Az Agrotrend Csoport szervezésében már 11. alkalommal kereste a szakmai zsűri – ezúttal 10 kategóriában – azokat az agrárszakembereket, akik nemcsak hivatásukban, munkájukban, de társadalmi szerepvállalásukban is kiemelkedőt nyújtanak. A januári zsűrizés alkalmával kiválasztott 10 kategóriagyőztes Egerben vehette át díjait.
Permakultúra és biotermesztés – ide vezetett a helyes táplálkozás keresése
A nagyváros forgatagát, karbantartó mérnöki munkáját és az ipari környezetet cserélte le Kulcsár Balázs, amikor Vértesacsára költözött, és elkezdte megtervezni és kialakítani álmai tanyáját. Az eredeti cél az egészséges táplálkozás, a saját előállítású élelmiszer biztosítása volt, így az első pillanattól agroökológiai szempontok mentén kezdte el gazdaságának felépítését.
Feleségével a Valaha Tanya Permakultúrás Családi Ökogazdaságukat elsősorban régi magyar növény- és állatfajtákkal népesítették be, a közepére pedig felépítették saját tervezésű, hagyományos, helyi anyagokból készült házukat. A gazdaságot a permakultúra etikájának és alapelveinek figyelembevételével működtetik, és nemcsak termelésük, de feldolgozásuk is tanúsított biomódon történik.
Növénytermesztésük gerincét a gyümölcstermesztés adja, hat hektáron régi magyar gyümölcsfajtákat termesztenek a korai cseresznyétől a kései naspolyáig a teljes termesztési szezont átölelve. Emellett két hektáron vad gyümölcsök is vannak a kertben a vadalmától a fanyarkán át a nyolcfajta vadrózsáig, fél hektáron pedig különböző mediterrán gyümölcstermők szaporításával és termesztésével kísérleteznek a fügéktől a pisztácián és a vadcitromon át a kínai datolyákig. Összesen mintegy 200 fajta gyümölcs van a tanya körüli birtokon, ami a házi gyümölcsszörp készítéséhez (és értékesítéséhez) adja a természetes alapanyagot a családnak.

Kulcsár Balázs alapító tagja, egy idő óta pedig vezetője a Magyar Permakultúra Egyesületnek, amivel a közösségi gondolkodáson és érdekérvényesítésen is dolgozik, segítve a hasonló rendszer szerint élőket és érdeklődőket.
A Kárpát-medencei Gyümölcsész Hálózatban is aktív társadalmi munkát végez, hogy a régi gyümölcsfajtáink mellett azok feldolgozástechnológiái és receptúrái is fennmaradjanak. Regionális szinten a zöldhulladékok helyben tartása és helyi komposztközösségek kialakítása mellett lobbizik.
Gazdaságukban rendszeresen biztosít gyakorlati lehetőséget Waldorf-iskolásoknak, szakközépiskolai diákoknak és felsőoktatásban tanulóknak, sőt, több egyetem on-farm kutatásának is helyszíne.
Fotó: Agrotrend Csoport