fbpx

Továbbra is jön a támogatás a mezőgazdaságnak

Írta: Barna Ferenc - 2022 január 11.

Márciusban itt a támogatás az ültetvények telepítésére, újra nyitják a már korábban is (a Vidékfejlesztési Program keretében) sikeresen futó pályázatot – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

komló
Néhány változtatás lesz az előző kiíráshoz képest, például komló telepítésére is lehet majd pályázni (Fotó: Pixabay)

2021-ben 15 milliárd forint keretösszeggel indult a felhívás

Több mint 20 milliárd forint összegben nyújtottak be támogatási igényt a mezőgazdasági termelők. Az érintettek mintegy 2.500 hektár új, intenzív gyümölcs-, valamint 1700 hektár új gyógynövény ültetvény létrehozását tervezik.

Az újranyitott felhívásban alapvetően változatlan feltételek lesznek

Magas termőképességgel és nagy termésbiztonsággal rendelkező gyümölcs és gyógynövény ültetvények létrehozására lehet majd támogatást igényelni.

A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint márciustól lesz lehetőség. A beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet.

Néhány változásra azonban számíthatnak a gazdák:

  • új támogatott fajként lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására;
  • új támogatási célként jelenik meg az ökológiai művelésű ültetvények telepítésének támogatása;
  • az ökológiai művelés vállalása esetén a meghatározott gyümölcsfajok vonatkozásában alacsonyabb hektáronkénti tőszámmal, extenzívebb kialakítással, akár az üzemi termelésből már kiszorult tájfajták eltelepítésével hozható létre új ültetvény.

A módosított pályázati felhívás részletei a kormányzat pályázati portálján hamarosan megismerhetők lesznek – a mezőgazdaságért felelős minisztérium tájékoztatója szerint.

Forrás: AM Sajtóközlemény

Összeállította: Barna Ferenc