A tápanyagok szerepe a fagyvédelemben

A hőmérséklet a növények szempontjából meghatározó környezeti tényező: van minimuma, optimuma és maximuma. A biokémiai folyamatokat befolyásolja, meghatározza a fejlődés intenzitását, és hatással van a növények teljes életciklusára.

A hőmérséklet az ökoszisztéma kialakulását is alakítja, az éghajlati adottságokhoz alkalmazkodva. Ma már nem kérdés, hogy változik az éghajlat, és a szélsőségek a jellemzőek. Változás, szélsőség régen is volt, de nem olyan gyakran, mint mostanában.

Fagykár az országban

Az elmúlt években a fagyok jelentős károkat okoznak a különböző állókultúrákban. Magyarországon a fagykár különböző mértékben, de minden évben problémát okoz. A fagypont alatti hőmérséklet károsító hatása függ a fajtól, fajtától, a lehűlés mértékétől, intenzitásától és a klimatikus körülményektől.

A hidegnek van pozitív élettani hatása: az úgynevezett jarovizáció, mely segít a generatív szervek kifejlődésében. A különböző gyümölcsfélék eltérő hideghatást igényelnek. Míg az almatermésűek kevésbé érzékenyek a téli fagyra, addig a csonthéjasok fogékonyabbak a hideghatás megszűntével az újabb mínuszokra. A fagyérzékenységet az előtte lévő és utána kialakuló hőhatás mértéke is befolyásolja! Gyors melegedés utáni fagy nagyobb kárt okoz, mint az egyenletes hűvös után következő.

De mitől is keletkezik a kár, amikor fagy?

A fagy fő károsítása a jégkristályok mechanikai roncsoló hatása. A növényekben van „fagyálló”, mely elsősorban szénhidrát és különböző stresszre adott vegyi anyagok. A téli fagyra a növények ősszel készülnek fel, mikor raktároznak. A gyümölcstermő növényeknél nagyon fontos az őszi feltöltő lombtrágyázás. A túlzott nitrogénadagolás lassítja a vesszők beérését, ezáltal fokozza a fagyérzékenységet. A termőalapok a legérzékenyebbek, míg a legjobban a törzs viseli a fagyot télen. A gyökér elfagyása ritkán figyelhető meg, bár szövetileg érzékenyebb a fagyra.

A megfagyás vagy kifagyás a gyümölcstermő növényekre jellemző, ha véget ért a kényszernyugalom. A kényszernyugalom állapotában, ha vannak felmelegedések és erőteljes lehűlések, akkor számítani kell a megfagyásra, súlyos esetben a kifagyásra. A felfagyás a gabonafélékre jellemző, ha bő csapadék után jön egy hirtelen hideg, hosszan tartó fagy, hótakarás nélkül, akkor a gyökerek megszakadnak, és felfagyás jön létre. Ez most is jellemző lehet január eleji meleg után bekövetkező hidegbetörés esetén.

A fagyok esetén ismerjük az advektív vagy szállított fagyot, amely a sarkkörről érkezik télen, a radiációs, kisugárzási fagy pedig az őszi és tavaszi időszakra jellemző; ez az éjszakai gyenge kisugárzás során alakul ki, mely ellen lehet védekezni.

Hogyan védekezhetünk a növénytermesztésben a fagy ellen?

A globális felmelegedés hatására ezek a klasszikus időjárási körülmények változtak meg az elmúlt évtizedben.

A kertészeti növényeknél egyre több eljárást alkalmaznak, hogy csökkentsék a fagy negatív hatásait, melyek rendkívül költségesek, és nem garantált, hogy lesz termés.

A tápanyag-utánpótlás nem oldja meg a fagyvédelmet, de a jól táplált növény jobb kondícióval, jobban viseli a stresszhatásokat.

Ha követjük a növények tápanyag-felvételi dinamikáját, akkor kiderül, hogy a harmonikus tápelemellátás fokozhatja a faggyal szembeni ellenállóságot. A téli fagy ellen a káliummal jól ellátott növények jobban ellenállók, mint a túlzott nitrogénellátottságúak.

A tavaszi kihajtáskor a fás szárú növények az elraktározott tápanyagokhoz „nyúlnak” kihajtáskor, ezért fontos az őszi lombfeltöltés. Az ősszel kiadott lombtrágyákkal feltöltjük a fás részeket nitrogénnel, foszforral, káliummal, kalciummal, magnéziummal és bórral. A kétszikű, fás szárú növények rendkívül bórigényesek. A bórral jól feltöltött növény kevésbé fagy el, mint a bórhiányos. A gabonafélék áttelelését nem a bórral, hanem a cinkkel lehet fokozni, mivel az egyszikű növények gyökérképződése sok cinket igényel. A cink fontos antagonistája és komplementer eleme a foszfor, vagyis a tél előtt magas cink- és foszfortartalmú lombtrágyával lehet fokozni a télállóságot.

Az évelő kultúrák különböző „túlélési stratégiát” alkalmaznak a faggyal szemben. A biológiai alapok (rügy, gumó, hagyma, módosult szár stb.) biztosítják a telelést, ha a növények jó erőnléttel rendelkeznek. A káliumszint emelése a termésérést és a fás részek szöveteinek a cellulózképződését fokozza, valamint a raktározott szénhidrátok mennyiségét emeli a raktározó szervekben.

Komplex megoldással

A jó magnézium- és kalciumellátottság a szár szilárdító szövetének a stabilitását biztosítja, valamint csökkenti a szár kérgének repedését.

A mikroelemek közül a bór és a cink az elsődleges szöveti osztódást befolyásoló elem, ezért ezeknek a szintjére figyelni kell. Csak egy tápanyagra nem szabad koncentrálni, mivel a tápelemek aránya a legfontosabb a tápanyag-utánpótlásnál! A vegetatív szakaszban a nitrogéntúlsúlyos tápanyag-utánpótlás javasolt, míg a generatív szervek, a termés kialakulásánál a káliumszintet kell emelni. A foszforellátottság a gyökérnövekedés időszakában fontos, de arányában nem kell magas szint. A mikroelemekkel történő jó ellátottság rendkívül jelentős a stresszel szemben. Fagyvédelmi szempontból a kiegészítő anyagok, mint a borostyánkősav, almasav, glicin, linolén, humin, huminsavak, szénhidrátok is segítik a növények regenerálódását.

A lombtrágyaként kijuttatott anyagok, sók, aminosavak, szerves anyagok segíthetik a növényeket, de csak bizonyos fenofázisban és hőmérsékletnél! Csodaszerek és megoldások nincsenek, de jó kondícióval és kombinált védekezéssel javíthatjuk az esélyeinket a faggyal szemben.

Kaponyás Ilona
független szaktanácsadó