Hogyan épül újra a talaj? – Robert Görlach és Hamada Abdelrahman gondolatai a regeneratív gazdálkodásról
A mezőgazdaság a 21. század egyik legnagyobb kihívásával néz szembe: miként lehet egyszerre biztosítani a termelékenységet, megőrizni a talaj egészségét, csökkenteni a külső inputokra való ráutaltságot, és közben ellenállni a klímaváltozás egyre szélsőségesebb hatásainak? A válasz egyre gyakrabban egy újfajta szemléletben keresendő: ez a regeneratív mezőgazdaság. De ez vajon valódi megoldás vagy csak egy újabb agrárdivat? Hol ér véget a jó szándék, és hol kezdődik a gyakorlati alkalmazhatóság?
A fenti kérdések mentén haladt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) podcastjának egyik friss adása is, amelyben két szakértő – Robert Görlach, a berlini Klim startup alapítója, valamint dr. Hamada Abdelrahman talajtudós – osztotta meg tapasztalatait. Most az ő gondolataik mentén járjuk körül a regeneratív gazdálkodás értelmét, lehetőségeit és korlátait.
Mi is az a regeneratív mezőgazdaság?
A regeneráció szó önmagában is sejteti a lényeget: helyreállítást, visszaépítést jelent. De mit is állítunk helyre – és hogyan? A szakértők szerint a regeneratív szemlélet egyik fő célja a talaj egészségének helyreállítása. A modern, intenzív gazdálkodás sok esetben fokozatosan leépíti a talaj szervesanyagtartalmát, humuszkészletét. Ez nemcsak a termékenység csökkenéséhez vezet, hanem az üvegházhatású gázok kibocsátásához is hozzájárul: a lebomló humusz szén-dioxidként kerül a légkörbe. A regeneratív gazdálkodás ezzel szemben a talaj széntartalmának növelésére, az ökoszisztéma-szolgáltatások erősítésére és a termelés hosszú távú fenntarthatóságára törekszik.
A módszer lényege, hogy ne csupán „ne rontsuk tovább” a rendszert, hanem aktívan javítsuk annak állapotát. Ez többféleképpen is történhet: takarónövények alkalmazásával, talajművelés csökkentésével, a növényi sokféleség növelésével vagy a talajélet tudatos támogatásával. Ahogyan Robert Görlach fogalmazott: „A regeneratív gazdálkodás célja nem az, hogy leegyszerűsítsük a természetet, hanem hogy használjuk annak komplexitását. A változatosságot nem ellenségként, hanem szövetségesként kezeljük.”
Hasonlóan vélekedett Hamada Abdelrahman is: szerinte a regeneráció nem korlátozható pusztán a talajra – a növények, az ökoszisztéma és végső soron az emberi egészség is részese a helyreállítási folyamatnak. A regeneratív mezőgazdaság így nem csupán technológiai vagy agrotechnikai kérdés, hanem szemléletváltás is, amely a termelést visszavezeti a természet ökológiai logikájához.
Módszerek sokfélesége és alkalmazkodás a helyi viszonyokhoz
A regeneratív mezőgazdaság nem egy egységes technológiai csomag, amelyet bárhol bármikor ugyanúgy lehetne alkalmazni. Éppen ellenkezőleg: alapvető jellemzője a helyspecifikus szemlélet, vagyis hogy a módszerek mindig az adott terület talajviszonyaihoz, éghajlatához, kultúrnövényeihez és gazdálkodói lehetőségeihez igazodnak. Az alapelvek ugyanazok, de a gyakorlat sokféle lehet.
A leggyakrabban említett gyakorlatok közé tartozik a takarónövények alkalmazása, az állandó talajborítás fenntartása, a vetésforgó gazdagítása, a csökkentett vagy mulcsműveléses talajkezelés, az agroerdészeti megoldások (pl. fasorokkal tagolt szántók) vagy a szarvasmarhák legeltetésén alapuló szilvopasztorális rendszerek. A cél minden esetben az, hogy a talaj ne maradjon „csupaszon” és biológiailag inaktívan, hanem egész évben élő gyökerek, mikrobiális aktivitás és természetes ciklusok formálják.
Az alkalmazás azonban nem mindig egyszerű. Hamada Abdelrahman hangsúlyozta, hogy egy új gyakorlat bevezetését mindig részletes előzetes felmérésnek kell megelőznie. Ehhez figyelembe kell venni a helyi klímát, a talajtípusokat, a rendelkezésre álló vízmennyiséget, sőt, még a vízben oldott kationok típusát is. Egy csapadékosabb vidék gazdálkodója számára a takarónövények bevezetése természetes lépés lehet, míg egy 200 mm éves csapadékot kapó, félsivatagos térségben ugyanez komoly kihívást jelenthet.
