fbpx

Madárvonulás – a Csongrád megyei kitörés

Írta: Kohout Zoltán - 2022 november 10.

Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál. Az érintett állományok felszámolása már a betegség gyanúja alapján lezajlott, a járványvédelmi intézkedéseket is elrendelte a hatóság.

madarak

Gyanús volt a sok elhullás

Bács-Kiskun után a Csongrád-Csanád megyei Szentes településen található, több mint 8300 törzsludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére.

Hasonlóképpen jelentkezett a betegség a Sándorfalván lévő, mintegy 2.200 egyedből álló tömőlúd-állományban is.

A Nébih laboratóriuma mindkét állományban a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta (friss infók itt). Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már a fertőzés gyanúja alapján megtették.

A kitörésben érintett gazdaságok körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet. Ezenkívül továbbra is érvényesek Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein a szárnyasok technológiai mozgatására vonatkozó szigorítások.

madarak

A madárinfluenza házi- és vadon élő madarak betegsége

A kórokozó influenza vírus változékonysága miatt kialakulhat a vírusnak olyan változata, mely embereket is képes megbetegíteni, de ez Európában egyáltalán nem jellemző. Ez köszönhető a térségünkben kialakult és követett állattartási technológiának és a baromfitermékekhez kapcsolódó fogyasztási, konyhatechnikai szokásainknak.

Magyarországra általában a vonuló vadon élő madarak hozzák be a vírust, mely megtalálható a tollukon, ürülékükben, légcsövükben. Ezért fontos – a megelőzés érdekében – ilyenkor a zárva tartásra, illetve azok a fizikai védelmi berendezések, melyek minimálisra csökkentik a vadmadarak és a tenyésztett állományok kontakt lehetőségeit.

forrás: Nébih
Fotók: Illusztráció (Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)