A szója növényvédelme és ápolása

Írta: Agrárágazat-2022/2. lapszám cikke - 2022 március 04.

Vetésterülete alapján a szója a 4. legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény, és a gabonafélék után a legnagyobb vetésterületű növény a világon. A szójabab (Glicyne max (L.) Merrill) magas fehérje- és olajtartalma miatt a legfontosabb hüvelyes. A szója termőterületeinek csaknem háromnegyedén génmódosított fajtákat termesztenek. A GMO-fajták kétharmada rendelkezik totális gyomirtószer-toleranciával, és a termesztett fajták 30%-a bizonyos kártevőkkel szemben is ellenálló. Európában a GMO-növények termesztése tilos, ezért a hatékony szójatermesztés biztosítása érdekében fontos az agrotechnika kritikus elemeinek a fejlesztése.

szója

A jelenlegi globális éghajlati változások miatt a szója számos környezeti és növényvédelmi stresszfaktornak van kitéve a különböző fejlődési fázisokban. A stresszfaktorok a termelést mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt veszélyeztetik. A szójatermesztés hatékonyságának fejlesztése a világ élelmiszer-biztonsága szempontjából a jelenben és a jövőben egyaránt létfontosságú, mivel 2050-re a bolygó lakossága várhatóan meghaladja a 9 milliárd lakost, és az élelmiszer-ellátás megvalósíthatósága nagyban függ a szójatermesztés eredményességétől. A fentiek alapján létfontosságúvá válik az abiotikus és biotikus stresszfaktorok hatásának a csökkentése. A termesztés egyik leghangsúlyosabb pontja a szójánál az aszály elleni hatékony agrotechnika alkalmazása és az okszerű növényvédelem.

A szója kórokozói

A szója betegségeit gomba-, baktérium- és víruskórokozók idézik elő. A szójának sok kórokozója van, melyek nagy károkat idézhetnek elő. A legjelentősebb kórokozócsoportot a gombák képezik. Ezek a kórokozók nemcsak a termésmennyiséget csökkentik, hanem a minőséget is jelentős mértékben képesek rontani, melyek közül elsősorban az olaj- és fehérjetartalom csökkenése meghatározó.

A szóját leggyakrabban fertőző vírus a szója-mozaikvírus (Soybean Mosaic Virus (SMV), amely komoly kártételre képes az állományokban. A vírusok elleni védekezésben kiemelkedő szerepe van az ellenőrzött vetőmag használatnak, a rezisztens fajták alkalmazásának, valamint a levéltetvek elleni hatékony védekezésnek. A baktériumos betegségei közül a baktériumos barna levélfoltosság (Pseudomonas syringae pv. Glycinea) és a baktériumos hólyagos levélfoltosság (Xanthomonas campestris pv. glycines) emelhető ki. A baktériumos betegségek elleni védekezésben a vetésváltási szabályok betartása, a fertőzéssel szemben toleráns genotípusok használata és a 2-4 leveles kortól alkalmazott réz hatóanyagú növényvédő szerekre alapozott vegyszeres növényvédelem játszik meghatározó szerepet.

A gombakórokozók nagy száma és jelentős kártétele miatt az ellenük való védekezés kardinális jelentőségű. A szójában a gombakórokozók közül külön említést érdemel a fehérpenészes szárrothadás (Sclerotinia sclerotiorum), a szója diaportés hüvely- és szárfoltossága (Diaporthe phaseolorum var. sojae, var. caulivora), a szójaperonoszpóra (Peronospora manshurica), a szója fuzáriumos hervadása (Fusarium oxysporum F. semitectum f. sp. tracheiphilum), antraknózisa (Colletotrichum glycines) és hamuszürke szárkorhadása (Macrophomina phaseolina). A fehérpenészes szárrothadás már csírakorban és a kifejlett növényeken egyaránt okozhat fertőzést. Az évjárat csapadékossága és a vetéstechnológiai tényezők (elsősorban az állománysűrűség) jelentős mértékben befolyásolják a fertőzés nagyságát. Az integrált védekezési módszerek (mérsékelt N-ellátás, a vetésváltási szabályok betartása) nagymértékben hozzájárulnak a kártétel csökkentéséhez. A megtámadott növények a szár fertőzött részének pusztulása miatt kiszáradnak, ezzel terméskiesést okozva.

szója

A szója diaportés hüvely- és szárfoltossága szintén jelentős károkat képes okozni. A kórokozó a szár, a hüvely, valamint a termés károsítására egyaránt képes, és akár a termés 2/3-át is képes tönkretenni.

