fbpx

Nő az aggodalom a kínai mezőgazdasági visszavágástól

Írta: Kohout Zoltán - 2024 szeptember 24.

…ami hivatalosan dömpingellenes vizsgálat, de az európai mezőgazdaság termékeit sújthatja az eredménye. Kína azon gurult be, hogy az EU védővámokkal óvná autóiparát az állami támogatással, olcsón beáramló kínai autóimporttól.

Kínai revans

A magyar Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Brüsszelben hétfőn kijelentette, több EU-tagállam aggodalmát fejezte ki a Kína által elindított, uniós tejtermékekre irányuló dömpingellenes vizsgálattal kapcsolatban. A témáról lapunk is többször írt, Kína először sertéshúsokra, majd tejtermékekre vonatkozóan jelentett be dömpingellenes vizsgálatot. A jelentős európai exportot fogadó Kína arra hivatkozik, hogy bizonyos termékkörökben az EU-s támogatások sértik a nemzetközi kereskedelmi egyezményeket, valójában vélhetően arról van szó, hogy Kína revansot vesz, ha az EU vámokkal sújtja az olcsó ázsiai elektromos autók behozatalát. A kínai tömegtermékek többek közt éppen azért olcsók, mert Kína hatalmas állami támogatást tesz a gyártás mögé – vagyis azt a gyakorlatot kifogásolja, amit ő maga követ.

Feldman Zsolt emellett arról is beszélt, hogy más országok pedig az Európai Unió és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodás miatt aggódnak, mivel több tagállam termelői szembesülnek komolyabb piaci kihívással. (Noha az EU folyamatosan keményít Ukrajnával szemben, legutóbb Bulgária jelentett be határozott követeléseket ilyen vonatkozásban: lásd ezt a cikkünket!).

sertéshús-feldolgozás vágóhíd
Fotó: Horizont Média/archív, Kristóf Imre

A gazda kell álljon az értéklánc fókuszában

Az államtitkár az Európai Unió mezőgazdaságának jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd zárójelentéséről szólva elmondta: a tagállami miniszterek támogatták például azokat az elképzeléseket, amelyek a termelőt állítanák az értékláncok középpontjába, kiegyensúlyoznák a mezőgazdasági jövedelmeket, valamint előmozdítanák a fenntarthatóságot. Aggályukat fejezték ki azonban amiatt, hogy a klímasemlegesség elérését elősegíteni hivatott Igazságos Átmenet Alapot nem a közös agrárpolitika forrásaiból finanszíroznák. A szakminiszterek megvitatták, hogyan lehet az adminisztrációs terhek csökkentésének folyamatát a közeljövőre nézve valós tartalommal feltölteni. A tagállamok a stratégiai tervek elfogadásának és módosításának gyorsítását, azok rugalmasabb kezelését kívánják előmozdítani.