Érdekesség, hogy Abdelrahman szerint sok esetben könnyebb dolguk van azoknak a gazdálkodóknak, akik nem rendelkeznek agronómiai előképzettséggel, vagy nem évtizedek óta művelik ugyanazt a földet. A megszokás és a generációkon átívelő gyakorlatok ugyanis gyakran akadályát képezik az új szemlélet befogadásának.
A módszerek tehát nem sablonszerűek – ahány talaj, annyi lehetőség. Éppen ez a regeneratív szemlélet egyik legfontosabb tanulsága: a természethez való alkalmazkodás nem gyengeség, hanem előfeltétele a hosszú távú fenntarthatóságnak.
A gazdálkodói szemléletváltás lehetőség vagy teher?
A regeneratív mezőgazdaság bevezetésének egyik legnagyobb akadálya nem technikai vagy pénzügyi természetű – hanem emberi. Az új szemlélet elfogadása gyakran ütközik a korábbi évtizedek tapasztalatain alapuló, bevált gyakorlatokkal. Ahogy Abdelrahman fogalmazott: „A legnehezebb része nem az eszközök vagy módszerek elsajátítása, hanem az, hogy a gazda megváltoztassa azt, amit húsz-harminc éve csinál”.
Sokan még mindig abban a rendszerben gondolkodnak, amely szerint a termésbiztonság az inputanyagok – műtrágya, növényvédő szer – mennyiségén múlik. Pedig a gyakorlat egyre több gazdát szembesít azzal, hogy ez az út nem fenntartható: évről évre több a kártevő, gyakoribb a hozamkiesés, és nő a kiszolgáltatottság a piaci áraknak. Mindkét szakértő hangsúlyozta, hogy a termelők világszerte érzik: valami nem működik.
A szemléletváltás kulcsa sok esetben a tapasztalat. Amikor a gazdák saját bőrükön tapasztalják meg, hogy egy komplexebb rendszer – például takarónövényekkel, változatos vetésforgóval, élő talajjal – jobban vészeli át a hőhullámokat, a csapadékhiányt vagy a fagykárt, akkor megváltozik a gondolkodásuk is. Ekkor már nem csak a hozam, hanem a termés stabilitása, a vízmegtartás, a talajélet és a jövedelmezőség válik fontossá.
Abdelrahman külön kiemelte, hogy sokan keresik az alternatívát – főleg azok, akiknek évek óta egyre több problémával kell szembenézniük a konvencionális rendszerben. „A legtöbb gazda nem az ökológiai szemlélet miatt érdeklődik, hanem azért, mert meg akarja oldani a problémáit” – mondta.
Technológia és ösztönzés – a Klim megközelítése
Bár a regeneratív mezőgazdaság sok tekintetben a természetes rendszerekhez való visszatalálást jelenti, a modern technológia mégis kulcsszerepet kaphat a szemlélet elterjesztésében és a gyakorlatba való átültetésében. Erre jó példa a berlini székhelyű Klim startup, amely egy digitális platformon keresztül támogatja a gazdákat a regeneratív átállásban.
A Klim alkalmazás segítségével a gazdák digitális farmprofilt hozhatnak létre, kiértékelhetik az adottságaikat, és céljaikhoz illeszkedő regeneratív gyakorlatokat választhatnak. Az applikáció személyre szabott tudásanyagot kínál, lehetőséget ad más gazdákkal való tapasztalatcserére, valamint dokumentálni lehet benne az alkalmazott intézkedéseket is.
A rögzített gyakorlatok alapján a rendszer képes kiszámolni a létrejött ökoszisztéma-szolgáltatásokat – például a megkötött CO2 mennyiségét –, amelyet a gazdák pénzügyileg is hasznosíthatnak. A rendszer egyfajta „híd” a gazdák, az ipari felvásárlók és a fogyasztók között, akik például QR-kódos címkéken keresztül tájékozódhatnak arról, milyen regeneratív gazdaságok termékeit vásárolják.
A startup megközelítése ugyanakkor pragmatikus. Robert Görlach szerint is sok gazda egyszerűen csak szeretne „jövőbiztos” gazdaságot: ellenállóbbá válni a klímaváltozás hatásaival szemben, csökkenteni a bemeneti költségeket és hosszú távon növelni a nyereséget. Mi számít sikernek? A több humusz, a jobb hozam vagy a pénzügyi eredmény?
Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy a szénmegkötés csak egy a lehetséges indikátorok közül – és nem feltétlenül a legfontosabb. A karbonpiac felől érkező érdeklődés ugyan jelentős, de a gyakorló gazdálkodók számára sokkal kézzelfoghatóbb eredmények számítanak. „Egy százhektáros gazdaságban a gazda elsősorban azt nézi: nőtt-e a hozam, jobb lett-e a termény minősége, kevesebb lett-e a növényvédelmi probléma, javult-e a talajállapot. Ezek az ő sikerkritériumai” – fogalmazott Hamada Abdelrahman.
