Legfontosabb olajos növényünket, a napraforgót 2022-ben az egy évvel korábbinál 5,8%-kal több, mintegy 700 ezer hektáron termesztették (KSH). Így a napraforgó a legnagyobb területen termesztett és a legfontosabb olajnövényünk, melynek meghatározó szerepe vitathatatlan a hazai növényolaj-termelésünkben.
A Kárpát-medence éghajlata mindenütt alkalmas a napraforgó termesztésére. A napraforgó fény- és melegigényes növény. A magas terméseredmény eléréséhez kedvező mennyiségű és eloszlású csapadékot igényel. Fejlődése kezdetén kevesebb vízzel is beéri. A tányérkezdemény kialakulásakor egészen a virágzás kezdetéig ez a mennyiség 40–45%-kal megemelkedik, a kaszatokban történő olaj képződésekor pedig néhány százaléknyit csökken.
A 2022-es év az időjárási extrémitásoktól lesz nevezetes. A klímaváltozás már nemcsak beszédtéma, hanem kézzelfogható tény is. Az extrém időjárási helyzetek nagy száma is ezt mutatja. Ebben a környezetben a növényegészségügyi helyzet változásai új megvilágításba helyezi a napraforgó-kártevők elleni védekezést. A tavalyi év sem múlhatott el extrém kártevők nélkül. A kétfoltos takácsatka és a gyapottok-bagolylepke eddig észlelési küszöb alatti kárt okozott, ám sajnos ebben az évben több gazdálkodó is megismerkedett e két faj kártételével.
A talajlakók veszélyei
A talajlakó kártevők az elsők között fenik a fogukat a növényünkre. Minden növény számára nagyon fontos az asszimilációs felület, amely a levél épségének megőrzését jelenti. Ezt már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. Helyes gépbeállítással indul a „védelem”, így megfelelő teret tudunk adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását. A napraforgó-gyököcskét és -rügyecskét károsító polifág fajok elleni védekezést már a vetés előtt, a talaj-előkészítést megelőzően el kell kezdeni. Fontos a talajban élő kártevők vizsgálata, monitorozása. A talajban fejlődő polifág kártevő rovarok lárvái: a pajorok (cserebogarak lárvái), a drótférgek (pattanóbogarak lárvái) és az áldrótférgek (alkony- és gyászbogarak lárvái) a gyökerek és a szik alatti szár megrágásával jelentős mennyiségű csíranövényt el tudnak pusztítani.
A drótférgek gyorsan és nagy mennyiségű növényt el tudnak pusztítani. A fiatal szikleveles vagy még a föld alatt lévő növény szárába berágnak a sziklevelek irányába. A szárat kiodvasítják, így a fiatal napraforgó teljes pusztulását okozzák. Kártételükre jellemző, hogy foltszerű, de akár 100%-os kárt okoznak. Ezeken a foltokon fel tudnak szaporodni a gyomok, ami rezervoár a talajlakó kártevőknek. A második veszélyes talajlakó kártevő a cserebogárpajor. A kis pajorok az első vedlésükig csak humusszal táplálkoznak, ekkor még nem okoznak kártételt. A második vedlést követően azonban már nem humusszal és a korhadó növényi részekkel táplálkoznak, hanem a napraforgó föld alatti részeit fogyasztják. A teleléskor, illetve ha erősen kiszárad a talaj, akkor a mélyebb talajrétegekbe vonulnak (ez döntő jelentőségű a tavaszi talajfertőtlenítések helyes időpontjának megválasztásakor is).
