Egy igazi gazdaság önmagától működik

Különleges gondolatok a gazdálkodásról egy 85 hektáros ökogazdaság díjnyertes vezetőjétől

Már éppen kezdtünk hozzászokni, hogy minden tekintetben az ipartól függünk, amikor betört az életünkbe a régi-új életmód iránti nosztalgia és igény. Egyre többen „lázadnak” az ellen, hogy teljes függésben legyenek a gazdaság óriásaitól, és ez a mezőgazdaság mind több szereplőjére is igaz. A folyamatot erősíti és kényszeríti az időjárás gyors változása, sőt, az utóbbi években a járvány és az orosz háború következményei: az inputanyag-áremelések is. Minderről beszélgettünk a Magyarország Legszebb Birtoka 2022 fődíj nyertesével, Palik Ferenccel, aki Szápáron működteti 85 hektáros ökogazdaságát és biomalmát.

Valódi élet csak így lehetséges

– Egyre nagyobb az érdeklődés a farm iránt – mondja Palik Ferenc már az első mondatok után, amikor a Veszprém megyei Szápáron működő Ökofarm és Biomalom kertjében az első mondatoknál tartunk. Mint utóbb kiderül, beszédesebb szavakkal nem is kezdhettük volna az interjút: Palik Ferencék világa egy olyan kultúrát elevenít fel, ápol és közvetít a nyilvánosság felé, ami felé különféle okokból, de egyre többen akarnak (vissza)fordulni.

– Van, aki betegség: gluténérzékenység, cukorbetegség, emésztőszervi gyulladás vagy tápanyaghiány miatt jön. Aztán van, aki arra kíváncsi, hogyan lehet egyáltalán növényvédő szerek nélkül gazdálkodni. Megint mások azért érkeznek, például Pestről, hogy itt lassítsanak, leüljenek a friss levegőn, érezzék a gyümölcsök illatát, lássák a dombokat és az állatokat… Nekünk meggyőződésünk, hogy valódi élet csakis így lehetséges, nem is csupán vidéken, hanem a „kis vidéken”, ahol nincs tömeg, nem érik egymást a házak, esténként csak néhány ablak világít. Szerintem a válság, az áremelkedések, a műtrágyahiány vissza fogja hozni ezt a világot, ki fogja kényszeríteni újra az önellátás újraéledését – zárja az átfogó ívű gondolatot a gazdaságvezető.

De ehhez kellene fejenként-családonként legalább 2-3 hektár terület, és kellene, hogy újra tömegek megtanulják, hogyan kell gazdálkodni…

– Igen, ez kell hozzá, ezért is érdemes más szemmel nézni az olyan kritikus időszakokat, mint ez is. Itt volt az aszály. Nem akarok érzéketlennek tűnni, fáj a szívem a kárt szenvedett gazdaságokért. De ez, vagy a műtrágyahiány, vagy az infláció, illetve az ipar által előállított mesterséges és egészségtelen élelmiszerek özöne – egyben mind lehetőség és kényszerítő erő lehet a jó irányú változásra.

Több tápanyaggal kevesebb is elég

Azt szokás ilyenkor ellenérvként felhozni, hogy a régi, hagyományos mezőgazdaság nem tudna eltartani 8 milliárd embert a bolygón.

– Én ezt másképp gondolom. Sokat kell enni abból, amiben kevés a tápanyag. Ha ezt a barackot megszagolja, megkóstolja, érzi, hogy az intenzív termesztéssel „legyártott”, éretlenül szüretelt és a boltokban árult barackoknak köze nincs ehhez. Ugyanez igaz az itt sütött kenyereinkre is: több a tápanyag benne, ezért nem maradsz éhes, ha kevesebbet eszel belőle. Nem akarok én meggyőzni vagy leértékelni, leszólni senkit. De azt gondolom, hogy a megnövelt terméshozamok révén végül kevésbé értékes alapanyagok kerülnek a feldolgozóhoz, a malmokhoz, amihez még a sütőipar hozzáteszi a maga adalékait – és mi emberek ezt esszük, és ezt adjuk az állatainknak.

Mi az önök megoldása erre a problémára?

