fbpx

10 cég uralja a növényvédő szerek hazai piacát

Írta: Kohout Zoltán - 2022 május 10.

Már tavaly jóval a hivatalos infláció felett, 7,5 százalékos átlaggal nőttek a növényvédőszerárak, igaz, kevesebbet vásároltak belőlük a gazdák, mint 2020-ban. A piacon egyébként mintha új lendületet vett volna a koncentráció.

ábra

Legtöbbet gyomirtóra költöttünk

Tavaly a legnagyobb mértékben – majdnem 9 százalékosan – a gyomirtó szerek ára nőtt, nem sokkal maradt el ettől a gomba- és rovarölők drágulása (7,4; 7,6). A legnagyobb mértékben a gyomirtó szerekre volt igény (33 százalék), ezt követte sorrendben az egyéb szerek (31 százalék), a rovarölők (19 százalék), valamint a gombaölő (17 százalék) forgalma. Értékben is a gyomirtó szerek adták az éves forgalmazás legnagyobb arányát (44 százalék), majd a gombaölők következtek (25 százalék), ezután a rovarölők (17 százalék), az egyéb szerek (9 százalék). Peszticidekre összesen több mint 128 milliárd forintot költöttek a gazdaságok. Ez 2020-hoz képest szerény, 2 százalékos növekedés.

A mennyiség viszont csökkent, ami érthető, ha a kínálati oldal szűkülésére gondolunk. Nagyrészt a szer- és hatóanyag-kivonások miatt az eladott növényvédő szerek nagyságrendje 3,2 százalékkal csökkent 2020-hoz képest. A gombaölő szerek felhasznált mennyisége közel 10, a rovarölőké 6,5 százalékkal volt alacsonyabb. A legnagyobb mértékben 2021-ben a gyomirtó szerekre (33 százalék) volt igény, ezt követte sorrendben az egyéb szerek (31 százalék), a rovarölő szerek (19 százalék), valamint a gombaölő szerek (17 százalék) forgalma – adta hírül az Agrárközgazdasági Kutatóintézet.

ábra

Újra erősödtek a legnagyobbak, jól pörög a külker

Az eladások értéke alapján 2021-ben a 10 legnagyobb kereskedő az éves forgalom majdnem 77 százalékát adta. Volt már ennél több is: 2018-ban ez az arány még 83 százalékra rúgott. Ám a piaci koncentráció, befolyás újbóli növekedésére utal, hogy 2020-ról 2021-re a legnagyobbak részesedése 3,8 százalékponttal nőtt. Az átrendeződések egyik oka a koronavírus-járvány okozta logisztika zavarok, majd azok fokozatos enyhülése is lehetett.

A növényvédő szerek külkereskedelmében tavaly a kivitel nagyságrendje 16,4, míg az exporté 3,6 százalékkal csökkent 2020-hoz képest. Összesen 69,5 ezer tonna növényvédő szert hoztak be 157,4 milliárd forint értékben, míg a kivitel 67 ezer tonnás volt. Az export értéke 2021-ben 260 milliárd forint volt, amely 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és jó hír, hogy a kivitel értékben bő 65 százalékkal haladta meg az importét. Az export egyébként évek óta jól teljesít a pénzügyi mérleget illetően: 2017 óta jóval meghaladja az import értékét.

Fotók: Illusztráció (Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)

CÍMKÉK