fbpx

A szomszédban a kártérítés kormányválság miatt elnapolva

Írta: Barna Ferenc - 2022 augusztus 30.

A szárazság súlyos károkat okozott Szlovákiában is: a növénytermesztés és az állattenyésztés is szenved a csapadékhiány miatt. A probléma ennél sajnos sokkal szélesebb körű. Az extrém szárazság ugyanígy, vagy még jobban sújtja az állattenyésztőket is – mondta Forró Krisztián, a Szövetség elnöke hozzátéve, hogy a gyenge termés miatt nehéz lesz bebiztosítani a takarmányt a haszonállatok számára. Ennek következményei pedig a boltok polcain is meglátszódnak majd, hiszen drágább lesz a hús, a tejtermékek és az olaj is.

Csapadékhiányos terület
Az extrém szárazság sújtja a gazdaságot (fotó: Pixabay)

Súlyos károk a kukoricában és a napraforgóban

„A növénytermesztők hatalmas gondban vannak, hiszen a kukorica- és a napraforgótermés súlyos károkat szenved el” – mutatott rá a globális aszály következményeire a Szövetség vezetője azon a sajtótájékoztatón, melyet Patasi Ilonával, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnökével együtt tartott.

A Szövetség elnöke szerint minél előbb el kell kezdeni kiépíteni, illetve fejleszteni az öntözőrendszereket. Ez azonban csak hosszú távú megoldásnak számít, a gazdáknak pedig szinte azonnal kompenzációra van szüksége a túléléshez.

Sokat segítene a mezőgazdasági termelőknek az is, ha a támogatási kérelmek tárgyában gyorsan születnének döntések, és nem évekig kellene várniuk a gazdáknak a projektek elbírálására.

A szlovák agrártárca több lépést is tehetne az ügyben, de nincs döntés a politikus szerint:

  • a gazdáknak az év végéig befagyasztanák a hitelek törlesztését;
  • az energia- és az üzemanyagárak többletköltségeit valamilyen formában kompenzálnák;
  • előlegben fizetnék ki a területalapú támogatásokat.

A kormány azonban más prioritás állított fel, így nem ezeket tartják az aktuális kérdéseknek.

Patasi Ilona hangsúlyozta, érdemes odafigyelni a futó pályázati felhívásokra, vannak olyanok, melyben bennmaradnak a források, nem használják ki a gazdák. A fiataloknak és a kisgazdáknak is remek pályázati lehetőségeik vannak, akik az adminisztráció részben igénylik, bátran fordulhatnak a kamarához, illetve a falugazdászokhoz, a szakemberek segítenek.

Forrás: Új Szó