A valódi állattenyésztők tudják csak igazán, mennyire fontos a szaktudás mellett a hivatáshoz szükséges érzés, érzék, szív és odafigyelés, empátia az állattal. Különösen igaz ez az érzékeny, nemes és sok helyütt szinte családtagként kezelt lóval kapcsolatban, amelytől ma már jellemzően nem munkateljesítményt, hanem sporteredményeket várnak a nemesítői-tenyésztői. Ez pedig nem megy gondosság és szeretet nélkül, még a legjobb genotípusú állatokkal sem. Mindezt Nagy Antal, a kiskunhalasi lótenyésztő is vallja, és szavai azért is különösen meggyőzőek, mert pusztán ösztönös érdeklődésből, a lovak szeretetéből kiindulva, úgyszólván autodidakta módon vált az ország egyik legsikeresebb szakemberévé.
A legfontosabbakat a gyakorlat tanította
– Kilenc voltam csak, amikor édesapám bevitt a határőrség lovasbázisára Kiskunhalason. Ott eldőlt, hogy életre szóló szerelem lesz a ló, a lóval való foglalkozás. Pedig se lovaink nem voltak, se nem foglalkoztam velük korábban, de attól fogva ez volt a hobbim és a szenvedélyem, mindent elolvastam, ami csak hozzáférhető volt. Öntudatlanul, de már akkor képeztem magam, igyekeztem minél többet megtanulni – mondja Nagy Antal. A vetőmag-forgalmazásban középvezető beosztásban dolgozó agrármérnökként nem állt tőle távol az ágazat, de a lótenyésztéssel kapcsolatos, professzionális képzésként „csak” az Állatorvosi Egyetem kétéves, hippológus, lovas tanári képzését végezte el. – Abból is sokat tanultam, de úgy érzem, a legfontosabbakat a tapasztalt, idős, profi lovasoktól, lótenyésztőktől kaptam vagy lestem el. Sokszor félmondatok, sűrűn összegzett évtizedes tudások adják a legtöbbet arról, hogyan kell bánni a lóval, mik azok a fogások, amiket szakkönyvekben nem olvasunk – teszi hozzá Antal.
Amikor a ló választja ki a gazdáját
A bázisául szolgáló tanyát 1999ben vásárolta meg, az első ló pedig 2003-ban került a birtokra. A hírnevét szerző Walter nevű lova 2008-ban született a tanyáján, ám a születését egy szívmelengető epizód előzte meg. – Walter anyja, Jázmin úgy került hozzám, hogy egy barátomat kísértem el egy lóvásárra, vidékre. Én csak nézelődtem, amikor a közel száz ló közül ez a kedves kanca egyszer csak egyenesen odajött hozzám, megszagolgatott, és többé nem is mozdult mellőlem. Kiválasztott, így hát vásáron vett másikkal együtt ezt a lovat is megvásároltuk – idézi fel Antal. Arról is beszél, hogy a ló messze érzékenyebb, mint általában gondolnánk: érzi a szívverés ritmusát, megérzi, milyen testi, lelki állapotban van a lovasa vagy bárki, aki közel lép hozzá.
Nem csoda, hogy a 2008-ban született Waltert is különös gondoskodással vette körül. – Itt, ebben az istállóban született, de a világra jövetele egy kalandos történet volt: majdnem beszorult, és ha nem vagyunk itt, akkor lehet, hogy nem is sikerül megmenteni – emlékszik vissza a tenyésztő. Bár Nagy Antal nem tartja magát profi lovasnak, inkább hobbiból versenyzett, a ló hatéves koráig ő edzette, tanította, és készítette fel a terepmunkára, a komolyabb megmérettetésekre. – Az igazi tudást Fazekas István, „Fazék” alakította ki benne. Ő akkor költözött vissza Magyarországra, nagy nyugat-európai tapasztalattal és gyakorlattal, és jó döntés volt őt megbízni, mert onnantól szépen ívelt a ló karrierje. Már hétévesen 1,30-1,35-öket ment vele, nyolcévesen már ott volt a tenyészdöntőben, majd a legnagyobb hazai és nemzetközi versenyeken mindig az első között végeztek. Voltaképpen Magyarországon, amit lehetett, azt Fazekas Istvánnal mindent megnyertek; 2019-ben a fedelesdöntőt, 2020-ban a magyar bajnokságot, előtte csapatban is magyar bajnok volt. A válogatottal képviselte hazánkat Lisszabonban, Athénban, ötcsillagos nemzetközi nagydíjakban.
