Újranyíló pályázati felhívás mezőgazdasági kisüzemeknek

Írta: Barna Ferenc - 2022 február 04.

A fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítő mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati kiírás 2022 februárjának második felében újra megnyílik – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szőlő
Több éves szőlőültetvény, akár lehetne is bővíteni új telepítéssel (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Népszerű a mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázat

A Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásai közül ez az egyik legnépszerűbb: eddig több ütemben összesen 8 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be a mezőgazdasági termelők.

A döntések folyamatosan születnek: az előző szakaszban közel 400 pályázó nyert támogatást, így már összesen csaknem 3.800 érdeklődő részére folyósították a támogatás első részletét.

Ennek köszönhetően már összesen mintegy 15,5 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat céljaik elérésében, vagyis nyertes pályázónként ez több mint 4 millió forintot jelent.

Cél a jövedelemszerzés és gazdasági több lábon állás segítése

Az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítő mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati kiírás 2022. február 14. és február 28. között kerül újra megnyitásra. Az utolsó szakasz májusban várható.

A felhívás keretében egyösszegű, 15.000 eurónak megfelelő forintnyi, 5 évre nyújtott átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtani.

A felhívás támogatotti köre: kis üzemméretű őstermelők; mezőgazdasági termelőknek minősülő egyéni vállalkozók; szociális szövetkezetek.

Feltétel, hogy a tartózkodási helynek, vagy székhelynek már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben kell lennie.

A forrásokat a pályázók üzemméretük növelése érdekében többek között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik.

juh
A támogatást nyert gazdák az állomány bővítésére is fordíthatják a forrást (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-20; „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” címmel található meg a kormányzat pályázati portálján.

További pályázati témájú cikkeket olvashat portálunk megfelelő rovatában.

Forrás: AM Sajtóközlemény
Összeállította: Barna Ferenc