fbpx

Merre tovább? – segítség a versenyben maradáshoz

Írta: Barna Ferenc - 2023 június 03.

Az elmúlt 10 év trendjei, ágazati jellemzők, agrár- és gazdasági célok, kiemelt feladatok, fejlődési lehetőségek, versenyképesség megtartása – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék” címmel készített online elérhető (de nyomtatható is) átfogó kiadványt a gazdáknak.

Kalászos
Vannak eredmények a mezőgazdaságban, de maradt még feladat bőven, melyek eredményeként messzebbre mehetünk (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A globális tényezőket is figyelembe véve

A NAK széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, majd ezekre alapozva versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg a mezőgazdasági termelőknek.

A kamara öt esztendővel korábban már készített egy hasonló dokumentumot, amelyben a hazai agrárium fejlődését megalapozó konkrét javaslatokat fogalmazott meg, egyúttal a szervezet következő évekre vonatkozó teendőit is összefoglalta. Az elmúlt években sok területen sikerült jelentős előremozdulást elérni, a célokból párat elérni.

Ilyen például a földforgalmi törvény módosítása; a családi gazdaságokról szóló jogszabály; az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozás maximális, 80%-os arányúra emelése; az osztatlan közös tulajdon, a generációváltás kapcsán megvalósult változások; a vízgazdálkodás területén történt lépések. A kamara felhívja a figyelmet, hogy nincs megállás, a versenyképesség fenntartása, fejlesztése érdekében tovább kell menni.

Nem volt hiány nehezítő tényezőből – ezt is figyelembe véve

Az agrárium működését is jelentősen befolyásolta többek közt a koronavírus, az orosz-ukrán háború, a szankciók következményei és számos egyéb külső tényező. Ezekre tekintettel a NAK ismét komplexen megvizsgálta az ágazat helyzetét, és megfogalmazta a hatékonyság, versenyképesség javításához szükséges lépéseket. Az alapos munkával készült, stratégiai jellegű, átlátható Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék című kiadvány bárki számára elérhető az interneten. Online is olvasható, letölthető, így offline módban is lapozható, de az igényes szerkesztésnek köszönhetően kinyomtatható, így papír alapon is megismerhető.

Kiadvány, címlap
Online, offline, nyomtatható – minden igény kielégít (fotó: NAK)

A dokumentum egyik legnagyobb értéke, hogy kitér azokra a kamara számára dedikált fő feladatokra, amelyek elvégzésével a következendő időszakban segíteni tudja tagjai hatékony működését, legyen szó a támogatáspolitikával kapcsolatos érdekképviseletről, a földforgalmi szerződések vizsgálatáról, fajtakísérletekről, a szaporítóanyagokkal vagy a nagykereskedelemmel kapcsolatos problémák megoldásáról, illetőleg az információk, szaktudás folyamatos átadásáról.

Forrás: NAK