– Mi itt abból indulunk ki, hogy a természet nálunk jobban tudja, mi a teendő. Nem az a normális és természetes, amit ma látunk. Mit látunk? Azt, hogy hatalmas táblákon egyfajta növény uralja az életteret, kiszorítva rovart, cserjéket, fákat, madarakat, és mindezt nagy mennyiségű kemikália tartja átmenetileg egyensúlyban. A természet nem ilyen egysíkú, egyszintű rendszerben működik, hanem, amit ismerünk, 7-8 szinten, ahol helye van talajlakóknak, talajon élő élőlényeknek, a teljes sokféleségnek, amit a természetben látunk. Mi ezt akartuk helyreállítani, és sokéves tanulási időszak, sok erőfeszítés után tartunk ott, hogy elindulhattunk egy igazán eredeti, regeneratív gazdálkodás felé. A talajok javulása mellett egyre jobb minőségű növényeket termesztünk, és belegondolni is élvezet, hogy ez a pozitív spirál hova emelhető.

Szerelem és egység

Mielőtt erre mennénk, mesélje el, hogyan kezdődött! Például családi örökség az ökoszemlélet?

– Nem, sőt, eleinte magunk is a ma még bevett mezőgazdasági gyakorlatot folytattuk. Úgy kezdődött, hogy tinédzserként nem szerettem a háztájit: kapálni kellett, korán kelni. Aztán 16-18 évesen egyszer csak elkezdtem értékelni, szeretni, hogy a munkának kézzelfogható eredménye van, látom, mit hozok létre. Volt otthon bika, nyúl, szedtem a cefrének valót, termesztettem fokhagymát, és ebből lett is zsebpénzem, megismertem a vidék háztáji kiskereskedelmét. Aztán katonaság után pár cimborámmal elmentünk csikót venni Szápárra. Ám végül nem is ők, hanem én vettem lovat, de én sem azért, mert így terveztem, hanem amiatt, aki árulta – egy Anikó nevű lány, aki azóta a feleségem.

Szerelem első látásra?

– Szó szerint, ahogy a könyvben meg van írva. Vele kezdtük el, kemény munkával, ami akkor nem tűnt annak. Úgy vásároltuk apránként a földeket, hogy évekig egyszobás tanyánkon, egy ágyban aludtunk a gyerekekkel. Így jött létre fokozatosan az a 85 hektáros birtok, ami ma egy tagban van.

Ez hatalmas szó az osztatlan birtokok országában…

– Bizony, úgy, hogy itt is volt területrész, aminek bő 160 tulajdonosa volt… Szóval, idővel átálltunk a vegyszermentes, ökológiailag tiszta gazdálkodásra.

Nehéz volt, sosem ment el a kedvük?

– Nem a nehézsége okozott gondot, hanem a tapasztalatlanságunk. Az első években volt, hogy a termés 80 százaléka tönkrement. Nem adtuk fel, tanultunk, tapasztaltunk. Ma már a zöldtrágyázástól, a gémeskutas víznyeréstől az állatok jelenlétén és hozzáadott értékén át a biobúzát őrlő, tradicionális szerkezetű malomig a gazdaságban minden komplex, összefüggő, együttműködő rendszert alkot. Vagy inkább úgy mondom, hogy felbonthatatlan egységet. Az állatok trágyája és a tudatosan vetett növények táplálják a talajt, a talaj műtrágya és növényvédő szer nélkül élteti, táplálja a növényt, ami táplálja az állatainkat és persze bennünket is. De mi nem a magunk érdekéből indulunk ki, hanem a természet évmilliók során kialakult rendjéből: ahhoz alkalmazkodunk, ahhoz igazítjuk a mindennapjainkat és a gazdálkodásunkat. Annyi állatot is tartunk, amennyi arányosan megfelelő, amennyi az önellátáshoz, a trágyázáshoz éppen elegendő: magyar tarkát a húsáért, mangalicát, tyúkot, és hobbiból egy nyulat és egy lovat.

A természetre bízzuk

Kérdezném, hogy nem jelent ez így különös függőséget, kitettséget… De már szinte hallom is előre, hogy ma már az autónkat vagy a traktort se tudjuk megszerelni otthon.

– És még mennyi területen vagyunk kiszolgáltatottak! Éppen ez lepleződik le a mostani válságos időszakban. Tiszteletben tartom, hogy vannak más technológiával működő gazdaságok, de számomra az igazi gazdálkodás nem a gyártási folyamatokra emlékeztető módon történik, hanem a természet eredeti értékei, és törvényei alapján. A mai, intenzív gazdálkodás ezt sokszor nem tartja szem előtt. Hogy ezzel milyen hátrányokat szenvedünk, azzal most szembesülünk sokadszor. A gazdasági problémák most leleplezik, milyen mély függésben élünk az inputoktól. Amint aránytalanul drágul vagy egyenesen hiányzik egy bizonyos alapanyag, máris veszélybe kerül a terméshozam, a termésbiztonság. Mi ezzel szemben a természetre bízzuk, hogy biztosítsa a feltételeket, de ehhez megadjuk a természetnek azt, amire szüksége van. És a természet tudja a dolgát. Tudja, hogy ha a tábla nincs kopárra vagy túlművelve, akkor van benne annyi tápanyag, nedvesség, hogy stressz esetén is táplálja a növényt.

