A gazdasági állatok szelekciójának hatásaként a táplálóanyagokkal, így a nyersfehérjével és az esszenciális aminosavakkal szemben támasztott megnövekedett igények fokozott kihívást jelentenek a takarmány-előállítók és az állattartók számára.
Állati eredetű fehérjék
A nyersfehérje-szükséglet kielégítésére a jelenleg általánosan alkalmazott extrahált szójadara és halliszt mellett számos állati eredetű fehérjehordozó is alkalmas lehet. Ennek többek között azért van jelentősége, mert a szójadara ára a világpiacon gyakran változik, a halliszt esetében pedig annak elérhető mennyisége csökken, minősége viszont romlik. Az állati eredetű fehérjehordozók alkalmazását néhány kivételtől eltekintve (halliszt, tejipari és egyes véralapú melléktermékek) az Európai Bizottság 999/2001/EK-rendelete a szivacsos fertőző agyvelőgyulladás (BSE) járvány miatt betiltotta. Az Európai Unióban ugyanakkor évente több mint 10 millió tonna egészséges állatokból származó olyan termék képződik, amely nem kerül emberi fogyasztásra, de alkalmas lehet takarmányozási célú felhasználásra. Tekintetbe véve azonban az állati eredetű melléktermékeket és ezek felhasználásának lehetőségeit, ebből a jelentős mennyiségből fehérjehordozóként a monogasztrikus gazdasági állatok (baromfi és sertés) takarmányozásában való felhasználásra reálisan csak körülbelül 0,5 millió tonna vehető tekintetbe. Ez a mennyiség arra azonban alkalmasnak tűnik, hogy ezzel is csökkenthető legyen az EU és így hazánk függősége az importból származó szójadarától és az egyre kisebb mennyiségben rendelkezésre álló halliszttől. Az import szójadarával kapcsolatban az is probléma, hogy annak jelentős része genetikailag módosított (GMO), amely takarmány-alapanyagként ugyan felhasználható, de bizonyos piacokon a GMO növényi alapanyagot tartalmazó takarmánnyal etetett állatokból származó termék nem értékesíthető.
A halliszt ideális esetben akár 60% nyersfehérjét tartalmaz, és aminosav-összetétele is megfelelő. Az ilyen halliszt aminosavainak emészthetősége baromfi és sertés esetében magas, átlagosan 85%. Probléma lehet azonban a halliszt olykor nem megfelelő minősége. Így például ha a halliszt ásványianyag-, azaz nyershamutartalma magas (~20%), amely egyúttal alacsony zsírtartalommal is társul (~7,5%) akkor az feltehetően nem teljes haltestből, hanem halfeldolgozási hulladékból készült. Ennek táplálóértéke, ezen belül nyersfehérje-tartalma és annak emészthetősége is kisebb. Az állati eredetű fehérjeforrások közül jól ismertek és már régóta takarmány-alapanyagok a tejipari melléktermékek, így a tejpor és a savópor. Ezek nyersfehérje-tartalma a szójához és halliszthez viszonyítva kisebb, a tejporé átlagosan 27%, a savóporé pedig 13%, és aminosav-összetételük sem elégíti ki teljes mértékben a baromfi és sertés szükségletét. Felhasználásuk ennek ellenére elsősorban fiatal állatok takarmányozásában javasolt, fehérje- és aminosav-tartalmuk kiváló emészthetősége miatt.
További fehérjeforrás lehet az elsősorban sertésvérből előállított hemoglobin, amelynek kiemelkedően nagy a nyersfehérje-tartalma (88%), de aminosav-összetétele nem kielégítő, és az előállítása során alkalmazott gyártástechnológia, elsősorban a szárítási hőmérséklet, az emészthetőségét is befolyásolja. Szintén sertésvérből állítják elő a porlasztva szárított vérplazmát, amely főképp választott malacok takarmányozásában javasolt fehérjeforrás. Nyersfehérje-tartalma magas, 67–78%, amelynek emészthetősége 2,5–5% beverési arány mellett 85-90%. Alkalmazása során ugyanakkor aminosav-kiegészítés indokolt. Szükséges azonban utalni arra, hogy a porlasztva szárított vérplazma számos biológiailag aktív összetevőt, így immunglobulinokat, transzferrint és növekedési faktorokat is tartalmaz, amelyek alkalmazása javíthatja a termelési paramétereket. Biztonságosságával kapcsolatban felmerültek ugyan aggályok, de amennyiben előállítása során betartják az előírásokat, akkor a termék mentes lesz a vírusoktól, ebbe beleértve az afrikai sertéspestis vírusát is.
Szintén elsősorban a malactakarmányozásban alkalmazott állati eredetű fehérjeforrás a szárított sertésbél nyálkahártya hidrolizátuma, amely nem teljes fehérjemolekulákat, hanem kisebb molekulatömegű (átlagosan 10 000 Dalton) polipeptideket tartalmaz. Nyersfehérje-tartalma átlagosan 50%, amelynek emészthetősége 2,5–4% bekeverési arány és aminosav-kiegészítés mellett közel 98%.
