Kell még egy pofon, nyuszika?

Persze, nem esett jól, de talán várható volt egy válság a növénytermesztésben. Mivel pedig mezőgazdaságunk alapját éppen ez alkotja, most remeg az egész felépítmény. Hogy össze fog-e dőlni? Nem fog. Megerősödve fog kijönni belőle, de csak kemény megújulás következményeként.

Válság – szükséges és hasznos?

Az esztendőnek ez az időszaka az évértékelések ideje. Nagyon kíváncsi lennék, hogy Önök hogyan értékelik saját vállalkozásuk idei teljesítményét! Én most az egész ágazatra vonatkozóan osztom meg Önökkel gondolataimat, annak reményében, hogy segítségükre leszek az igen súlyos tanulságok levonásában. A helyzetből adódóan a szántóföldi termelésre hegyezem ki mondanivalóm. A többi agrárszektorra külön cikkben lesz érdemes kitérni, hiszen a továbbgyűrűző hatások érdekes mintázatokat alakítottak ki. Leszögezem, szerintem a válság egyrészt szükséges, másrészt igen hasznos tud lenni a rossz irányban haladók kijózanítása terén. Szembesít a valódi versennyel, lemorzsolja a leszakadókat, kidomborítja a gyenge pontjainkat. Melyek ezek? Első helyre tenném az együttműködési készség hiányát. A nemzetközileg is versenyképes mezőgazdasággal rendelkező országokban kivétel nélkül sokkal magasabb a gazdák szervezettsége, mint nálunk. Jelentsen ez tulajdonosi koncentrációt vagy a stratégiai együttműködések egyéb –egyébként igen változatos – formáját.

Hol a pénz?

Az idei helyzet egyik legjobb mutatója az agrárolló. A mezőgazdasági ráfordítási árak a termelői áraknál jelentősebben nőttek, az agrárolló értéke 88 százalék volt 2023 I–III. negyedévében. Ez persze egy nagy átlag, de valahol mégis ez a lényeg. Mondhatnánk: hol a lóvé? Amíg bőségben volt, kevesebbet foglalkoztunk vele. De most, amikor a termelők jelentős része már második éve nem lát nyereséget, hiányzik, fáj. Ez a fájdalom hozza el azt a nyitottságot, amely a változtatáshoz elengedhetetlen. Nevezzük nyugodtan kényszernek. A magyarországi szántóföldi növénytermesztőket fájdalmasan kijózanította az a hatásegyüttes, amely a termelési körülmények csaknem minden elemét egyszerre változtatta meg. Enyhén fogalmazok, ha azt mondom, nem az idei volt a legjobb éve a magyar mezőgazdaságnak. Jó eséllyel csak azok tudtak eredményesen gazdálkodni a szántóföldeken, akik korán leszerződtek, és optimalizálták a kiadásaikat. A szomszédban zajló háború egyik következményeként Európát elárasztó ukrán mezőgazdasági termékek mellett számos egyéb tényező is nehezíti a hazai agrárvállalkozások működését.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a problémák csak minket sújtanak. S persze nem megnyugtató, de tény, hogy az alacsony terményárak nemcsak nálunk, hanem világszerte nehéz helyzetbe hozzák a termelők azon részét, akik a fenti három feltételnek nem felelnek meg. Például, az ukránok is ülnek a készleteken. Ennek kapcsán érdemes belegondolni, hogy mit tesznek világszerte a gazdák, ha alacsonyak az árak? Növelik a termelést, és készleteznek. S mit tesznek, ha magasak? Ugyanezt. A mezőgazdasági tömegcikkek termelése évről évre dönti a történelmi csúcsokat. Nos, ennek súlyos ára van a költségek emelkedése, a talaj termőképességének romlása, a jövedelmezőség szűkülése és a fenntarthatóság szempontjából.

