Határainkon túli birtok kategória – Lengyel György – Nagybodolya
A nagybodolyai Lengyel család generációk óta, több mint 50 éve foglalkozik szarvasmarha-tenyésztéssel. Gazdaságukat az évek során folyamatosan fejlesztették, ennek köszönhetően – még a tavalyi, náluk történt tűzeset ellenére is – a Drávaszög egyik legnagyobb tejtermelői, a közelmúltban pedig a feldolgozásba, a sajtkészítésbe is belevágtak.
Horvátországban az elmúlt években drasztikusan csökkent a tejtermeléssel foglalkozó gazdák száma, elsősorban a tej alacsony felvásárlási ára miatt. Éppen ezért ebben az ágazatban csak úgy lehet talpon maradni, ha elég nagy volumenű a gazdaság; erre alapozott a Lengyel család is. A szabadtartású, kezdetben 25, ma már 90-es egyedszámú holstein-fríz fejősállományuk a napi két fejéssel, a vele járó előkészülettel, a takarmány-előállítással és a tejfeldolgozással kemény munkát jelent a család mindkét generációjának.
Ifjabb Lengyel György mezőgazdasági technikumban tanul, de már aktívan dolgozik mellette a tehenészetben, míg nővére, Szintia mezőgazdasági egyetemen végzett állattenyésztés és takarmányozás szakon, a közeljövőben pedig inszeminátornak tanul. A tanulásból édesanyjuk, Melitta is kivette a részét, ő a sajtkészítés rejtelmeibe vetette bele magát, mivel az Economica Hungarica Alapítvány beruházásokat támogató pályázatának segítségével 5 évvel ezelőtt saját sajtkészítő üzemet építettek. Azóta napi 500–1000 liter tejet dolgoznak fel, az itt készült 15-féle tejterméket, többek között sajtot, joghurtot, friss túrót és tejfölt helyben, valamint az eszéki piacon értékesítik, de jut belőle a tengerparti nyaralóövezet piacaira, sőt, Németországba is.
„A sikeres tejfeldolgozás alapja mindenképpen a jó takarmány” – vallja ifjabb Lengyel György, aki fiatal kora ellenére már nagyon fogékony a korszerű mezőgazdaság megoldásaira, leginkább a közelmúltban vásárolt fejőrobotra, valamint a tömegtakarmány-termesztés korszerű módszereire, a szenázskészítésre, a ciroktermesztésre és a regeneratív gazdálkodás előnyeire. Az innovatív technológiák kipróbálására lehetősége is van Nagybodolyán, ugyanis a család 200 hektár szántón és 30 hektáros legelőn maga állítja elő a szükséges takarmányt az állománynak, a területeiket pedig idővel bővíteni is szeretnék.