Bezárás

Gazdaszem – Karám születésnapra: ember és állat az idillben

Írta: Agrárágazat-2022/09. lapszám cikke - 2022 szeptember 16.

Az emberiség azóta vágyik vissza a természetes élethez, amióta elhagyta azt. Erről szólnak a múlt nagy mítoszai, az édenkerti bűnbeeséstől a platóni és hindu aranykorokig. Arról az elfojthatatlan vágyról és boldogságkeresésről, amit a történelem hajnalán minden nap átéltünk a növényekkel és állatokkal közös, mozgásban és tiszta ételekben gazdag életmóddal. Amikor aztán Siófokon Szűcs-Kovács Éva azt meséli el ragyogó szemmel, hogy az egyik legszebb születésnapi ajándéka egy karám volt, amit a férje épített az ő lovának, úgy érzem, kicsit visszaérkezünk a paradicsomi szférák hangulatába.

Menetzaj helyett madárhang

Letérünk az autópályáról, aztán hamarosan letérünk a főútról, majd az alsóbbrendű útról is – ahogy csökken a sebesség, ahogy halkul a menetzaj, úgy hatolunk be egyre mélyebben a zöldbe, Siófok délnyugati térségében. Szűcs József és Szűcs-Kovács Éva farmjához már úgy érkezünk el, hogy lassan, csendben gurulunk egy makadámúton: körülöttünk zölden burjánzik a vadvirágoktól színes mező, zeng a pacsirták, rigók és poszáták jókedvű lármája. A farm középpontjában impozáns lakóépület áll, tőle pár száz méterre apró tavacska. – Itt veszett el egy pár órára egy kisborjú. Csak arra lettem figyelmes, hogy a többi, a felnőtt állatok szinte kitörnek a karámból, és úgy bőgnek, ahogy máskor nem – vág bele Éva, amikor fogadja stábunkat, és az épület felé menet máris bele-belekap a farm életét jellemző mozzanatokba. – De hát Éva érti is őket – csóválja a fejét incselkedve Joci. – Tényleg így van – hagyja rá Éva –, mert rögtön „tudtam”, éreztem a hangjukon, hogy baj van. Meg is találtuk a borjút…

A Kaukázustól Siófokig

Pedig sem Joci, sem Éva nem készült állattartónak. Joci édesapjának ugyan régi balatoni kapcsolatokkal és múlttal bíró lovas-idegenforgalmi vállalkozása volt, s ő innen kapott némi ösztönzést a műfajhoz. – Édesapám kabardini, a Kaukázusban határőrizeti célokra tenyésztett lovakkal foglalkozott: azokban bízott. A nyaralók, turisták élménylovagoltatásához ezek a legalkalmasabbak: nyugodtak, szívósak, jó idegzetűek, nem hajlamosak a betegségekre. Engem pedig érdekelt a lovaglás, az idegenforgalom, így követtem ezt az utat – idézi a sztori elejét Joci. – Így ismerkedtem meg Évával is: egyszer csak megláttam nálunk, a balatoni fogadóban dolgozni… Azóta is a legnagyobb élmény számomra az, amikor ketten együtt lovagolunk, barangolunk a környéken!

Én tízéves koromtól lovagolok, így kezdett el Joci mellettem komolyabban és többet lovagolni – kerekíti tovább a történetüket Éva, aki eredetileg pécsi lány, azonban ma már a közös gazdaság egyik nélkülözhetetlen működtetője.

Tanulópénz

Szóval, a lovak révén kezdődött az egész: először miattuk vettek pár hektár földet – hogy legyen hol nyargalniuk, legelniük, és legyen hol megtermelni némi szalmát-szénát. A dexter szarvasmarha tartása prózai ihletésű ötletből indult: Joci szereti a steaket, és ezt a fajtát ajánlották neki. Úgy vélte: földje van, kedve van, így papíron kiszámolta, hogy megéri tartani. – Persze, Joci elnagyoltan számolt, nem kalkulált olyanokkal, hogy kerítést kell építeni, állatorvost kell fizetni és így tovább. Amikor én számoltam ki alaposan mindent, akkor kiderült, hogy sokat kell dolgozni a megtérülésért – mondja némi kuncogással a hangjában Éva. Végül egy felszámolt állományt „megmentésképpen” vásároltak fel, így lett az 1 bika – 2 tehén felállásból 7, majd 25 üsző, ami már sok is volt a jóból: párat el is kellett adniuk.

Joci és Éva kezdettől megszerette ezeket a szép, jámbor és értelmes állatokat. – De azért nem indult könnyen, meg kellett fizetni a tanulópénzt – mutat rá Joci. Például először nem gondolt rá, hogy a dexter kifejezetten extenzív, ridegtartott fajta. – Az első télen úgy féltettem őket a hidegtől, hogy bevezettem az istállóba. Egykettőre észrevettem ám, hogy már az is túl meleg volt nekik, gombás lett a bőrük, muszáj volt kezeltetni őket, és vaskos összegekért állatorvost hívni…

A vidéki minőség piaca

De aztán gyorsan belejöttek. Már tudják, hogy a hőséget is jól viselik, mindössze egy kis árnyékos felület kell nekik: amit a legelők melletti tölgyesek, akácosok biztosítanak is. – Én pedig rávettem őket, hogy elfogadják a „kényszerszeretetet” – mondja Éva. Ez az általa alkotott fogalom azt takarja, hogy gyengéd erőszakkal szelídítette meg az arra hajlandó példányokat.

