Ha így megy tovább, falnak rohan a magyar mezőgazdaság

…ráadásul nagyjából 120 éve haladunk abba az irányba, amiről épp ezekben az években derül ki, hogy végképp nincs tovább. Eddig is hatalmas árat fizetett a társadalom a versenyképtelen szerkezetért, csakhogy most már az időjárás-változás sem teszi lehetővé, hogy tétlenül száguldjunk tovább a lejtőn…

A hazai agrárium 100-120 éve ugyanazzal a szerkezeti problémával néz szembe: a monokultúrás szántóföldi növénytermesztés túlsúlya, az állattartás visszaszorulása, a piac- és versenyképtelen gabonatermesztés csak egyre nagyobb erőfeszítések árán tartható fenn. Ezt a szerkezetet egykor a nagybirtokosok lobbija, aztán a téeszrendszer, ma pedig a támogatási rendszer konzerválja, de végső soron mindig a társadalom fizeti meg drágább élelmiszerek vagy adók formájában – hangzik el abban az interjúban, amit dr. Pinke Zsolt agrártörténész és környezetkutató adott a MezőHír júliusi számában. Az ELTE tudományos főmunkatársa szerint a magyar gabonatermesztés versenyképtelenségét már az 19. századi amerikai dömping is bizonyította – ma nagyon hasonló a helyzet az orosz, ukrán, kazak, brazil és más alapanyag-termelő régiók exportja miatt. Egykor a drágább élelmiszer, ma az adókból finanszírozott támogatások segítik hozzá a mezőgazdaságot a magyar (és európai) gabonaexport fenntartásához, ám ezen az úton éppen ezekben az években érünk el oda, amit a kutató így fogalmaz meg: az egyre erőteljesebben mutatkozó túltermelési válság olyan nekünk, mint egy fal, amihez egy lejtőn száguldó kamionnal érkezünk. Pinke Zsolt szerint az egykori magyar királyság területén a fenntartható mezőgazdasági szerkezet jobbára az állattartásra, és egy sokkal diverzebb növénytermesztési szerkezetre alapult.

A MezőHír egyébként folytatja az átfogó interjút: az augusztusi számban dr. Pinke Zsolt arról is beszél majd, mi az a négy fő tényező, ami súlyos kihívás elé állítja a magyar mezőgazdaságot.