Mindent megnyerni
Mindezek révén 2020-ban Nagy Antal elnyerte a magyar bajnokságot, s még ugyanabban az évben Az Év Lótenyésztőjévé, sőt, a Lovasszövetség díjugrató szakágában is az év legjobbjának választották. Úgy érzi, ezek azért is hatalmas elismerések és pozitív visszacsatolása a munkájának, mert bebizonyosodik, hogy hozzáértéssel, rengeteg áldozattal a tanyavilágból is lehet olyan lovakat nevelni, amik a legmagasabb csúcsra is fölérnek.
És még mindig van tovább. Walter „unokaöccse” is esélyesnek tűnik a sikerekre: Maximus már két éve, ötéves korában is a legjobb volt kategóriájában, megnyerte a tenyészdöntőt – benne látjuk a fantáziát! Walter húga a lovastanyán tenyészkancaként tevékenykedik. Lehet, hogy már idén a nagyok között versenyez majd, mert erre az eddigi eredményei alapján minden esély megvan. Tavaly már 1,30-on bizonyított, ami vízválasztó a lovaknál: amelyik ló könnyedén elugorja az 1:30-at, az utána valószínűleg a magyar bajnokságot is tudni fogja…
Egy ponton túl több kell…
De miben áll a titok, ami mindezeket a sikereket elérhetővé teszi? Antal négy fő tényezőt említ: a genetikát, a takarmányt, a megfelelő tartási körülményeket és természetesen a lovas szakmai és érzelmi felkészültségét. – Ez a négy mind fontos, ha bármelyik is hiányt szenved, nincs eredmény – teszi hozzá. Ezért ő maga gondoskodik róla, hogy ellenőrzött forrásból szerezze be a lehető legtisztább takarmányt, abrakot, de még arra is figyel, hogy a lovai ne csak kútból merített, hanem természetes felszíni vízből is ihassanak. – Ha csak tehetik, ezt választják, még ha egy kicsit magas is a vastartalma – magyarázza meg a tenyésztő. A lovas hozzáállásában a legfontosabbnak annak tudomásulvételét tartja, hogy egy szinten túl már nem elég a szakmai hozzáértés, sőt, még a sport szeretete sem. – Kell hozzá egy speciális érzék, amit nem lehet tanulni vagy tanítani. Ez olyan, mint a labdaérzék vagy a kommunikáció, eljuthatsz egy szintig szorgalommal, de egy ponton túl több kell…
Érdek és érzés az állattartásban
A modern mezőgazdaságban egyébként érdekesen ötvöződik a profitmaximalizálás gazdasági érdeke és az állatjólét morális szempontja. Számos állatjóléti beruházást (vízágyas, tágas elhelyezés, a tartási körülmények optimalizálása, egyedi érzékelők a gyorsabb-kíméletesebb egyedszintű beavatkozásért és más hasonló innovatív technológiák) azért alkalmaznak az állattartásban, hogy a teljesítményt fokozzák. Akár húskihozatalról, akár tejhozamról van szó, az állat jóléte hozzájárul a magasabb jövedelmezőség, kibocsátás eléréséhez – és egyben az állat sem szenved annyit, mint a korábbi évtizedek intenzív tartási viszonyai között. Mindez a sportlovaglás rendszerében is így működik. Nagy Antal szavaiból az derül ki, hogy a lóval való jó bánásmód elsősorban természetesen a szinte családtagként kezelt jószág érdekében születik. Ugyanakkor nemcsak állatbarátság kérdése, hanem a sportlovasoknál elérhető eredményességet is befolyásoló tényező a humánus, gondos bánásmód. – Nekünk nagyon fontos, hogy milyen segítségeket kap meg a ló csikókorában. Hároméves korában szoktunk először fölülni a lovakra, és négyévesen kezdhetnek el versenyezni. Ám addig, három-négy éves korukig nagyon támogató és tényleg segítő lovas kell hogy legyen mellettük, aki elindítja ezeket a csikókat. Fontos, hogy az állat pozitív élménnyel kezdje a sportkarrierjét. És fontos a fokozatosság: nem szabad túlterhelnünk őket. Egy ilyen típusú félvér 6-7 éves koráig fejlődik, nő a csontozat, az ízületek, minden alakul, és nagyon gyorsan hibákat tudunk elkövetni, hogyha túlterheljük, hogyha megerőltetjük őket egy rossz mozdulattal. Később már lehet, hogy ezeket a maradandó sérüléseket nem tudjuk gyógyítani, korrigálni, és ezzel egy életre tönkre tesszük egy ló karrierjét. Nagy és erős állat a ló, de egyben érzékeny is, nagyon kell vigyázni rá!
