Hiába jött meg a tél, nemhogy nem nőtt, egyenesen csökkent a hóban tárolt vízkészlet nagy folyóink vízgyűjtőin. A mezőgazdaság számára az utóbbi években összeadódó vízhiány mellett ez riasztó képet vetít előre a termőtalajok tavaszi-nyári vízellátottságában…
Tavaszra-nyárra lesz fájó
A tél első fele eddig nem hozott pozitív fordulatot a csapadékmennyiségben. Fagy, hó csak szórványosan jelent meg, így a talaj nem kapta meg azt a lassú, „téli feltöltést”, ami normális években alapot ad a jó tavaszi induláshoz. Bár a november végi csapadék sok helyen átmenetileg javította a felszín közeli talajnedvességet, az Alföldön a kritikus zónában – 20–30 cm alatt – továbbra is száraz a talaj. Ez azért különösen rossz hír, mert a növények tavaszi–kora nyári vízellátását nem a felső pár centi, hanem a mélyebb rétegek adják. A helyzetet jól jelzi, hogy az Alföldön a felső 1 méteres talajréteg vízhiánya még mindig 100 mm felett van. Ez gyakorlatilag több, áztató esős időszak hiányát jelzi a talajprofilban.
(Fotó: Horizont Média/archív)
November javított, de…
Az őszi vetések képe ezzel együtt nem egységes. Nyugaton és északon a repce és az őszi kalászosok jó állapotban vannak, mert a kedvezőbb őszi nedvességviszonyok és az enyhébb idő segítette a kelést és az erősödést. Az Alföldön a november végi csapadék ugyan érezhetően javított a legyengült állományokon, de a tartós biztonsághoz nem eseti esők kellenek, hanem hosszan tartó, beszivárgó csapadék – ideális esetben hó. Ha ez elmarad, a tavaszi induláskor gyorsan elfogyhat ez a tartalék. Bár a felszín még nedves, alatta a gyökérzóna már nem talál elég vizet. Ebben az is benne van, hogy már az ősz is melegebb és szárazabb volt az 1991–2020-as átlagnál. Míg a középhőmérséklet 0,8 °C-t nőtt, a csapadék pedig 18%-ot veszített. A hiány szeptemberben (–31%) és októberben (–40%) volt igazán nagy, bár a november 21% többletet hozott. Ám ez azt jelenti, hogy a csapadék időben koncentráltabban érkezett, nem egyenletesen „töltött”. A hirtelen érkező nagy vízmennyiség – akárcsak az emberi szervezetnek – a talajnak nem hasznosítható teljes egészében.
Ha már télen fogy el a hó, az nem jelent jót
Mindezt súlyosbítja, hogy a tél elején több vízgyűjtőn nem nőtt, hanem csökkent a hóban tárolt vízkészlet – írja az Időkép elemzése. A Nagymaros feletti Duna-vízgyűjtőn a november végi két ciklon összesen kb. 2 km³ hóvíz-egyenértéket hozott. Ám december első felére ennek közel a fele elolvadt, bár normál esetben ilyenkor a hókészletnek gyarapodnia kellene. A Tisza vízgyűjtőjén sem megnyugtató a kép. A Szeged feletti vízgyűjtő hókészlete az átlag alatt jár, a görbe már a sokévi minimumok közelében fut. Ez nyilván nem a téli-adventi hangulat miatt rossz. Ha nincs hó, nincs lassú olvadás, kisebb a tavaszi lefolyás és gyengébb a természetes utánpótlás. Miközben a mezőgazdasági vízigény tavasszal–nyáron pont nő, és éppen a téli tartalékok válnak fontossá.
Ha a következő hetekben sem érkezik érdemi, beszivárgó csapadék, akkor a tavaszi startnál már nemcsak az lesz kérdés, hogy „mikor lehet rámenni a földre”. A gond az lesz, miből él a növény május–júniusban, amikor a csapadék megbízhatatlanul jön, a párolgás viszont biztosan nő.
Agrárágazat Tudástár: Hókészlet szerepe a talaj vízellátásában – A hóban tárolt vízkészlet a nagy folyók vízgyűjtőin a mezőgazdaság természetes „téli akkumulátora”, amely lassú olvadás révén tölti fel a mélyebb talajrétegeket, ezért a hóhiány csökkenti a tavaszi lefolyást, gyengíti a talajprofil vízutánpótlását, és növeli a tavaszi–nyári aszálykockázatot, különösen ott, ahol a gyökérzóna már a tél végén vízhiányos állapotban van.
