fbpx

Egy fajtának akkor van értéke, ha el is lehet adni

Írta: Agrárágazat-2023/09. lapszám cikke - 2023 szeptember 24.

Mi adja a földbe vetett mag értékét? Beszélgetések hozamról, minőségről és fajtákról

Növénytermesztésünkben a tolerancia és rezisztencia mellett egyre nagyobb szerep hárul a nemesítési célok között az aszálytűrésre, összességében a biotikus stresszel szembeni ellenálló képességekre.

A génmódosítási módszereket elvető, hagyományos európai nemesítési gyakorlat során 10–15 év szükséges egy fajta előállításához és piaci bevezetéséhez. A hagyományos kultúrák vetésterületét is át kell gondolni, ráadásul az állattenyésztés volumenének fenntartásában és növelésében is a kisebb vízigényű növényfajok felé nyit a piac. Ezúttal két „vetőmagos” cég véleményét kérdeztük termelői esélyekről és nem utolsósorban piaci tendenciákról.

Szabó Béla
Szabó Béla kereskedelmi igazgató, Vital-Feed Kft.

Megtanultuk és kitapasztaltuk

Eredetileg kereskedőcégük nevéhez már intenzív fűféle meghonosítása is kötődik. Mi változott, és miért az elmúlt bő egy évtizedben?tettük fel a kérdést Szabó Bélának, a Vital-Feed Kft. kereskedelmi igazgatójának.

– Magyarországon a fűkeverékekkel kapcsolatosan egy óriási szemléletváltásra volt szükség, hiszen 8–10 éve gyakran hallottunk olyan kijelentéseket, hogy „van még egy semmirevaló 15 hektárunk, majd ott kipróbáljuk”. A fűféléket harmad-, negyedrendű takarmánynak tekintette a magyar állattenyésztő-társadalom, hiszen sem kellő szakmai ismerettel, sem megfelelő tapasztalatokkal ezen a téren nem rendelkeztünk. Az elmúlt évtizedben a termelőkkel közösen megtanultuk és kitapasztaltuk a megfelelő agrotechnikát, így a sikerek ezen a területen már kézzel- foghatóak és vitathatatlanok. A magyar tulajdonú Vital-Feed Kft. 2010-es alapítása óta folyamatosan vált kereskedelmi vállalkozásból szaktanácsadó, vetőmagtermelő és -feldolgozó céggé, mára pedig országos lefedettséggel rendelkezik, számos szarvasmarha-takarmánynövénnyel a palettáján. Hamar rájöttünk, és partnereink felé is azt közvetítjük, hogy a tej- és marhahús-előállítás nagyban függ attól, hogy rendelkezésre áll-e a szükséges mennyiségű és minőségű szálastakarmány. Szerintünk ez az egyetlen járható út. Ma a nemesítési irányok egyértelműen arra mutatnak, hogy a változó időjárási viszonyok mellett minőségben és mennyiségben, ráadásul nagy biztonsággal tudják megteremteni a takarmánybázist – ez rendben is volna. De gyakran elfeledkezünk arról, hogy mindezt élettanilag a szarvasmarhához legközelebb álló növényfajokból kell előállítani.

A legfontosabb minőségi faktor az emészthető rost

Ezért esett a választásuk a szántóföldi fűfélékre?