A pajorok nemcsak a hajszálgyökerek megrágásával, hanem a főgyökér kiodvasításával is jelentős károkat okoznak az idősebb állományokban. Kártételüket jelzik a foltokban elpusztult vagy turgorukat vesztett növények. E két fajcsoport lárvái több évig fejlődnek a talajban, így kártételükre ugyanazon a helyen sajnos akár több évig is számítani lehet (kell). Vetés előtt győződjünk meg arról, hogy jelen vannak-e a táblában. Ezt talajmintavétellel felmérhető, s egyedszámuk a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertőtlenítő granulátum alkalmazásával hatékonyan visszaszorítható. A polifág kártevők közük kiemelkedik még a mindenképp említést érdemlő vetési bagolylepke. Lárvája, amely valódi hernyó, mindig éjjel aktív, így észrevétlenül tud a fejlődő napraforgó közelében maradni. Nappal a talajrögök között bújik meg, és onnan sötétedéskor előbújva károsítja a fiatal növény hajtásait. Amikor a faj gradál, akkor nagyon látványos a kártétele. A bagolylepkének évente két nemzedéke fejlődik. Azokban az években, amikor az ősz meleg és hosszú, nagyon fel tud szaporodni. A kártételek megelőzését, az imágók elleni permetezést úgy kell időzíteni, hogy az a rajzáscsúcsot – amit feromoncsapdával kiválóan jelezni lehet – követő 7–10 napon belül mindenképp megvalósuljon.
A napraforgó szikleveleinek védelme alapvető, ha jó eredményeket szeretnénk elérni. Ez a növény későbbi fejlődésének alakulásában nagy szerepet fog játszani.
Ebben az időszakban kárt okozhat még a hegyesfarú barkó és a sároshátú bogár is. A tavaszi időszakban napraforgótáblákban mindig több faj együttes károsítására kell számítani. Új jelenség a meztelencsigák kártétele. Az őshonos meztelencsigafajok és az inváziós spanyol meztelencsiga is érzékeny károkat tud okozni a szikleveles napraforgóban.
Hogyan védekezhetünk a talajlakók ellen?
A legelső, ami szóba jöhet, az az agrotechnikai védekezés: ügyelni kell a megfelelő táblakiválasztásra. Kerülni kell a mély fekvésű, belvizes táblákat. Rendszeresen művelni kell a talajt. A mechanikai gyomirtás hatékony védelmet nyújt, különösen nagyobb gradációk esetében, mert így nem tudnak mivel táplálkozni a lárvák a talajban. Előveteménynél figyelembe kell venni, hogy a gabona elővetemény elsősorban a pattanóbogarak lárváinak kedvez. Ezeknek a kártevőknek nem kedvező, ha a talaj felső 10–15 cm-es rétege időszakosan kiszárad. Kémiai védekezés esetén a vetés előtt talajvizsgálat szükséges. Ha négyzetméterenként 2–3 darab L1–2 nagyságú vagy 1 db L3-as nagyságú pajor vagy 1–2 db drótféreg (vagy áldrótféreg) található, akkor feltétlenül védekezni kell!
Levélkártevők
Számos olyan faj van, amely a zöld növényi részeket károsíthatja. Az egyik ilyen faj a fekete tücsök. Az imágó száraz, tavaszi időben jelenik meg, akkor, amikor az idő meleg, szélcsendes, és a talaj hőmérséklete a 15–20 cm-es mélységben eléri a 12-13 °C-ot. Az áttelelt lárvák nagy tömegben a napraforgótáblák szélein, olyan helyen károsítanak, ahol mezővédő erdősávok vannak. A napraforgót akkor károsítják, amikor az szikleveles állapotban van. Amikor a szár megvastagodik, a kártételük csökken. Ilyenkor már csak a fiatalabb levelek széleit tudják károsítani.
A leveleket még a barkófajok is károsíthatják. A cserebogarak közül a zöld és a rezes cserebogár rághatja meg a napraforgó leveleit. A legsúlyosabb kártételeket a zöld cserebogár (1. kép) okozza.
Szórványos lombkártételt okozhat még a májusi cserebogár és a pusztai cserebogár is, azonban a fent említett fajok lárvái a fő kártevők. Amikor a napraforgó 4-6 leveles stádiumban van, akkor indulnak meg a mezei poloska imágói a táblákba. A virágzás időszakáig tömeges a bevándorlás, és érzékeny károkat okoznak. Az imágók elleni védekezéssel tudjuk megakadályozni a peterakást. Ha ezt lekéssük, akkor a tömeges lárvakeléskor kell elvégeznünk az első permetezést, ekkor azonban a napraforgó már virágzik, így kizárólag méhkímélő technológiát alkalmazhatunk (2. kép).