Üdv a valódi versenyben

A változás folytonos, de az elmúlt három évben egy sor olyan folyamat erősödött fel, amelyek egymás hatását erősítve jelentősen változtatott a gazdálkodási körülményeken. Az pedig, hogy ezt ki-ki tartós vagy átmeneti helyzetnek tartja, életképességi küszöbbé vált. Úgy is fogalmazhatunk, hogy elérkeztünk a valódi versenybe. Ennek nyomán a magyar mezőgazdaság alapjai kérdőjeleződtek meg. Kiderült, hogy az az erős koncentráltság, amely néhány növényi kultúra felé immár évtizedek óta működött, valójában gyengeség.

A halmozódó veszteségekben a mezőgazdaság újjászületési fájdalmait látjuk. A szemléletváltás viharossá válása, a talajról való gondoskodás általánossá válása, a kisebb kultúrák felé való nyitás ennek egyértelműen pozitív hatása. Amire még nagyon várok, az az, hogy mindenki átgondolja, hol keletkezik a jövedelme. Túl sok energiát fektetünk a termelésbe, és aránytalanul keveset az aratás utáni műveletekre, a tárolásra, értékesítésre. Pedig éppen ezek az évek bizonyították be, hogy aki lát a piacon, és jókor adja el áruját, messze jobban keres, mint aki csak a hozamok maximalizálására helyezi a hangsúlyt. A termelés középpontjába a nyereség fenntartható növelése került, a magas hozamok mellé, végre. A nyereség előbbre való az adóoptimalizálásnál is. A nagy kérdés, hogy kinek hogyan jön ki a matek. Vagy egyáltalán mennyire számol. A most ősszel elvetett kultúrák önköltségei, szembeállítva a piaci árakkal, rémisztőek. Kérdés, mi lesz az aratáskor és utána. 2024-ben nem számíthatunk olyan mértékű áremelkedésekre, amelyek az elmúlt időszakot jellemezték. Magyarul, nem fordul a kocka. Számítok némi felfelé mutató ármozgásra a jövő év első felében, de koránt sem olyan mértékűre, amely megnyugtató lenne. Sokak számára a harmadik veszteséges év a véget jelentheti a növénytermesztők közül. Az állattartók helyzete kissé stabilizálódott idén, nekik most tartalékokat kell képezniük.

Nincs varázsnövény

Mivel a magas globális és hazai készletszintek nagy valószínűséggel 2024-ben sem engedik meg, hogy látványos áremelkedéseket tapasztaljunk, a diverzifikációt mindenkinek érdemes elkezdeni. Aki versenyképesebbé tud válni az új kihívóknál, az maradhat a kaptafánál, de akinek ezeken az árszinteken nem megy, annak változtatni kell. Hogy merre? Amerre tud szervezett piacot, szakmai hátteret találni, és amit adottságai, képességei is lehetővé tesznek. Az együttműködés minden határon túli erősítése nélkül viszont senki sem fog többé érvényesülni. Nincs varázsnövény, amit mindenki elvet, és nem kell versenyeznie az ukrán terményekkel. A nagy kultúrák nem válthatók le, de erre nincs is szükség. Arányaikat kell a versenyképesen piacra helyezhető szintre helyezni. A környezetileg fenntartható, regeneratív, precíziós gazdálkodás felé való elmozdulás, a technológiai fejlesztések ugyanis messze nem elegendőek ahhoz, hogy a jövedelmezőség stabil maradjon. A magyar mezőgazdaság versenyképességének javításához át kell alakítani a kínálati palettát, növelni szükséges az egységes tételek méretét, és emelni a tárolás-értékesítés színvonalát.

Minimalizálás helyett tehát optimalizálni kell. Ehhez azonban adatok és számítások kellenek. Új szintre kell lépni a kalkulációkban. Abból ugyanis, hogy ilyen kis mértékben csökkent az idei búza-vetésterület, arra következtethetünk, hogy sokan vagy (I.) áremelkedésben reménykednek; vagy (II.) megszokásból vetnek; (III.) nincsenek tisztában az önköltségükkel; – esetleg mindegyik.