Szójaperonoszpóra-fertőzés esetén mozaikszerű foltok jelennek meg a levélen, melyek továbbterjednek, és a lombozat pusztulását okozzák. Ellenálló genotípusok termesztésével a kórokozó fertőzése kiküszöbölhető. A peronoszpóra fertőzésének mértéke függ az évjárati hatásoktól, valamint az alkalmazott vetésváltási rendszertől és vetéstechnológiától. Mindenképpen kerülni kell az állomány túlsűrítését, valamint a túlzott N-ellátást, amely a növény epidermiszének gyengébb védekezőképessége miatt jelentősen növeli a fogékonyságot a kórokozó iránt.

A szója kártevői

A szója mint globálisan nagy termőterületen termesztett szántóföldi növény sok kártevővel rendelkezik. Elsődleges géncentrumában és a világ különböző termőkörzeteiben közel 50 kártevője ismert, de hazánkban csupán kevés, elsősorban hüvelyeseket károsító polifág kártevője van jelen, ezek ugyanakkor a növény vegetatív és generatív részeit egyaránt jelentős mértékben károsíthatják. A vetést követően a talajlakó kártevők már a kezdeti fejlődéskor támadhatják a magot és a csírát (pl. drótférgek, fonálférgek), melyek ellen talajfertőtlenítéssel lehet védekezni. A gyökereket a barkók, a hamvas vincellérbogár és a sároshátú bogár is károsíthatja. A lombot fogyasztó kártevők is nagyfokú pusztításra képesek. A gyapottok-bagolylepke és a gamma bagolylepke szintén veszélyes kártevő, melyek a leveleket és a termésképző elemeket is fogyasztják.

A szója egyik legfontosabb kártevője a bogáncslepke, mely akár tarrágást is okozhat a szójavetésekben. Az akácmoly és a muszkamoly nagy károkat képes előidézni a vegetatív szerveken és a termésben is. A szívogató kártevők, mint a takácsatkák, tripszek és levéltetvek a lombozat, a virágzat és a termésképző elemek károsítására képesek. Kártételük nyomán nemcsak a termés mennyisége, hanem a fehérjetartalma is csökken. A károsított szójanövény aszálystresszel szembeni ellenálló képessége is romlik. A tripszek kártétele következtében a károsított virágok pusztulása és lehullása is bekövetkezhet. Fontos megemlíteni, hogy szívogató kártevők (pl. levéltetvek) nemcsak közvetlen kárt okoznak, hanem vírusvektorként a szóját támadó vírusok terjedését is elősegítik.

A hazánkban előforduló ázsiai márványpoloska és a vándorpoloska szintén veszélyes kártevő, mivel szintén termésminőség-romlást okoz. Jelentős károkat tudnak előidézni a szójaállományokban a gerinces állatok is. A gerinces fajok közül a mezei nyúl, a fácán és az ürge kártétele a legnagyobb. A szójakártevők elleni védekezésében az agrotechnikai és biológiai védekezés nagyon fontos tényező, mivel a kémiai védekezés lehetőségei nagyon korlátozottak. Kiemelt fontosságú az előrejelzés, valamint a szakszerű vetésváltási rendszer alkalmazása. Fontos elem az áttelelő kártevők elleni védekezésben az őszi talajművelés szakszerű alkalmazása.

szója

A szója gyomszabályozása

A szója gyomflóráját elsősorban a tavaszi vetésű kapásokban megjelenő gyomok alkotják. Az egyszikűek közül a kakaslábfű, a muharfajok és a tarackbúza a jellemző. A szójaállományoknál a kétszikűek közül könnyen irthatók a libatopfajok és a disznóparéjfélék, ezzel szemben a mélyről kelő fajok (szerbtövisfajok, keserűfűfélék, selyemmályva, csattanó maszlag, parlagfű) nehezen irthatók. A szója nagy lombtömeget fejleszt, ezért a gyomszabályozásban nagy szerepe van az intenzív növekedést biztosító agrotechnika alkalmazásának, mivel ezáltal a szója gyomelnyomó képessége gyorsan eléri a maximumát, gátat szabva a gyomok fejlődésének. A szója vegyszeres gyomirtásánál figyelembe kell venni, hogy a nem megfelelően végzett adagolás fitotoxicitást idézhet elő. Fontos, hogy a gyomirtást a gyomok megfelelő fejlettségi állapotánál kell kivitelezni, és a megfelelő hatóanyagot szükséges használni.