Antal és kollégája a kiskunhalasi tanyán, ha csak tehetik, hetente legalább két alkalommal kilovagolnak a környék csodaszép, sík, de változatos, ligetes, borókás erdői, rétjei felé. – A lovaknak mentálisan is szükségük van rá, a terepet is tanulják, és a szívüknek, tüdejüknek is az a legjobb, amikor másfél-két órákat, 15–20 kilométereket tudunk menni terepen. Felpöröghetnek, kirugdossák, kinyújtják magukat, élvezik a terepet, a vágtát különösképpen. Ezt bent, a négyszögben, a lovardában nem tudja pótolni semmilyen mozgatás.
Lovastörténelem és távlatok
Magyarországon a lótartás és a lótenyésztés – egészen a 2. világháborút követő évekig – az egyik legjelentősebb mezőgazdasági szektor volt. Kiszolgálta a kereskedelem, a személy- és áruszállítás, nem utolsósorban a fegyveres testületek, főként a hadsereg igényeit. A legnagyobb magyarnak okkal nevezett Széchenyi István óta a sportcélú tenyésztés is nagy hagyományokkal bírt, és európai szinten is jegyezték a magyar eredményeket. A gépesítés előretörésével, illetve a lovashagyományoknak a kommunista diktatúra évtizedeiben bekövetkezett hanyatlásával az egykor milliósra rúgó hazai állatállomány 60 ezer alá csökkent, és Nagy Antal szerint legalább kétgenerációs lemaradásban vagyunk a sportlovaglás szükségleteit, utánpótlását biztosító tenyésztésben, nemesítésben is. – Ugyanakkor az utóbbi évtizedek hazai törekvései, az állami szintű lótenyésztési, lovassport-támogatási programok előmozdíthatják a fejlődést. A lótartás nem olcsó mulatság: a havi költségei 150–300 ezer forint, ha bértartásban van. Ha pedig saját tartásban, akkor valamivel kedvezőbb, de ott pedig nyilván szükség van egy infrastrukturális beruházásra, aztán a fenntartásra, és az ember a saját munkáját nem is számolja. Mégis egyre inkább terjedőben van, és ez erősítést, távlatot jelenthet a szakmának – mondja Nagy Antal.
A lótenyésztő jelenleg egyébként agrármérnökként a legszélesebb portfólióval rendelkező vetőmagforgalmazó cég, a Caussade és az Euralis fúziójával létrejövő Lidea magyarországi értékesítési hálózatának vezetője. Mindkét hivatását, munkáját szereti, és a rá jellemző maximalizmussal végzi. Jelenleg nem tervezi birtoka jelentős bővítését, a korszerűsítését viszont annál inkább. Ebben, mondja, elkelne némi állami vagy európai pályázati segítség, hiszen már egy trágya- vagy takarmánytároló felépítése, a farm felújítása is sok tízmilliós beruházást követelne.
Kohout Zoltán