Gyorsuló koncentrálódás

A fentieken túl, a romló mérlegen, a halasztott beruházásokon innen ugyanis fel fog gyorsulni a koncentrálódás. Máris sok az eladó cég, visszaadott földbérlet. Az első félév még mutatott növekedést a mezőgazdasági beruházásokban, de a második bizonyosan komoly visszaesést hozott. Jövőre a tavasszal megjelenő pályázatok és a lefelé csordogáló kamatok fognak élénkülést hozni, de koránt sem olyan mértékűt, amit a korábbi pályázatkiírási időszakokban megszoktunk. 2024-ben fokozódni fog a mezőgazdaság kétpólusúvá válása. A magas önköltségek nem mindenkinek teszik lehetővé a nyereséges gazdálkodást, ami béklyót vet a beruházásaik elé, míg azok, akik stabil finanszírozási környezetben tudtak maradni, nagyot léphetnek előre. A pályázatok jól kiszámítható ütemben fognak érkezni, a kamatok folytatják lecsorgásukat. Arra viszont nem számítok, hogy a támogatott hitelkonstrukciók kínálata újra kiszélesedik. Jelenleg a mezőgazdaság hiteleinek 70, az élelmiszeriparénak 60 százaléka ilyen. A szemléletváltás gyorsulására is számítok 2024-ben. Úgy vélem, egész agrárstratégiánk átgondolására van szükség, és segítséget kell adni a gazdálkodóknak a termelési szerkezet fenntartható irányban való átalakításához. Kisebb értékláncokat kell felépíteni, megerősíteni, hangsúlyozottan piaci alapon. Kezdve onnan, hogy ezekről nagyon kevés statisztikai információnk van. A piaci méréseket is meg kell reformálni, lehetőleg nagyon gyorsan. Értékláncokat kell szervezni, piaci csatornákat kiszélesíteni. Mindezt a fenntarthatóság, a technológiai fejlesztések mellett. Nagyon sok a dolog. Aki csak a megszokások mentén gazdálkodik, az zsákutcába kerülhet.

Összegezve

• A válság jó annak (I.) aki veszi az adást, és változtat; (II.) aki eddig is elöl ment, így mögötte tovább zsugorodik a mezőny és (III.) aki hajlandó együttműködni.

• A támogatási védőháló továbbra is sokat tompít a piaci hatásokon, de korszakváltáshoz érkeztünk, amit nem mindenki fog túlélni.

• A feladat tehát a következő: A válságot előidéző hatásegyüttes minél több elemétől kell függetleníteni gazdaságunkat. Nagyon nehéz ez egy-egy kihívás esetén is, pláne egy olyan hosszú (de koránt sem teljes) sorral szemben, mint amit alább összegyűjtöttem. Ez támasztja alá a helyzet komolyságát, és azt a véleményemet, hogy sokan nem fognak megbirkózni a feladattal.

Ön ne legyen köztük!

A kihívások:

• klímaváltozás,
• talajélet, termőképesség,
• vízgazdálkodás, vízvédelem,
• tápanyag-gazdálkodás,
• megújuló energia,
• környezetterhelés,
• biodiverzitás megőrzése,
• járványok,
• finanszírozás,
• precíziós szemlélet, gazdálkodás,
• digitalizáció,
• szigorodó EU-előírások,
• adminisztráció – fenntarthatósági minősítés,
• támogatáshoz jutás,
• elöregedés, generációváltás,
• helyenként ellenséges politikai és fogyasztói viselkedés,
• árhullámok,
• költségemelkedések,
• humánerőforrás-problémák,
• okszerű növényvédőszer-használat,
• gazdálkodói együttműködések,
• földbérletek magas aránya.

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Erste Agrár Kompetencia Központ