– Ne feledjük: a fű, illetve a fű-herelucerna keverékek jelentik a szarvasmarhák természetes táplálékát, és ezen nem változtat semmiféle új kutatási eredmény vagy bármilyen takarmányozási szemlélet. A legújabb fű-lucerna és hereváltozatok, a különböző keverékek óriási takarmányozási és ökonómiai előnyt hordoznak, önmagukban is megteremtve a takarmányban az optimális fehérje-szénhidrát arányt, a magas emészthető rostot. A füves területek telepítésének, fenntartásának és alkalmazásának modern technológiái, valamint a megfelelő takarmányozási gyakorlat minimális abrak és kiegészítők mellett teszi lehetővé a magas mennyiségű és minőségű tej, valamint marhahús előállítását. Bátran és büszkén mondhatjuk, hogy hazánkban a Vital-Feed Kft. honosította meg a Festuloliumokat. Idehaza több mint 10 000 hektár vetésterületet jelent ez már évente, melyből nem csupán a magyar szükségletet elégítjük ki, hanem a legfontosabb exportcikkünk a közép-európai piacon, a DLF Seeds genetikai alapjaival. A magasabb laktáció eléréséhez az elsőszámú minőségi faktor ugyanis az emészthető rost. A perjenemesítők világában a legfontosabb kérdés az elmúlt évtizedekben az volt, hogy hogyan lehetne a korszerű tehenészetek takarmányozási igényeit maximálisan kielégítő fűféléket létrehozni, melyek a hozam, a beltartalmi paraméterek és az emészthetőség tekintetében is megfelelnek a legmagasabb követelményeknek. Több évtizedes nemesítői munka eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy a megoldás a perjefélék csenkeszfélékkel való legkülönbözőbb variációinak keresztezése. Ezekkel az új fajhibridekkel biztosabb terméseredmények érhetőek el, a perjefélék hozamát felülmúlják, kivételes ellenálló és regenerációs képességekkel rendelkeznek. A fűszenázs termelése bármely más tömegtakarmány előállításával összehasonlítva rentábilis, ez olcsó, nagy tömegben kiváló minőségű, jól emészthető, a magas termelési színvonalat maximálisan támogató takarmánykomponens. A megtermelt tömegtakarmányok sorában a fű és a fűfélék a szarvasmarha legtermészetesebb táplálékai. A bendőműködés szempontjából legmegfelelőbb rostösszetételűek, ezáltal biztosítva a színvonalas, egészségesen termelő állományok profitabilitását. A fű, mint a legtermészetesebb szarvasmarha-takarmány a gazdaságok genetikai potenciáljának maximális kihasználását teszi lehetővé. Évente akár 2-3 betakarítással a termőhely adottságait is kihasználja, ezt egyetlen más tömegtakarmány-növény sem tudja biztosítani számunkra, minimális agrotechnikával és növényvédelmi költségekkel (szemben a manapság divatos gabonaszenázsokkal).

csoportkép
A legfontosabb kérdés az elmúlt évtizedekben az volt, hogy hogyan lehetne a korszerű tehenészetek takarmányozási igényeit maximálisan kielégítő fűféléket létrehozni

Te(hén) – mit választanál?

Felmerült akkor a kérdés, hogy a tehén valójában mit választana? – Természetesen füvet! Méghozzá megfelelő összetételű fajtákból, amelyet könnyen emészt, túl sok kérődzés nélkül. De vajon ezek a füvek megtalálhatóak azon az asztalon, melyről válogat? Sajnos nem minden esetben. Hiszen még ma is a téves és helytelen a mennyiségi szemlélet gyakorlata, vagyis a minél nagyobb hozam és szárazanyag lehozatala egységnyi területről. Rengeteg gazdaság még mindig a folyamatos tömegtakarmány „többlettermelés” hibájába esik a minőség helyett, mondván, ez a legolcsóbb. Ökonómiai szempontból ez rosszdöntés. Meggyőződésem, hogy a nap végén sokkal több tej kerülne a tartályokba magas minőségű fűszenázzsal, vagyis rostemésztéssel. Már alátámasztott tény, hogy a magasabb emészthetőség magasabb szárazanyag-bevitelhez és magasabb tejkihozatalhoz vezet. A könnyebb emészthetőség kevesebb energiát emészt fel a kérődzés folyamata során, és több energia marad a laktációra.

Ha megtaláltuk a „tuti” takarmánynövényt, maradt még kihívás a nemesítők, a forgalmazók és persze a termelők, tenyésztők előtt?

– Úgy látom, hogy a magyar vetőmag és a vetőmag-előállítás jövőjét jelen pillanatban homály fedi. Nehéz dolgunk van, hiszen nem elég csupán vetőmagosnak és növénytermesztőnek lennünk. Nekünk kicsit állattenyésztőként kell gondolkodnunk, számunkra a takarmányozás érdekeit szolgáló vetőmag-genetika az elsőrendű követelmény. Ráadásul az így kiválasztott vetőmagok hazai előállítása, feldolgozása, minősítése is feladatunk, hiszen exportlehetőséget is kínálunk a termelőinknek, ez sem elhanyagolható szempont az agrárium szereplői számára. A vetőmagtörvény egy mondatba sűrített lényege – számomra – a vetőmagelőállítás szabályozása és kordában tartása. Éppen ezért úgy gondolom, ha nem változtatunk, éppen ez a lényegi rész csúszik ki a kezünk közül. Változásokra van szükség, miszerint kizárólag fémzárolt és minősített vetőmagok felhasználásához kellene kötni a termelési és támogatási feltételeket. Nem szabadna hagyni eltűnni egy olyan objektív, független minősítőszervezetet, mellyel a magyar vetőmag méltán szerzett hírnevet.