Közülük is a legnagyobb kárt a molyhos mezei poloska okozza. Emellett a változó mezei poloska, a lucernapoloska is gondokat okozhat. Kártételük során (amikor is a levélnyélbe süllyesztik petéiket) az intenzíven fejlődő napraforgó szára felszakad, repedezik, torzul. A kikelő lárvák által okozott nyitott sebzések később utat nyithatnak sebparazita gombák (pl. szürkepenészes rothadás) számára.
A napraforgó levelét és virágzatát két bagolylepkefaj károsítja: a gyapottok-bagolylepke (3. kép) és a gammabagolylepke (4. kép).
Ezek a lepkék már hazánkban is át tudnak telelni, így a tavasz közepén megjelenő imágók nem délről vándoroltak a Kárpát-medencébe, hanem itt keltek ki. Így kártételük is hamarabb jelentkezik. A gammalepke hernyója elsősorban a lombleveleket fogyasztja, de a napraforgó tányérját is megrágja. A gyapottok-bagolylepke csak a generatív részekkel táplálkozik, és rágásával utat nyit a gyengültségi kórokozóknak (Rhizopus spp.). A tányér megrágása és ürülékkel, rágcsálékkal történő szennyezése néhol érzékeny termésveszteség kiváltója lehet. E fajok kártételére minden évben számítani kell, de fokozottabb fellépésükre elsősorban száraz, aszályos években kell felkészülni. A napraforgó levelét és a fészekvirágzatát – elsősorban párás időszakban – akár már 3-4 levélpáros stádiumtól egészen a vegetációs idő végéig kolonizálhatják a levéltetvek (5. kép).
Ezek közül a jelentősebb faj a fekete répalevéltetű és a sárga szilvalevéltetű. Évente számos, akár 12–15 nemzedékük is fejlődhet. A lárvák és a kifejlett egyedek szívogatásának hatására a levelek erősen torzulhatnak és besodródnak. Száraz időszakban is van olyan kártevőfaj, amely a leveleken okoz súlyos kártételt. Ilyen a kétfoltos takácsatka (6. kép).
A fajra jellemző, hogy a levelek fonákán szövedéket készít, és annak védelmében szívogatja a leveleket. Ezzel lecsökken a levelek asszimilációs felülete, így a növény éhezik, sínylődik, ezért csökken a kaszatok olajtartalma is. A takácsatka tömeges elszaporodásához a 22 °C fölötti átlaghőmérséklet és a természetes ellenségek hiánya kedvező. Évente több, akár 8-10 nemzedéke is kialakulhat. A nyári nemzedékek kifejlődése 14–28 nap alatt, szárazabb, melegebb időben ennél gyorsabban megy végbe. Két nagyon fontos tényező is hozzá tud járulni az atkák gyors felszaporodásához. Az első a gyomos terület, a második a késői gyomirtás. Sok gyomfajon is ki tudnak fejlődni a takácsatkák, így a szaporodásukhoz nem kell kultúrnövény.
A későn elvégzett mechanikai gyomirtás miatt pedig az elszáradó gyomokról a kultúrnövényünkre vándorolnak az atkák. A helytelen növényvédőszer-használat is a takácsatkák tömeges elszaporodásához vezethet. A széles hatásspektrumú rovarölő szerek (piretroidok) használatával nemcsak a célfajra mérünk csapást, hanem a természetes ellenségeikre is. Természetes ellenségek híján (ragadozó poloska, katicabogár) az atkák felszaporodnak. Az atkák nem rovarok, hanem a pókszabásúakhoz tartoznak, ezért ellenük speciális akaricideket kell használni. Az inszekticidek nem gyérítik a létszámukat, sőt, a természetes ellenségeik kiirtásával gyakorlatilag akadálytalanul továbbterjednek. Alkalmi kártevőként lép fel üvegházi molytetű, de kártétele ennek a fajnak sem elhanyagolható.