Robert Görlach szerint a Klim rendszerében használt indikátorok épp ezért több szinten vizsgálják a változásokat. A gazdák által rögzített intézkedések alapján nemcsak a CO2–megkötés mértékét lehet becsülni, hanem a regeneráció más aspektusait is: például a növényborítás időtartamát, a biodiverzitás szintjét, a talaj vízmegtartó képességének javulását. Ezek összeadódva rajzolják ki a gazdaság „újjászületési térképét”.
Fontos kérdés az is, van-e felső határa a regenerációnak, különösen a szervesanyag-felhalmozás tekintetében. Abdelrahman szerint a talaj széntároló képessége valóban korlátozott: egy bizonyos szint után a folyamat lelassul, és egyensúlyba kerül a bevitel és a lebomlás. Ugyanakkor hozzátette: „az igazán tartós széntárolás nem a kívülről bevitt szerves anyagokon múlik, hanem azon, amit a növények gyökérzónája termel – ez építi a stabil, nehezen lebomló szerves frakciókat.”
A kétkedők számára épp ez a válasz: ha a gazda jobban keres, kevesebb kockázattal, egészségesebb talajon, fenntartható módon termel, az már önmagában igazolja az út értelmét.
A regeneratív rendszer társadalmi hatásai
A hatások viszont jóval messzebbre nyúlnak – egészen az emberi egészségig, a társadalmi fenntarthatóságig és a globális környezeti válságok kezeléséig. Az ökológiai gondolkodás egyik alapelve, hogy minden mindennel összefügg. A regeneratív szemlélet épp ezt a hálózatos logikát igyekszik újra életre kelteni.
Abdelrahman szerint nemcsak a talaj regenerációja a tét, hanem az emberi szervezeté is. Az utóbbi évtizedekben drasztikusan megnőtt egyes betegségek – köztük bizonyos ráktípusok, hormonális zavarok, termékenységi problémák – előfordulása. Ennek egyik – gyakran figyelmen kívül hagyott – oka lehet az élelmiszerek ásványianyag-tartalmának csökkenése. „A termények tele vannak nitráttal és káliummal, de nincs bennük elegendő kalcium, bór, mangán. Hiába adagoljuk ezeket műtrágyában, ha a talajban nincs élet, nincs, ami felvehetővé tegye őket” – figyelmeztetett.
A regeneratív gazdálkodás ezzel szemben olyan rendszereket épít, ahol a talajélet – baktériumok, gombák, mikorrhiza – újra aktívan közreműködik a tápanyagkörforgásban. Ez nemcsak a növények egészségét javítja, hanem végső soron az emberi szervezetébe jutó tápanyagokat is gazdagítja. A táplálkozási érték növekedése pedig hosszú távon hozzájárulhat a civilizációs betegségek megelőzéséhez.
De nem csak az egészség a tét. A társadalmi szintű előnyök is számottevők: a regeneratív mezőgazdaság kevésbé kiszolgáltatott az inputpiacok ingadozásainak, jobban tűri az időjárási szélsőségeket, és rugalmasabb, önellátóbb rendszereket eredményez. Ez különösen fontos lehet a klímaváltozás előrehaladtával, amikor a stabil élelmiszer-ellátás és a gazdák megélhetésének védelme kulcskérdéssé válik.
A regeneratív mezőgazdaság nem csodaszer – de valós, kipróbált és működő válasz lehet azokra a kihívásokra, amelyekkel ma a termelők világszerte szembesülnek. Egyik legnagyobb ereje épp abban rejlik, hogy nem újabb függőségeket kínál, hanem az ökológiai önfenntartás felé tereli a termelést. Nem arról szól, hogy holnaptól mindenki hagyja el a műtrágyát vagy a talajművelést – hanem arról, hogy újratanuljuk, hogyan működik a talaj, a növény és a természet együtt. Aki elkezdi ezt az utat, nemcsak a környezetének tesz jót, hanem saját gazdaságát is ellenállóbbá, stabilabbá és jövedelmezőbbé teszi.
Ha valóban regenerálni akarjuk az egészségünket, a termőföldünket, a gazdaságunkat – akkor el kell kezdenünk regeneratívan gondolkodni és cselekedni.
Sándor Ildikó
Agrárágazat Tudástár
Regeneratív mezőgazdaság – Olyan gazdálkodási szemlélet, amely a talaj, az ökoszisztéma és a termelés hosszú távú egészségét helyezi középpontba. Lényege nem pusztán a károk mérséklése, hanem a talaj szervesanyag-tartalmának, szénraktározó képességének és biológiai aktivitásának aktív helyreállítása. Gyakorlati elemei közé tartozik a takarónövények használata, a csökkentett talajművelés, a változatos vetésforgó vagy az agroerdészet. A regeneratív gazdálkodás hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez, a hozamok stabilizálásához és a fenntarthatóbb mezőgazdasági működéshez.
