Egy kanca átlagosan naponta 25 liter tejet képes adni, bár termelése időszakonként változik: az első hónapokban például ez a mennyiség 12 l körüli. A tejhozam számos tényezőtől függ a tápanyag-összetételtől a nőstény fajtájáig, ezért gyakorlatilag lehetetlen a mennyiség pontos meghatározása.
A lótej kinyeréséről – általánosságban
A lótej mind tárolása, mind feldolgozása során igen érzékeny. A kezdeti időszakban az összes tejet a csikó veszi magához, de a későbbiekben ennek aránya csökkenni fog.
Napi egyszeri fejés esetén azt legegyszerűbb a reggeli órákra időzíteni, a legelőre való kihajtás miatt, és az esetleges munkavégzés előtti időpontra kell ütemezni.
A fejés a nagyobb gazdaságokban fejőgéppel történik, de a csupán néhány egyedet tartó gazdaságokban kézi fejés is előfordul. A Nyugat-Európában működő tejtermelő gazdaságok többsége 10–20 kancát tart ilyen célból. Ezek szigorú higiéniai előírások és egészségügyi ellenőrzések mellett gazdálkodnak. A fejőgépgyártók a célra kifejlesztett sajtáros fejőgépeket forgalmaznak, illetve ugyancsak e célból átalakított kecskefejő gépeket is kínálnak.
A kanca és csikója szempontjából fontos az eljárás rutinszerűsége, a türelmes bánásmód, a nyugalmas környezet. Ez azért is kiemelendő, mert a kanca minden szokatlan ingerre teje visszatartásával reagálhat. A ló fejésénél alkalmanként nagyjából 1 dl tejet lehet nyerni. A laktáció elején a tejelő kancák szárazanyag-fogyasztása a testsúly 2,5%-a, szemben az egyébként 2%-os tömegaránnyal.
A csikó leválasztásának módjai
Első lépésként nagyon fontos, hogy a gazda bizalmi viszonyt alakítson ki a csikóval; hogy az állatot hozzászoktassa jelenlétéhez, hangjához. Ennek révén könnyen irányíthatóvá válik.
Életük első hetében még ideális, ha egyáltalán nem gátoljuk meg csikók szopását. Engedjük azokat tetszés szerint szopni; ez jelenthet naponta akár 40–50 alkalmat is. De amíg az újszülött egy cumival van elfoglalva, a második fejhető. A következő élethéttől kezdve bevezethetjük ezek korlátozását, de a fokozatosság itt is fontos tényező. Célszerű, ha eleinte csak éjszakára, majd 1 hónapos kortól a délután folyamán 2–3 órára elkülöníthetők a csikók az anyjuktól, és így egy délutáni fejés beiktatható. Ezzel egyidejűleg lehetővé kell tenni a csikók számára a tetszőleges mennyiségű csikótápfogyasztást.
Erre a célra az istállóban vagy a legelőn csikóóvodát kell kialakítani. Ez egy korláttal elrekesztett tér, ahová az abrakos vályú, benne a csikótáp elhelyezhető. Ezt úgy kell megoldani, hogy a kancák ne férjenek hozzá, de a csikók zavartalanul fogyaszthassanak belőle. A csikótáp egyik felének meghatározó összetevője a zab, másik felének egyéb gabonaféléket és fehérjekiegészítést, továbbá ásványianyag- és vitaminkiegészítést szolgáló összetevőket kell tartalmaznia.
A csikók abrakfogyasztása kezdetben meglehetősen kevés, majd fokozatosan nő. A 2. hónaptól kezdve a csikó szénát, füvet és gabonát legel, ezzel megkezdődhet a felesleges kancatej leszívása. A két hónapnál idősebb csikót érdemes elkülönítve tartani (kikötve), mialatt anyja a ménessel legel. A kanca, mikor tőgye feszülni kezd a tejtől, keresni kezdi a csikót. Addig keresi, amíg meg nem találja. Mivel a cél a szilárd táplálékra szoktatás, ezért ne engedjük szoptatni, hanem gyorsan fejjük meg a kancát, és tereljük vissza a ménesbe. Ebben az időszakban a fejés már napjában többször történik. A két hónapnál idősebb csikó nappal már koplalhat, éjjel azonban kárpótolhatja magát az istálló kancával közös részlegében. Erre azért is van szükség, hogy az anyakanca teje el ne apadjon. 6–8 hónapos korára a csikó teljesen önállósodik, és ezzel lezárul a fejési korszak. A kancát az elválasztás után már nem lehet fejni, mint a tehenet vagy a kecskét. Kizárólag a csikótól lehet elvenni tápláléka egy részét.
Egy lótartó tejgazdaság általános működése
A fejés fejőteremben történik, ahova a kancák egyesével léphetnek be az elővárakozóból. Ezt 3 órával megelőzően a csikókat elkülönítik. Az előmunkálatok a tehenészetben alkalmazott megoldásokhoz hasonlóak: tőgymosás. tőgyfertőtlenítés, első tejsugarak ellenőrzése szenzoros készülékkel, fejőkelyhek felhelyezése.