A virág és a kaszat kártevői
A virág- és kaszatkárosítók között a már említett fekete répalevéltetű a már kialakult virágzaton és a fészekpikkelyeken szívogat, ennek következtében a tányér eltorzulhat. A kaszatokon megtelepedő feketerépalevéltetű-telepek sterilitást is okoznak. A napraforgó „csillagbimbós” fenológiai stádiumától a már említett mezeipoloska-fajok okoznak érzékeny károkat. Kártételük egyes fajtáknál különösen látványos. A virágzati kezdeményekben okozott sérüléseken mézgaszerű kifolyások lesznek. A poloskák kártétele nagymértékben hozzájárul a kaszatkezdemény elhalásához, a kaszatbélbarnulási tünetekhez. Amikor a kaszatok beérnek, akkor a mezeipoloska-fajok kártétele lecsökken. Fontos megemlíteni még a napraforgómolyt, amelynek tápnövényi köre a fészkes virágzatúak közül kerül ki. Fő tápnövénye a napraforgó, ezenkívül a kerti őszirózsán (Gallistephus), a bókoló bogáncson, az acat- és bojtorjánfajokon is ki tud fejlődni, és fel tud szaporodni. Kárképe jellegzetes, mással össze nem téveszthető. A hernyó a virágokat, a magkezdeményeket és a magokat rágja meg, a szövedékével összeszőheti az egész tányért. A magvaknak általában a felső részét károsítja. Nedves évjáratban a megrágott magvak megpenészednek.
Évente 2, esetleg egy részleges 3. nemzedéke is lehet. A hernyó áttelel a talajban. A nyári, első nemzedék lepkéi július közepétől augusztus elejéig rajzanak. A molylepkék a napraforgó virágzatába rakják le petéiket, akár 250–300 db-ot is. A petéket egyesével helyezik el a napraforgótányér virágaira. Új kártevő a napraforgóban a zöld vándorpoloska lárvája (7. kép), érdemes odafigyelni a fajra. Fontos eleme az ellene való fellépésnek a gyomok elleni védelem, főleg a fészkes virágzatúak esetében.
Érdemes a legelőkön, az útszéleken, az árokpartokon a tápnövényeit adó fészkes virágzatú gyomnövényeket lekaszálni. Érdemes olyan ellenálló napraforgófajtákat és -hibrideket vetni, melyeken a maghéjon kialakul egy páncélsejtréteg. Ezt a maghéjat a hernyó nem tudja átrágni. Védekezést mindig méhkímélő technológiával végezzünk. Az amerikai kukoricabogár imágói is súlyos károkat tudnak okozni a napraforgónövényeken.
A korai érésű fajtákon, amelyek korán elvirágoznak, a kukoricabogarak a kukoricatáblákról be tudnak települni a már virágzó napraforgótáblákba. A kukoricabogarak jellegzetes rágásai jól láthatók a tányér szélén elhelyezkedő nyelves virágokon, de a csöves virágok bibéjének károsításával mérhető termésveszteséget is okoznak. A megtermékenyült nőstények a napraforgón táplálkozva itt le is rakják a talajba a tojásaikat.
Az érőben lévő kaszatokat a vadgerle, a balkáni gerle, a parlagi galamb és a verébfajok fogyasztják, illetve verik ki a tányérokból, amivel érzékeny termésveszteséget okoznak. Felhívom a kedves olvasó figyelmét, hogy a napraforgó virágzása esetén a méhkímélő technológia alkalmazása egyes növényvédő szereknél kötelező!
A méhkímélő technológia keretében méhekre mérsékelten veszélyes/mérsékelten kockázatos rovarölő szerek felhasználására kerülhet sor.
Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg, és legkésőbb 23 óráig tarthat.
A napraforgó-termesztésben – a teljesség igénye nélkül – a következő hatóanyagok állnak a termesztők rendelkezésére a Nébih által üzemeltetett növényvédőszeradatbázis szerint 2023. 01. 02-ai adatok alapján:
- Talajfertőtlenítő szer: lambda-cihalotrin, teflutrin.
- Levéltetvek ellen: tiakloprid, pirimikarb.
- Levéltetvek és poloskák ellen: acetamiprid, tau-fluvalinát.
- Méhekre mérsékelten kockázatos: lambda-cihalotrin.
- Méhekre kifejezetten veszélyes: gamma-cihalotrin, deltametrin.
Takács Attila
növényvédelmi entomológus
![stock_photo_267[1]](https://agraragazat.hu/wp-content/uploads/2018/10/stock_photo_2671-375x188.jpg)
