fbpx

Élelmiszerár-kilátások

Írta: Agrárágazat-2024/5.lapszám cikke - 2024 május 07.

Túl vagyunk a húsvéti bevásárlási hullámon. Az élelmiszer-kereslet éves alakulását illetően ez komoly üzenettel bír. Idén az ünnep a hónap végén volt, ami a fizetőképesség szempontjából kedvezőtlen. A nemzetközi trendekből kiindulva úgy látjuk, hogy ezt az évet a lassuló, de tartós élelmiszerár-csökkenés fogja jellemezni. Amennyiben a reáljövedelmek tartós emelkedésbe kezdenek, akkor az meg fog látszani az élelmiszer-kereslet bővülésén is. Mivel mégiscsak a fogyasztón múlik az élelmiszer-értéklánc teljesítménye, nézzük, milyen árakkal számolhatunk idén!

A mindent vágó agrárolló

Elemzésünket, előrejelzésünket kezdjük az értéklánc elején! Az agrárolló utoljára 2008-ban volt olyan mélységben, mint tavaly. Magyarul, a költségek nőttek, a termelői árak csökkentek. Ennek azért súlyos következményei vannak. A KSH adatai szerint a mezőgazdasági termelői árak 2023-ban 16%-kal csökkentek, ezen belül a növényi termékek ára 28%-kal elmaradt a megelőző évitől, az állatok és állati termékeké pedig 12%-kal nőtt. A ráfordítási árak 1,1%-os mérséklődéséhez főként a folyó termelőfelhasználás összetevőinek 2,5%-os csökkenése járult hozzá, míg a mezőgazdasági beruházások árszínvonala 10%-kal emelkedett. Az agrárolló értéke 85%-os volt. Ez persze egy nagy átlag, de valahol mégis ez a lényeg. Mondhatnánk: hol a lóvé? Amíg bőségben volt, kevesebbet foglalkoztunk vele. De most, amikor a termelők jelentős része már második éve nem lát nyereséget, hiányzik, fáj. Ez a fájdalom hozza el azt a nyitottságot, amely a változtatáshoz elengedhetetlen. Nevezzük nyugodtan kényszernek.

Lessünk be a gyatra agrárolló mögé!

• Tavaly a gabonafélék ára 39, az ipari növényeké pedig 41%-kal csökkent.

• A gyümölcsök ára 13, a zöldségféléké 15%-kal nőtt 2023-ban, az utóbbi termékcsoportnál a sárgarépa ára 42, a vöröshagymáé pedig 48%-kal emelkedett, a paradicsom mérsékelten, 5,8%-kal drágult. A burgonya ára jelentősen, 34%-kal nőtt.

• Az élő állatok ára 15%-kal nőtt 2023-ban az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A vágócsirke felvásárlási ára két és fél évig folyamatosan emelkedett. A vágósertés ára 2023-ban 21%-kal emelkedett.

• A 2023. évi mezőgazdasági ráfordítási áraknak a megelőző évhez viszonyított 1,1%-os mérséklődése a folyó termelőfelhasználás árainak 2,5%-os csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 10%-os emelkedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás legtöbb összetevője drágult 2023-ban. A legnagyobb mértékben, 21%-kal az energia ára nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az üzemanyagoké 29%, a fűtőanyagoké 11%-kal.

• A műtrágyák ára 37%-kal volt alacsonyabb 2023-ban a megelőző évi csúcshoz képest, és a két évvel korábbi szintre esett vissza.

• A takarmányok ára 8%-kal elmaradt a megelőző évihez viszonyítva.

• A növényvédő szerek 20, az állatgyógyászati készítmények 14%-kal drágultak 2022-höz képest.

• A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 15, a gépberuházásoké 5,7%-kal emelkedett.

A figyelmeztető jelekre azért érdemes ügyelni:

• 2023-ban a mezőgazdasági beruházások folyó áron 6%-kal maradtak el az előző évi csúcstól. Hatéves trend tört meg.

Az új gépek vásárlása tavaly 25%-kal esett vissza, az alkatrészek piaca 6%-kal nőtt, így együtt 20%-os a visszaesés, amivel itt is egy hatéves dinamikus emelkedési trend tört meg. A gépeladások mennyiségi visszaesése ennél jóval magasabb arányú volt.

• Az AKI adatai szerint a műtrágya-forgalmazók 1,08 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2023-ban. Az értékesített mennyiség 18,8%-kal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Az elmúlt tíz év átlagához viszonyítva 2023-ban a teljes műtrágya-értékesítés volumene a végfelhasználók felé 36%-kal csökkent.

Agrárolló: termelői/ráfordítási index (forrás: KSH)

FAO Élelmiszerár-index, 2014–2016 = 100%, havi1990. január – 2024. február

• Az agrárhitelpiac növekedése megtorpant, és idén sem várható növekedés. Az idén megjelenő beruházási pályázatok nyomán 2025-ben azonban újra lendületet vesz a hitelpiac bővülése.

A globális élelmiszerárak lefelé csorognak

Az értékláncon előre haladva először a nemzetközi trendeket vegyük számba! Immár két éve, hogy lassul a globális élelmiszerár-emelkedés, de már több mint 40 hónapja van pozitív tartományban. A FAO Élelmiszerár-indexe (FFPA) 117,3 ponton állt 2024 februárjában, ami 0,9 ponttal (0,7%-kal) alacsonyabb a januári szinthez képest. Értéke úgy alakult ki, hogy a gabonafélék és a növényi olajok árindexeinek csökkenése letörte a cukor, a hús és a tejtermékek áremelkedéseinek hatását. Az index 13,8 ponttal (10,5%-kal) csökkent az egy évvel ezelőtti értékéhez képest.