És sikerül? Képesek utolérni vagy megközelíteni az intenzív gazdálkodás eredményeit?

– Ha arra gondol, hogy tudunk-e annyi búzát termeszteni, mint amikor még műtrágyáztunk, növényvédőztünk, akkor igen. A közeljövőben nagy ugrásra számítok az eredmények terén. De hozzáteszem, mi nem a mennyiséget hajszoljuk, hanem a természet adta minőséget.

Végállomás: amikor a gazda már ki sem megy a területre…

Milyen búzát vetnek?

– Vagy tizenöt éve vásároltam a vetőmagot egy idős gazdától, azóta is azt termesztjük és vetjük újra. Nem is nagyon hasonlít a mai hibridekre: megnő akár 170 centire is, mint a régi időkben. Mert ma miért olyan alacsonyak a búzák? Mert nem kell a szár az állatoknak, és nem bírná el a hosszú szár a mesterségesen felhizlalt kalászokat. Csakhogy az alacsony állású búza a talaj párája miatt jobban gombásodik, nem csoda, hogy többet kell kezelni, mert az alacsonyan növő búza nem nyomja el kellően a gyomot. Ebben is igaz, hogy ahol eltérsz a természetestől, ott rákényszerülsz a mesterséges megoldásokra.

Hogyan alakul a talajtápláló művelés?

– Odafigyelünk a vetésforgóra, nitrogénmegkötő növényeket vetünk a természetes utánpótlásért, és a farm fele egész évben takarónövényekkel védett. Már az részsiker, hogy a kizsigerelt talajaink, amiket másoktól vásároltunk meg korábban, emelkedő humuszarányt mutatnak, amit tovább növelni fogunk. Ebben ugyancsak döntő a kitettség, a függőség csökkentése. Ahol romlik a talaj, ott muszáj különféle inputokkal pótolni a leromlott termőföld hiányzó tápanyagait, így aztán még több mesterséges anyag kerül oda, ami további romláshoz vezet – összeáll az ördögi kör, aminek ma már még irreálisabb fokozatai is vannak…

Mire gondol?

– Jönnek az embert helyettesítő gépek. Már most is félig-meddig gyártásra hasonlít a szántóföldi és állattenyésztési szektor. De ma még azért muszáj kimennie a gazdának a földjére, meg kell néznie, gondoznia kell az állatait. Amikor majd bejönnek a drónok, az okosított farmok, akkor már ki sem kell menni, akár a nyaralóból elirányíthatja a „gazda” a „gazdaságot”…

A megvalósult álom és terv: a biomalom

A farm nagy érdekessége a biomalom. Ez hogyan jött létre?

– Amikor megvoltak az első vegyszermentes búzáink, Anikónak és nekem minden vágyunk az volt, hogy igényeinket kielégítő őrlőt vásároljunk. Tudtuk, mit akarunk, és jártuk is a nagy mezőgazdasági gépkiállításokat, hogy szakértőktől vásároljunk malomtechnikát. Nem találtuk meg azt, amit kerestünk, viszont papíron, aprólékosan levezettük egy kisebb, 7 gépből álló biomalom elméleti vázlatát. Nem sokra rá egy barátunk jóvoltából eljutottunk Franciaországba, ahol egy ugyancsak ökológiai gazdaságban szembesültünk vele – mind a mai napig a bőröm is borsózik az élménytől: a szemünk előtt az általunk lerajzolt gépsor tökéletes mása működik! Nagyon sokat tanultunk ott, és végül itthon megépítettük a biomalmunkat. Ma itt állítjuk elő a félbarna lisztjeinket, és ebből adunk el a vásárlóknak, és persze magunk is ezt fogyasztjuk.

Mit gondol, a gyerekek is részt fognak majd venni a munkában, folytatni fogják mindezt?

– Három gyermekünk van, akik közül az idősebbek: a fiam és a lányom már itt dolgoznak. És igen, itt is képzelik el a jövőt.

Kohout Zoltán