fbpx

Elégett az aszályban az agrárkibocsátás akár 7-8 százaléka

Írta: Kohout Zoltán - 2024 augusztus 15.

Ha a tavalyi adatokból indulunk ki, akkor az idei aszálykár nemcsak az állami aszálykár-keretnél lesz tízszer nagyobb, de megközelítheti a teljes mezőgazdasági kibocsátás 8-10 százalékát. Nagy szükség lesz az európai uniós segítségre…

Aszály akár 100 hektáron, kell  is az EU-s segítség

Ma már akár a 100 ezer hektárt is elérheti/meghaladhatja az aszálykárral sújtott területek nagysága Magyarországon. A legutóbbi hivatalos adat durván 10 napja született, és 75 ezer hektár feletti mértéket közölt – a Nemzeti Agrárkamara szerint is gyorsan növekvő jelleggel. Mint nemrég megírtuk, az idei aszálybejelentések fele eddig három vármegyére – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád – koncentrálódik, de jelentős kiterjedésű kárt jelentettek már Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyéből is. Az aszálykárok mintegy nyolcvan százalékában a kukorica és napraforgó kultúra érintett, de ezen túlmenően a siló- és csemegekukorica esetében is komoly méretű károkat tapasztalhatunk. Feldman Zsolt agrárminisztériumi államtitkár szerint az agrárkár-enyhítési rendszer egyik újdonága, hogy idéntől az EU is forrást biztosít a rendszer működtetésébe. Így a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, csaknem 35 milliárd forint áll lesz a kifizetések 2025. márciusi időpontjában.

napraforgó
Illusztráció (fotó: Kohout Zoltán)

350 milliárdos kár, a piac is gyengélkedik

Erre szükség is lesz, mert egyes agrárelemzők szerint eddig legalább 350 milliárd forintos aszálykár keletkezett Magyarországon idén. Raskó György agrárközgazdász az RTL-nek azt mondta, a szárazság miatt kevesebb kukorica és napraforgó terem – és még nem is vagyunk a betakarítás végén. Ráadásul a mezőgazdaságban a piaci árak alacsonyabbak, mint tavaly, ráadásul az aszály miatt nem fognak emelkedni, mert az európai piac nagyon nyitott, és keleti eredetű gabonák is jelen vannak. (Igaz, mind az ukrán, mind a román kukoricatermés kisebb lett a vártánál. Romániában például alig éri el a 4 tonnát az átlagos hozam, Ukrajnában pedig 16 százalékkal kevesebb termett, bő 6 tonnás átlaghozammal, igaz, ez így is 27 millió tonnát jelent, amiből juthat akár majd európai exportra is.)

Idén nem lesz húzóágazat az agrárium

Mindenesetre az idei 350 milliárdos vagy afölé emelkedő kár ugyancsak súlyosan érinti a hazai mezőgazdaság, sőt, az államháztartás összességét. A magyar agrárkibocsátás tavaly 4,3 billió, azaz 4300 milliárd forint volt. Ebből az idei aszályban (és kisebb részt más időjárási eredetű káreseményben) elveszített termésből adódó 350 milliárdos kiesés jelentős. Ez egyben azt is jelentheti, hogy idén az agrárium sem fog javítani a magyar GDP romló trendjén, mint tavaly.