Az Erste előrejelzése szerint az FFPI értéke lassuló ütemben ugyan, de tovább fog csökkenni, akár az egész év során. Ez azt jelenti, hogy az emelkedés egyre kisebb mértékű lesz. A referencia-időszak értékét (a 100%-ot) ősszel érheti el.

Itthon is esnek az árindexek

Sosem történt meg, és meggyőződésünk, hogy soha nem fog többé az, ami 2022-ben, hogy az élelmiszer-értéklánc árai párhuzamos emelkedést tudtak mutatni. Sokan el is hitték, hogy ez így fog maradni. De 2023 elején gyorsan jött a kijózanodás: visszaállt a megszokott rend, a lánc elején estek leggyorsabban és a végén a leglassabban az árak.

Élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzlet összesen, millió forint (forrás: KSH)

A régi nóta: ár-érdekérvényesítő képesség, Papuskáim (ahogy Csónakos mondaná). Szóval, minden a régi, de a másfél évig csökkenő trendben lévő kiskereskedelmi élelmiszer-forgalom magáért beszél (persze értékben maradt a trendszerű emelkedés eközben is). Nem is beszélve szerkezetének igen kedvezőtlen, régi időket idéző visszarendeződéséről. Emiatt a Maslow-piramis a feje tetejére állt, aminek következtében a magas hozzáadott értékű élelmiszerek sorra hullanak ki a kosárból. (A kiegészítő táblán a számok az éves indexváltozásokat mutatják. Felhívjuk a figyelmet az elmúlt két év kiskereskedelmi árváltozásaink változatlan mértékére.) Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma mennyiségben csak 2023 végére, az ünnepeknek köszönhetően tért vissza az egy évvel korábbi szintjére, jó másfél évnyi visszaesés után. Értékben azonban maradt az emelkedő trend. Ehhez érdemes azt is tudni, hogy a vendéglátás 2023-ban mennyiségben 2%-kal zsugorodott, de értékben 20%-kal nőtt.

A kiskereskedelmi forgalom kiigazítatlan volumenindexe, előző év azonos időszaka = 100% (forrás: KSH)

Az árváltozások üteme az élelmiszer-értékláncban az előző év azonos időszakához képest, 2006. július – 2024. február, % (forrás: KSH)

Ha az értékláncon előre haladva nézzük várakozásainkat, akkor a mezőgazdasági áraknál éves szinten kis mértékű emelkedést (2–4%), az élelmiszeripar belföldi árainál (3–5%) és az élelmiszerek kiskereskedelmi áránál (3–4%) a tavalyinál jóval alacsonyabb emelkedést várunk. A görbék visszatérnek az egy számjegyű növekedési tartományba. Ez a kiskereskedelmi volumenekben is fog bővülést okozni, de szintén nem kiugró mértékben. A fizetőképességi korlátok miatt reneszánszukat élik a saját márkás termékek és a hűségprogramok. Az akcióvadászat egyik oldalról egyfajta irányított fogyasztási szerkezetet alakít ki, másrészt viszont tudatos felépítése alkalom lenne az egészséges életmód részét képező étkezési szokások felé való elmozdulásra.

Az Erste előrejelzései a mezőgazdaság idei kilátásairól:

1. Ahhoz, hogy ezek a folyamatok kedvező fordulatot vegyenek, nemcsak az új pályázati ciklusra, hanem a jövedelemtermelő képesség javulására is szükség lesz. Előrejelzésünk szerint erre leghamarabb 2025-ben számíthatunk, amikor az idén beadott pályázatok megvalósítási szakaszba érnek.

2. A világpiaci és a hazai élelmiszerárak csökkenése ebben az évben folytatódik, de lassuló ütemben. Az agrárolló ebben az évben – várakozásaink szerint – a tavalyinál kisebb mértékben, de 100 alatt marad.

3. A jövedelmezőség csökkenése lendületet ad a koncentráció növekedésének a mezőgazdaságban. Ezt minden üzemméretben érzékelni fogjuk.

4. A szántóföldi növények nehéz időszaka nem ér véget idén. Ha az időjárás kegyes is lesz, az inputok visszafogása nyomot fog hagyni a terméseredményeken, és a piaci árak sem kecsegtetnek érdemi emelkedéssel.

5. A sertésszektorban folytatódhat a konszolidációs időszak. A kedvező input- és outputoldali áralakulások, valamint a termelésbe álló beruházások mentén emelkedésnek indulhat a sertésállomány, és javulhat a jövedelmezőség.

6. Az immár tartósan emelkedő árak ellenére a juhhúskivitelünk csökken, ami azt jelzi, hogy strukturális gondok vannak a juhászatban. Idén azonban a ramadán és a húsvét időben összeért, ami tovább fokozta az amúgy is erős keresletet a bárányaink iránt. Ez segíthet abban, hogy a juhállomány csökkenése megálljon, és stabilizálódjon. A kedvező árkilátások, a jó legelők és az alacsony takarmányárak jó évet jósolnak a szektornak.

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Erste Agrár Központ, -Elemzés