Úgy gondolom, hogy munkánkkal mi is hozzájárulhatunk, ha csupán egy apró részletében is, a hazai vetőmag és a szarvasmarhatartás jövőjéhez, és mindezt nem egyedüli úttörőként kell tennünk. Komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező, hasonló cipőben járó, ugyanazon filozófiát valló vállalkozásokkal egymást erősítve haladunk, ilyen az Agro-Largo Kft. is.

Patakfalvi Péter
Ifj. Patakfalvi Péter ügyvezető, Agro-Largo Kft.

A kedvezőtlenebb adottságú területeken is korrekt profit érhető el az aprómagokkal

A klíma- és energiaválságnak erősen kitett mezőgazdaság számára mi jelentheti a kiutat? A vetőmagszektor miben látná a megoldást? – a kérdést már ifj. Patakfalvi Péternek, az Agro-Largo Kft. ügyvezetőjének tettem fel.

– Az innováció szerepe persze a mezőgazdasági vállalkozásokban is felértékelődik, de a jelenlegi közgazdasági környezetben a vetésforgó fogalmát és célját is át kell gondolnunk. Az energiaválságra, a romló piaci környezetre és a gabonapiaci problémákra csak akkor tudunk választ adni, ha hosszú távon elköteleződünk az alternatív növények és azok vetőmagcélú termesztése mellett. Épp ezért a nagykultúrák helyett mi más alternatívát ajánlunk, a kukorica, napraforgó, repce és búza helyett olyan növénykultúrák szerepelnek a kínálatunkban, mint a lucerna, a vörös-, alexandriai és bíborhere, perjék, csenkeszek, rozsnok, pohánka, facélia, baltacim, és még sorolhatnánk. Mára ráadásul a parkfüvek területén az összes nagy multinacionális áruházláncba is beszállítunk, és exportpiacainkat is kiépítettük.

A tudásintenzív kultúrák eredményes termesztésének elsajátítása azonban kitartást igényel, az aprómagok vetőmagjának előállítása viszont biztos piaccal és előre kiszámítható gazdasági környezettel hálálja meg a befektetéseinket és a precizitásunkat Az aprómagok, főleg a pillangósok, kevesebb inputanyaggal is sikeresen előállíthatók, ennek a szerepe középtávon biztosan felértékelődik, és növeli a termesztési kedvet. Óriási előny továbbá, hogy a kedvezőtlenebb adottságú területeken is korrekt profit érhető el az aprómagokkal. Nemcsak a takarmányozás, már a gyepgazdálkodás is „csapatjáték”

A vetőmagtermesztés „kényesebb”, több figyelmet igényel. Termelő és termeltető részéről is nehezebb a pálya?

– A gyepgazdálkodás fontos része a hazai mezőgazdaságnak. A tartós gyep- és legelőterületek az állatok takarmányozásában kiemelt szerepet játszanak, de tudjuk, hogy egy új kaszáló vagy legelő telepítése magas költséggel jár, épp ezért fontos, hogy partnereink gondosan előkészítsék a vetést, mivel beruházásunk hosszabb időre, akár 5–7 évre szól, tehát valóban nem csak vetünk-aratunk konstrukció ez. A takarmányfű-keverékek összeállítása is komoly szakmai támogatást igényel.

Folyamatosan kell hangsúlyoznunk közben, hogy minőségi takarmány csak minőségi növénytársításból származhat. A pázsitfüvek termesztési és hasznosíthatósági tulajdonságait takarmányozási értékük, bokrosodásuk és növekedésük/újrasarjadzási erélyük, valamint taposási és legeltetéstűrésük adja. És ez csak egy szelete a vetőmag-termeltetésnek, és bármennyire zárt rendszernek tűnik ez az ágazat, a szakmai háttér elengedhetetlen, hiszen mi olyan területet céloztunk meg, amelyre ugyan korlátozott mennyiségben, de annál magasabb minőségben van igény. A mi partnereink a hazai vetőmagtermesztés kiemelkedő szereplői, akik többször konzultálnak szakembereinkkel a termelési időszak alatt, és odafigyelnek a technológiai ajánlásainkra. A betakarítást közösen ütemezzük, nekünk pedig komoly feladatunk, hogy a több helyről beszállított anyagot egységesítsük, csomagoljuk, és exportra készítsük elő. Az ISO 9001 rendszerünk lehetővé teszi az azonos minőségű vetőmagok termelését és termeltetését, amit már a külföldi partnereink is nagyra értékelnek.

