fbpx

Gyenge a gyümölcstermés Szlovákiában is

Írta: Barna Ferenc - 2023 augusztus 31.

A szlovákiai alma-, körte-, őszibarack- és kajszibarack-termelők számára ez a termelési év nem sok profit hoz, főleg mennyiségi gondok vannak – derül ki a pozsonyi Központi Mezőgazdasági Minőségvizsgáló és Ellenőrző Intézet (ÚKSÚP) előzetes termésbecsléséből.

Alma
Az előző évekhez viszonyítva kevesebb lesz az alma a szomszédban

Az elmúlt hét év legrosszabb almatermését takarítják be a gazdák

A legfrissebb becsléseink szerint az idei sárgabaracktermés akár a fele is lehet a tavalyinak, almából pedig nagyjából 14 százalékkal kevesebb terem. Ha ezek a becslések beigazolódnak, akkor például az alma esetében az elmúlt hét év legrosszabb terméséről beszélhetünk” – figyelmeztet Monika Opartyová, az ÚKSÚP munkatársa.

Az idei termésbecslés az alma esetében 4227 tonnával (-14%), a körte esetében 128 tonnával (-12,2%), az őszibarack esetében 62 tonnával (-4,9%), a kajszibarack esetében pedig 249 tonnával (-53,8%) marad el a tavalyitól. A tényleges termésről csak december 31-én adhatunk számot, de már az előzetes becslések is azt mutatják, hogy az idei év nem túl kedvező a hazai gyümölcstermesztők számára. Ez leginkább a kajszibarack esetében látszik, amelyet elsősorban a tavaszi fagyok pusztítottak el, rossz évet zárhatnak azonban az almatermesztők is” – tette hozzá Štefánia Buschbacher, az ÚKSÚP vezérigazgatója.

Az igazgató a 2018-az évet hozta referenciának, amikor viszonylag bőséges volt a gyümölcstermés, és a szlovákiai termelők több mint 43 ezer tonna almát szedtek le, idén közel 17 ezer tonnával kevesebb alma várható.

Alma
A gyenge termésnek több oka is lehet, ha kevés a csapadék az is baj, ha sok, azzal is lehet gond

A tavaszi fagy sok gyümölcsöt elvitt még virágként

A bőséges gyümölcstermés érdekében különösen fontos az öntözés, a tápanyagellátás és a fagy elleni védelem. A tavaszi fagyok azok, amelyek jelentősen befolyásolhatják a terméshozamot, nyáron pedig a jégeső, a csapadékhiány.

Azonban a heves, hosszan tartó esőzések során fellépő túlzott nedvesség is okozhat problémát, ilyenkor a gyümölcsök megrepednek, és nem érik el a megfelelő méretet. A sok csapadék és a párás levegő miatt terjedhetnek a fertőzések is.

A tápanyaghiány szintén csökkenti a terméshozamot. A nitrogén, a kalcium, a foszfor, a kálium és a magnézium különösen fontos a fák megfelelő növekedéséhez, és célszerű humuszt is hozzáadni a talajhoz.

Az is rendkívül fontos, hogy a termelők felfigyeljenek a betegségekre, kártevőkre, és időben lépjenek fel ellenük a megfelelő permetezéssel vagy más ajánlott intézkedésekkel. Ezért az ÚKSÚP rendszeresen tájékoztatja a termesztőket és a nyilvánosságot a honlapján és a közösségi médián keresztül az aktuális növény- és fabetegségekről, valamint az ellenük alkalmazandó megfelelő permetszerekről. Ugyanakkor emlékeztetjük őket arra is, hogy a rezisztens, vagyis a nagyobb ellenálló képességű fajták választása is jó megoldás lehet” – tette hozzá az intézet igazgatója.

A magyar almatermesztők helyzetéről korábbi cikkünkben már írtunk.

Forrás: Új Szó