Az állati eredetű fehérjehordozók felhasználásával kapcsolatban áttörést jelentett az Európai Bizottság 2017/893/EU-rendelete, amelyben hét rovarfaj (fekete katonalégy, házi légy, közönséges lisztbogár, alombogár, házi tücsök, csíkos tücsök, földi tücsök) lárvájából előállított rovarlisztet engedélyeztek társállatok és halak takarmányozásában való felhasználásra. A rovarlárvák és az azokból készített lisztek biztonságosnak tekinthetők ugyan, de potenciális takarmánybiztonsági kockázatot hordozhatnak, amennyiben az előállítók nem tartják be az előírásokat. Így például szabályozták a rovarlárvák nevelése során felhasználható takarmányok körét, ezzel csökkentve a potenciális veszélyforrásokat. Az Európai Bizottság egy újabb, 2021/1372/EU-rendelete értelmében a rovarlárvák és az azokból előállított rovarliszt felhasználható a baromfifajok és a sertés takarmányozásában. Ugyanebben a rendeletben engedélyezték a baromfi vágóhídi hulladékokat, megfelelő feldolgozást követően a sertések, valamint a sertés vágóhídi hulladékokat, megfelelő feldolgozást követően a baromfifajok takarmányozásában történő felhasználásra. Mind a rovarlárvalisztek, mind pedig a feldolgozott baromfi és sertés vágóhídi hulladékok esetében ugyanakkor megkötés, hogy az ezekkel az alapanyagokkal biztosított nyersfehérje-tartalom nem haladhatja meg az adott teljes értékű keveréktakarmány összes nyersfehérje-tartalmának az 50%-át. A nyersfehérje-tartalommal kapcsolatban a rovarlárvalisztek esetében azt is tekintetbe kell venni, hogy amennyiben az összes nitrogéntartalom alapján történik annak számítása a hagyományos N × 6,25 értékkel, akkor ez felülértékeli a rovarlárvalisztek nyersfehérje-tartalmát. Az összes nitrogéntartalomban ugyanis a rovarlárvák kitintartalmának nitrogéntartalma is szerepel, amely viszont nem hasznosul a monogasztrikus állatokban.
1. táblázat. A lisztbogárlárva, valamint a szójadara egyes aminosavainak lizinhez viszonyított aránya
A bonyolult kitinmérés helyett ennek a problémának a kiküszöbölésére az ún. nitrogén-fehérje faktort javasolták. Ebben az esetben a nyersfehérje számítási értéke N × 4,76, amely a jelenleg a legnagyobb mennyiségben előállított fekete katonalégy és közönséges lisztbogár lárvájából előállított lisztek esetében elfogadható. Ezzel a módosított képlettel számolva a feketekatonalégylárva-liszt nyersfehérje-tartalma átlagosan 42,1%, a lisztbogárlárvaliszté pedig 44%. A rovarlisztek aminosav-tartalma is eltér a hagyományos fehérjehordozókétól, ugyanakkor a rovarlárvalisztek aminosav-tartalmának emészthetősége baromfiban és sertésben is 85-86%. Az aminosav-összetétellel kapcsolatosan a szójához mint általánosan alkalmazott fehérjeforráshoz viszonyítva az ideális fehérjeelv alapján az 1. táblázatban mutatunk be példát a lisztbogárlárvaliszttel kapcsolatban. A rovarliszteket a baromfi- és a sertéstakarmányokban 5–10% mennyiségben javasolják, amellyel a halliszt 50%-a, a szójadara pedig átlagosan 25%-os mértékben kiváltható.
A baromfi és sertés vágóhídi hulladékok nyersfehérje-tartalma eltérő (62–72%), amelynek oka az, hogy összetétele gyártási tételenként eltér. Ezekkel kapcsolatban takarmánybiztonsági probléma nem merülhet fel, ha a baromfi- és sertéshúsliszteket a rendeletben foglalt szabályok szerint kezelik és használják fel takarmányok előállítására. Alkalmazásuknak ez ugyanakkor korlátja is, mert kevés olyan takarmánykeverő üzem van, amely vagy csak baromfi-, vagy csak sertéstakarmányt állít elő. Ez ugyanis feltétele a lehetséges átszennyeződés kizárásának. Az állati eredetű fehérjeforrások tehát hatékonyan felhasználhatók gazdasági állataink közül a baromfi és sertés takarmányozásában, de ezekkel csak részlegesen váltható ki a jelenleg általánosan alkalmazott szójadara és a világpiacon elérhető egyre csökkenő mennyiség miatt kiszoruló halliszt. Emiatt felhasználásukat az aktuális árviszonyok fogják befolyásolni.
Mézes Miklós
Magyar Agrár- és Élettudományi EgyetemGödöllő
