vetésű gabonák betakarítására. Ilyen év volt például a 2012-es és a 2018-as év, amikor június 20-án, illetve június 12-én(!) elkezdték a munkát. Igaz, régen nem voltak olyan genetikák, korai fajták, mint manapság – viszont az időjárás sem volt olyan meleg, mint az utóbbi 10-15, de különösen 5 évben. Gazdák-gazdaságok visszatérő nyilatkozata szerint idén az sem kizárt, hogy már június 10-e táján dolgoznak majd a gépek a korai fajtáknál. Ezt legfeljebb a – szerencsére – kevésbé meleg júniusi idő lassíthatja, hiszen nincs olyan rettentő hőség, mint például 2022-ben, vagyis idén egyelőre nem rövidül le a szemfejlődés (illetve repcében a magképződés) szakasza. Nedvesség pedig van elég a talajban.

Őszi búzát egyébként idén majdnem 900 ezer hektáron aratnak.