A fejési idő 2,5–3 perc, ami alatt 1–1,5 l tej nyerhető. Ilyenkor nem alkalmaznak utófejést és bimbófertőtlenítést sem, hanem a kancákat visszaengedik a csikóikhoz. A fejés alatt a kancák általában fél kg-nyi abrakot kapnak, általában zabot. A kifejt tejet 0,25 l-es műanyag palackokba töltik, és 5–6 °C-rahűtik, majd legfeljebb 48 órán belül értékesítik. A frissen nem értékesített tejet (ami 3-4 órán belül erjedésnek indul) a tartósítás érdekében nem vetik alá pasztőrözés folyamatának (nem melegítik fel), hanem a fejés után szűrik és sokkolják (-40 °C-os gyorsfagyasztás), majd -20 °C-on tárolják. A kifejt tej minőségét szigorúan és rendszeresen ellenőrzik az esetleges fertőzések elkerülése érdekében. A fejések száma és ideje a kancák napirendjéhez igazodik. Fejésre a kancát és csikóját a jászolhoz rögzítik, és ebben a helyzetben történik a fejés.
A csikókat ilyenkor éjszakára el kell különíteni az anyjuktól, és a fejés idején sem szabad a tőgy közelébe engedni. Hazai körülményeik között a kancák fejése mindenképpen az istállóban történik, a legelőn fejés a hazai gyakorlatban megoldhatatlan, a gyakorlat a jelenlegi lótartás viszonyaihoz és a helyi lehetőségekhez igazodik. Ha a második fejés beiktatására van elég indok, akkor azt a délutáni órákban kell elvégezni, de ehhez a csikók 2–3 órás elkülönítésére van szükség. A szoptatós kancákat az esetek többségében istállóban tartják, de emellett a nappali időszakban igázásuk és esetenként legeltetésük is előfordul. A kifejt tejet az értékesítés céljának megfelelő méretű, rendszerint 0,25–0,5 liter űrtartalmú palackokba kell tölteni, majd le kell hűteni. Amennyiben a közvetlen értékesítés feltételei adottak, akkor figyelembe kell venni, hogy az 5–6 °C-on tárolt tej minősége2–3 napig megfelelő. Mint azt fentebb már említettük, a kézi és gépi fejés is gyakori; ez a szakgazdaságok esetében is érvényes. Egyéb esetben rendszerint 0,25–0,5 liter űrtartalmú palackokba kell tölteni, és mélyhűtő ládában tárolandó.
Napjainkban
Sipos József, aki a média révén Sipos Gazdaként ismert, megkeresésünkre így nyilatkozott: „A lótej valóban nagyon értékes és hasznos, és valóban nagy igény volna rá. Mivel azonban egy ténylegesen prémium termékről van szó, így igen drága cikknek számít, amit kevesen engedhetnek meg maguknak. Magyarországon nem találni magyar termelésből származó lótejkészítményt, mégpedig két okból kifolyólag. Egyrészt országos viszonylatban a lovak egyedszáma meglehetősen kevés. Másrészt mivel a lótej kevesek számára megfizethető, ebből kifolyólag nem igazán érdemes termelni. Egy tejüzem létrehozása és fenntartása is költséges.”
Összegzés
Az éves tejhozam kecskéknél átlagosan 400 liter, napi kétszeri fejés mellett. A ló viszont napjában akár nyolc alkalommal is megfejhető, itt a tejhozam 1 évre vetített átlaga 2000 liter. A napi tejhozam a kecske esetében 1,5–4 liter, a lónál viszont napi 25 liter átlagosan. Egy ló 1 fejés alkalmával nem ad túl sokat, de sok kicsi sokra megy alapon érdemes lehet figyelmet szentelni az ágazatnak. Rengeteg betegség kezelésére alkalmas a szer, az igények túlnyomó része pedig ilyen közegből ered. Ebből kifolyólag gyógyszeripari értékesítése a legkézenfekvőbb, de piaci natúr értékesítése is lehetséges. Sipos Gazda beszámolója alapján Magyarországon a nagyüzemi lótejtermelés feltételei jelenleg talán nem túl ideálisak, de kisüzemben igen jövedelmezőnek bizonyulhat, a kezdeti tőkebefektetés néhány év alatt elkezdhet hozamot is termelni.
Mielőtt azonban a gazda belevág ebbe, érdemes fölvenni a kapcsolatot a betegek terápiás kezelésére szakosodott klinikákkal, bentlakásos intézetekkel, szanatóriumokkal. A gondosan, lépcsőzetesen kiépített vevőkör lehet a siker kulcsa. Milyen irányban érdemes keresgélni? A kancatej alkalmazható tuberkulózis, anyagcserezavarok, gyomor-, bél-, bőrbetegségek kezelésében, tehát ilyen irányú intézmények felkeresése célszerű közvetlen beszállítóként. Ezen a területen továbbhaladva lehetőséget látunk arra, hogy az említett lótejgazdaság a későbbiekben nagyüzemmé nőhesse ki magát.
A részletes, vonatkozó jogi szabályzás tekintetében a www.njt.hu honlapon tájékozódhat.
A cikk forrásai a szerkesztőségben elérhetők.
Görög Diána