Noha még mindig több baromfi t, baromfi húst adunk el külföldön, mint amennyit vásárolunk. Az utóbbi évtizedekben a cserearány egyre romlik a mezőgazdaságban.
Egyre inkább a csirke tartja az ágazatot
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarország baromfihús-külkereskedelme mérséklődő trendet mutat 2025 első öt hónapjában – adta közre az AKI. Az exportvolumene 3%-kal 87 ezer tonnára csökkent az előző év hasonló időszakához képest, de ezen belül a csirkehús kivitele 8,5%-kal 66 ezer tonnára emelkedett. A pulykahúsexport ezzel szemben 9%-os visszaesést mutatott, 9 ezer tonnára csökkent. A baromfihús legnagyobb célpiaca továbbra is Románia maradt.
A baromfihúsimport jóval erőteljesebben, 28%-kal 21 ezer tonnára esett vissza, különösen a pulykahús esetében: ebből mindössze 1 ezer tonna érkezett, ami 45%-os visszaesésnek felel meg. A csirkehús-behozatal is csökkent (-10%), de a legnagyobb beszállító továbbra is Lengyelország volt.
A baromfi-külkereskedelem rekordéve 2021 volt, amikor csaknem 280 ezer tonnát exportáltunk alig 65 ezer tonnás behozatal mellett. Ezt a szintet tavaly sem értük el (2024-ben a kivitt mennyiség 225 ezer tonna volt), idén pedig várhatóan tovább csökken mind a termelés, mind a külkereskedelmi cserearány. Az utóbbi évtizedekben egyébként ez a trend figyelhető meg: bár még mindig pozitív a külkermérleg, egyre több a behozatal.
Vágások: több csirke, kevesebb összesített mennyiség
A baromfivágások volumene 2025 első félévében 4,5%-kal csökkent 2024 azonos időszakához képest. Az AKI adatai szerint 348,6 ezer tonna baromfit (élősúlyban) vágtak le, ezen belül azonban a vágócsirke mennyisége 7,2%-kal nőtt (278,4 ezer tonna), míg a vágópulykáé 2,7%-os növekedést mutatott (35,6 ezer tonna). A visszaesés hátterében elsősorban más baromfitípusok mennyiségi csökkenése állhat.
Európai kitekintés
Az EU egész csirkére vonatkozó átlagára 288 euró/100 kg volt 2025 első harminc hetében, ami 8%-kal haladta meg a 2024-es szintet. Az unió exportja 1%-kal nőtt, főként Ghánába irányuló szállítások révén. Ugyanakkor az import is emelkedett (14%-kal), főként Brazíliából, Ukrajnából és az Egyesült Királyságból.
Új kacsatelep, maximális higiéniai biztonság
Eközben elkészült a Bács-Tak cégcsoport új víziszárnyasnevelő-telepe, amely 200 ezer madár befogadására alkalmas. A telep teljesen zárt rendszerű, 520 méteres higiéniai folyosóval. Itt akár 1,2 millió kacsát tudnak felnevelni évente a járványvédelem és az állatjóléti szabályok maximális betartásával. A telep 20 db 1500 négyzetméteres ólból áll, melyeket 520 méter hosszú, teljesen zárt rendszerű higiéniai folyosó köt össze. A cégcsoporton belül teljesen zárt vertikális integrációban állítják elő a víziszárnyasokat. Megveszik a napos szülőpárt, felnevelik a madarakat, tojást termeltetnek, a saját keltetőjükbe kikeltetik, majd részben bérnevelésbe kihelyezik kistermelőkhöz, illetve saját telepeikre. A vágóhídjukon levágott kacsák egy részét sütik, kicsontozzák, és így kerülnek értékesítésre. Zömében német nyelvjárási területekre szállítják őket, de exportálnak Angliába, Kanadába és Japánba is.
Összeállította: Sándor Ildikó
Agrárágazat Tudástár – Baromfihús külkereskedelem
A baromfihús külkereskedelem Magyarországon 2025 első hónapjaiban csökkenő trendet mutat: míg a csirkehús kivitele nő, a pulykahús és más baromfitípusok exportja és importja is visszaesett. A külkereskedelmi mérleg továbbra is pozitív, de a cserearány romlik, és a baromfiágazat egyre inkább a csirkére támaszkodik. A piaci stabilitást a modern, zárt rendszerű telepek és a higiéniai beruházások segíthetik megőrizni.