Üzem, gép
Ma már korszerű raktárbázissal, sőt, saját vetőmagüzemmel is rendelkezik a családi vállalkozás

Vetőmagágazatunk hajdanán jobb időszakot is megért. Milyen filozófia mentén lehetne ezt az ágazatot mégis újra felvirágoztatni?

– Mi mindig is pozitív jövőképpel tekintettünk a technológiai fejlesztésekre, és elkötelezettek voltunk (vagyunk) a vetőmagszektor fejlődése mellett. 1990-es alapításunk óta meghatározó szereplőként vagyunk jelen a hazai mezőgazdaságban, a vetőmagok termeltetésével, nagykereskedelmével és exportjával foglalkozunk, ma már ehhez korszerű raktárbázissal, sőt, saját vetőmagüzemmel is rendelkezünk. A mindennapi munka mellett azonban a legfontosabbnak a szakmai egyeztetéseket és az érdekképviseletet tartanám, főleg, ha ők segítséget nyújtanak az ágazat szereplőinek. Remélem, hamarosan megnyílnak a pályázatok a mezőgazdaság számára, mert nagyon sokan fejlesztenének, de önerőből ez nem lehetséges, legalábbis nem azon a szinten, ami a nyugat-európai versenytársakhoz való felzárkózást jelentené. A vetőmagágazat számára is jól jönne egy olyan jogcím, ami nemcsak a termelő-, hanem a feldolgozó-, kereskedőcégek számára is lehetővé tenné a vetőmagtisztítással, -kiszereléssel kapcsolatos gépek cseréjét és korszerűsítését. Sok kisebb cégnek jelentene kiugrási lehetőséget, főleg ha az ágazati stratégia számolna az összefogással, a hálózatosodással, és segítené a klaszterek marketingjét.

Legyünk egy kicsit jövőkutatók! Hol látná legszívesebben a hazai mezőgazdaságot, azon belül a vetőmagágazatot mondjuk egy évtized múlva?

– Szerintem mindannyian szívesen látnánk Magyarországot újra komoly vetőmag-exportáló pozícióban. Az aprómagok specialistájaként pedig a vetőmagágazat meghatározó szereplőjeként képzelem el magunkat, szeretném, ha minden általunk termeltetett kultúrában rendelkeznénk saját fajtával. A klímaváltozás és az ökológiai gazdálkodás elterjedése miatt a Kárpátmedence klímájához adaptálódott génállomány felértékelődik, és bár a modern termesztési célok lényegesek, mintha egy kicsit elfeledkeztünk volna a termésbiztonság és a stressztűrés fontosságáról. Örülnék, ha tíz éven belül teljesen megújulhatna a hazai vetőmagágazat, és a családi tulajdonú cégek stabilizálnák piaci részesedésüket. Hosszú távon a kutatási és fejlesztési területet tartom létfontosságúnak, ebben is szívesen támaszkodunk a magyar hagyományokra, fontosnak tartjuk a magyar egyetemek munkáját. A törzsanyagok előállításában és a saját fajták nemesítésében az elmúlt időszakban együttműködtünk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE), amit a jövőben még szorosabbra szeretnénk fűzni. A jelenlegi fajtaválasztékunk mellett tíz év múlva már olyan fajtákat szeretnénk bíborheréből, lucernából, park- és takarmányfűfélékből kínálni, amelyek felvehetik a versenyt a nyugati és észak-európai fajtákkal. A hazai fajták és vetőmagok komoly hagyományokkal, széles adaptációs képességgel rendelkeznek, ez óriási érték, amely a klímaváltozással és a fenntarthatósági követelményekkel előtérbe fog kerülni. Érdemes mindezt átmenteni, mert csak erre építve érhetünk el tartós sikereket a jövőben. Egy fajtának akkor van értéke, ha el is lehet adni!

Sándor Ildikó