fbpx

Egyperces favágás: hatalmas magyar bravúr a STIHL versenyén

Írta: Kohout Zoltán - 2022 július 14.

Első felnőtt versenyén letaszította a nagy öregeket a trónról a magyar sportfavágás ifjú reménysége.

Izgalmas favágóversennyel adózott a magyar STIHL Timbersports közösség a néhány hónapja tragikus hirtelenséggel, munka közben elhunyt cseh fakitermelő és sportfavágó, Martin Komárek előtt. A sportoló tiszteletére szervezett emlékversenyen tizenhárom magyar sportfavágó mérte össze erejét és tudását.

STIHL verseny

3 kör, 6 versenyszám, hihetetlen sportolói teljesítmény

A verseny első fordulójában három számot kellett teljesíteniük a sportfavágóknak: az álló és fekvő rönkhasítást, vagyis a Standing Block Chopot, illetve az Underhand Chopot, valamint a motorfűrészes Stock Saw-t, ahol egy STIHL MS661-essel kellett két teljesen ép korongot levágniuk.

A második fordulóra csupán nyolcan jutottak tovább, ahol kézi fűrészes Single Buckkal és az úgynevezett Springboarddal folytatódott a verseny. Ez utóbbinál a sportfavágók egy deszkán állva, két méteres magasságban hasították a fát. Strúbel Bence, a mezőny újonca, egyben legfiatalabb versenyzője élete első felnőtt összecsapásán ebben a rendkívül nehéz számban egy perc alatti eredményt állított be.

A harmadik fordulóban már csak hat versenyző maradt talpon. Az utolsó versenyszámot, a Hot Saw-t, vagyis a több tíz lóerős, épített motorfűrésszel történő korongvágást azonban négyen tudták mindössze tökéletesen végrehajtani, az extrém sport nagy öregjei, így Juhász István, Strúbel József és Bozsó Zoltán mellett az ifjú titán, Strúbel Bence.

Jól sikerült bemutatkozás

A fiatal sportfavágó az egész versenynapon kiemelkedő teljesítményt nyújtott, így végül a fantasztikus hangulatú, kiélezett összecsapásban az ifjúsági bajnok méltán zsebelhette be a legjobbnak járó címet. A második helyen Juhász István végzett, a bronzérmes Bozsó Zoltán lett.

Strúbel Bence a verseny után úgy fogalmazott: fantasztikus érzés volt számára a dobogó legmagasabb fokára felállni, a szeptemberi országos bajnokság elé pedig bizakodóan tekint. Hozzátette, az a feladata, hogy a mostani kisebb hibáit kijavítsa, összességében azonban úgy érzi, hogy jól sikerült élete első felnőtt versenye, amit az eredmény is bizonyít.

A minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkező STIHL Timbersports Országos Bajnokságot szeptember 24-én rendezik. (forrás: STIHL)