szója
Hazánkban kevés, elsősorban hüvelyeseket károsító polifág kártevője van jelen

Kiemelt jelentőségű a gyomirtásnál a technológiai fegyelem betartása. A gyomszabályozás során ismerni kell a gyomösszetételt, valamint az előveteményben a gyomszabályozására használt technológiát. A napraforgó elővetemény után kikelt árvakelést nagyon nehéz a szójából kiirtani. A gyomirtást mindig a megfelelő fenofázisban kell végezni. Bizonyos fenofázisokban (pl. virágzás) nem alkalmazható ilyen célú kezelés. A vegyszeres gyomszabályozás szinte minden esetben stresszhatásként jelentkezik a szójában, ezért az integrált, nem kémiai beavatkozások szerepe sem hanyagolható el. A gyomirtás hatékonysága növelhető az előveteményben végzett gyomirtási rendszer hatékony alkalmazásával és a szójában végzett talajművelési eljárások optimalizálásával, valamint a megfelelő időben történő sorközműveléssel. Mivel a szója tenyészideje hosszú, ezért a hosszabb hatástartamú gyomirtó szereket kell előnyben részesíteni.

A preemergens gyomirtás során a bemosó csapadék szükségessége miatt a kezelés hatékonysága nem biztosított, és a mélyebbről csírázó gyomok ellen ez nem nyújt kellő biztonságot. Posztemergens gyomirtás esetén mindig a gyomnövény fejlettségéhez kell igazítani a védekezést. Magról kelő kétszikűek esetén a gyomnövény 3-4 leveles állapotában érdemes legkésőbb elvégezni a kezelést. A gyomok ellen 1-2 herbicides kezelés javasolható. A permetezések között legalább két hét kihagyás szükséges.

A szója növényápolása

Sorközművelés

A szója sorközművelése több szempontból is kedvező hatású. Egyrészt ezzel megvalósítható a sorközök gyommentesen tartása, másrészt a talaj felső rétegének sekély fellazítása elősegíti a megfelelő vízbefogadást, valamint a gyökér és a vele szimbiózisban élő rhizobium baktériumok élettevékenységét.

szója
A termésmaximumot abban az esetben éri el, ha a páratartalom legalább 80-90%

Öntözés

A szója klimatikus igénye miatt a termesztése során a legfontosabb feladat a megfelelő vízellátás biztosítása. A szója érzékeny a levegő páratartalmára, ezért a vízellátottság nemcsak a talajban, hanem a légkörben is fontos a növény számára. A legtöbb vizet a virágzás kezdetétől igényli, és ebben a fenofázisban a legérzékenyebb a légköri víztelítettségre is. A termésmaximumot abban az esetben éri el, ha a páratartalom legalább 80-90%. Alacsony páratartalom esetén romlik a hüvelykötés, és nagyobb arányú lesz a virágelrúgás is.

A szója vízigényes növény. Transpirációs együtthatója 750–800 l víz/1 kg szárazanyag. Vízigénye a tenyészidőszakban 300–350 mm. Aszálytűrő képessége a vegetatív fázisban jó, ezért az öntözést nem szükséges túl korán elkezdeni. A generatív fázis kezdetén 150–190 mm vizet igényel, ezt hazánkban a legtöbb termőterületen öntözéssel lehet elérni. Az öntözéssel jelentős, akár 30-40% termésnövekedés realizálható.

Kötöttebb talajon elegendő öntözését a virágzás után 1-2 héttel elkezdeni, lazább talajokon az első öntözést virágzáskor kell végrehajtani. A hüvelykötés folyamán a szóját vízhiány esetén folyamatosan öntözni kell. A betakarítás előtt az egyenletes érés biztosítása érdekében az öntözést abba kell hagyni. Napjainkban a klímaváltozás kapcsán bekövetkező kedvezőtlen vízellátottság miatt széles körű kutatások folynak a vízhiányra és a légkör víztelítettségi hiányára kevésbé érzékeny genotípusok megtalálása céljából.

A szójatermesztésben egyre nagyobb mértékben jelentkező környezeti stresszfaktorok miatt mindenképpen létfontosságú, hogy olyan genetikai és agrotechnikai elemek épüljenek be a hazai termesztés gyakorlatába, melyek lehetőséget teremtenek a nagy termőképességű és kiváló minőségű szója termesztésére és a termőterület növelésére.

Felhasznált irodalom:
Pepó Péter (2019): Integrált növénytermesztés 2., 359 p.


Dr. Szabó András