Ma már odajönnek, ha hívjuk őket, jelzik, ha valami bajuk van, kedvesek, kíváncsiak, és kifejezetten érezni, hogy kölcsönösen viszonozzák az érzelmeket – teszi hozzá mosolyogva a háziasszony.

Az extenzív tartás révén a kettős hasznosítású tehenek nem adnak sok tejet – napi 7–9 litert általában –, de nagyon dús, jó beltartalmi jellemzőjű, 5 százalékos zsírtartalmút. – Manapság, különösen a Covid-járvány óta, sokan költöznek ki vidékre, és szeretnének hozzájutni jobb, táplálóbb élelmiszerekhez, mint amit a boltokban kapni. A mi termékeink ilyenek – mondja Joci, aki megerősíti, hogy bizony, jó piaca van a náluk vágott állatok húsából kimért árunak. A fejést egyelőre nem tervezik intézményesíteni. – Biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló tej nagyon jó alapanyag lenne vagy lesz egyszer tejkészítményekhez, túróhoz, sajthoz is. De az már nagyobb beruházásokat követelne meg, és ott még nem tartunk. Így is hárman visszük a gazdaságot: Évi a „jószágigazgató”, én csak amolyan kisegítő vagyok – tréfál Joci Évára mutatva, és hozzátéve: kettejükön túl apukája és egy alkalmazottjuk van a birtokon.

Több és több

Vásárlásokra előbb-utóbb kétségkívül szükség lesz. A gazdaság egyik traktorja például egy évvel idősebb, mint maga a tulajdonos: Joci 44 éves, a traktort 45 éve gyártották. Sőt, egyelőre nem is főállásban foglalkozik a gazdasággal. – Én elsősorban építeni szeretek, létrehozni valamit. Most a főfoglalkozásom napelemes beruházások, napelemparkok kivitelezése, és ebből mostanában köztudomásúlag rengeteg van. Egyelőre nem is érnék rá többre.

Márpedig közben állatból is egyre több van. A 13-15 dexter szarvasmarha mellett 10-12 ló, 5 liba és vagy 100 más baromfi, 22 juh, amelyek a birtok melletti napelempark „biofűnyírói” is egyben – ezek társaságában zajlik az idilli élet. A nyugalom fő őrei persze a kutyusok, amelyek lelkesen csaholva kíváncsiskodnak a vendégek és a baromfik körül: jámbornak tűnnek, élvezik és szelíd lökdösődéssel kikövetelnek némi törődést, de azért el lehet képzelni, mit kapna tőlük a hívatlan látogató…

Jönnek a hívásra, kedvesek, kíváncsiak, és viszonozzák az érzelmeket

Kapcsolaterősítés

Mielőtt hazaindulunk Éva és Joci siófoki birtokáról, lecsalogatják nekünk a csordát a dombokról. – Hívásra jönnek – bizonygatja Évi, és valóban, némi füttyögés és keresztnév-emlegetés után komótos, jókedvű caplatással érkezik a csapat. Elöl természetesen Esmeralda, akinek a jószágigazgató asszony adta az egzotikus nevet. Közben meséli, hogy amikor pár éve elkóborolt az egyik legnagyobb bika, és senki sem tudott-mert a közelébe menni, ő egy ösztönös sugallat hatására elindult felé. – Valahogyan tudtam, hogy nem lesz baj, lassan odamentem, és szépen, nyugodtan levezettem a dombról. De azért volt bennem egy kis félsz – vallja be a fiatal asszony. Nemcsak a névadásban, a tavacskába csúszott borjú kimentésében és az emberi-állati szeretet kölcsönösségében nyilvánul meg a szép együttélés. – Télen sem igényelnének külön speciális abrakot, de azért mindig hozunk nekik egy-egy vödör csemegeabrakot. Azért hozzuk, hogy odajöjjenek hozzánk, fenntartsuk, megerősítsük a kapcsolatot olyankor is – mondja Évi.

Angyali idill

Már kiparkolunk a kocsikkal, amikor Évi még megmutatja a szíve csücskét: Jakabot, a lovát és a Joci által külön neki lekerített, magas fákkal körülvett, dús füvet termő, patak melletti karámot. – A harmincadik születésnapomra kértem a karámot, a harmincharmadikra pedig egy legelőt neki – büszkélkedik ma is érezhető örömmel Évi. Joci csak mosolyog közben, és egy pillanatra tényleg angyal száll el felettünk. Hirtelen eszembe jut a felszínes, lusta urbánus kultúránk, ami néha jó dolgában nem tudja, mekkora autót, milyen távoli nyaralást, mekkora átmérőjű képernyőt kérjen a jeles napokra… Itt, Somogy megye északkeleti csücskében pedig ez a kérhető és megadható legnagyobb öröm, ami összeköt férfit és nőt, embert és állatot: egy kedves ló és egy kis karám…!

Kohout Zoltán