A kecskék lassan elfogynak, a juhok száma a támogatások és piaci lehetőségek ellenére sem mozdul el felfelé, sőt.
Az idei év első háromnegyed évében a hazai vágóhidakon levágott juhok száma már alig haladta meg a 33 ezret. Ez 6%-nál is nagyobb visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest. Anyajuhból több mint 5300 darabot vágtak, amihez 257 tonna élősúly tartozott a vizsgált időszakban. A KSH adatait idézve az Agrárközgazdasági Kutatóintézet szerint a juhállomány 912 ezer darab volt 2024. június 1-jén, ami 3,7 ezres csökkenés az egy évvel korábbi létszámhoz képest (-0,4%). Az anyajuhok száma 2024 júniusában 698 ezer volt, azaz gyakorlatilag megegyezett az egy évvel korábbi értékkel.
A juhágazat fokozatos szűkülése, a vágások számának visszaesése – mint nemrég összefoglaltuk – azért is szomorú, mert a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika (KAP) számos új támogatása a korábbiaknál több jogcímmel segítik a gyepre alapozott, extenzív állattartást. Kérdés, hogy az enyhülő inputanyagárak, a javuló takarmányhelyzet, a plusz támogatások, illetve az Európában erősödő juhhúskereslet ad-e új lendületet a szektornak. Ugyancsak ígéretes, hogy a csökkenő export trendje megfordulhat, mivel . A hazai könnyű- és nehézbárányok árai ugyanis továbbra is lényegesen meghaladják az EU átlagárakat, ami azt jelenti, hogy a magyar eredetű juh és juhhús megítélése, kereslete kedvező.
A kiskérődzők másik fontos szegmensében, a kecskeállományt illetően folyamatosan a csökkenés. A KSH december 1-jei állatállományait összevetve a kecskéknél 2023-ban 23,7%-kal esett vissza az előző év ugyanezen időszakához képest. A kecskék száma 31 ezer volt tavaly, ami körülbelül a harmada annak, amennyi az ezredfordulón volt Magyarországon.