fbpx

Agrárgazdasági elemzések

Írta: Szerkesztőség - 2019 október 11.

A világpiaci tőzsdei árakat és így az európait is elsődlegesen meghatározó Chicagói Tőzsde a múlt héten kiadott USDA-jelentés következtében mind búza, mind kukorica tekintetében megnyugodott. Az árak „oldalazó mozgást” végeztek, kicsit emelkedtek, majd csökkentek. Mindenesetre ebben az évben elmondható, hogy a termés globális szinten jónak mondható, az előző hónaphoz képest 3-4 millió tonnával becsülnek kevesebbet.

Kukorica

Az említett szeptemberi WASDE-riport 1,104 millió tonna kukoricát becsül erre az évre. A piac leginkább az amerikai terméskilátásokra kíváncsi, hiszen sokan még mindig nem hiszik el, hogy 350 millió tonnát fognak aratni a kombájnok úgy, hogy a vetés az esős időnek és belvizeknek köszönhetően hetekkel később történt csak meg. Ennek ellenére az USA Mezőgazdasági Minisztériuma már sokadik hónap után kitart a becslése mellett, ami már műholdas és az azt ellenőrző kézi méréseken alapszik. Az amerikai gazdák komoly károkat szenvednek el a kínai kereskedelmi háború miatt, a sajtóban számos riport hallható, olvasható velük az elmúlt években elért kevesebb bevételről, melyért egyértelműen a kereskedelmi háborút okolják. Valóban, ha Kína sikeresen fog tudni új ellátási láncokat találni akár Dél-Amerikából, akár Ázsiából, akkor az amerikai termelőknek új piacokat kell majd találni, legyen az belföldi vagy export.

  

Az Európai Unióban közel 65 millió tonnát várnak, mely minimálisan több mint tavaly. Franciaországban 12,2 M tonna (2018-ban 11,2 M), Németországban 3,7 M tonna (tavaly 2,7 M), Olaszországban 6 M tonna (2018-ban 6,1 M), Romániában 11,5 M tonna termést várnak. Szerbiában pont mint tavaly, 7,1 M tonna kukoricát remélnek betakarítani a gazdák, mely az elmúlt hónaphoz képest kicsivel rosszabb eredmény. Ukrajna 36 M tonnával idén is a térség egyik legjelentősebb exportőre lesz, meghatározója a Fekete-tengeri kikötői áraknak. Jelenleg 146 euro a Fekete-tengeri hajóba rakott kukorica ára. Mivel idén az EUban több kukorica fog teremni, ezért Ukrajnából feltételezhetően kevesebb áru fog érkezni, így új piacokat kell majd találniuk.

Itthon is megkezdődött a betakarítás, a korai vágások jó hozamokat ígérnek, bár tény, hogy megyénként eltérő eredmény várható. Az időjárás egyelőre nem hátráltatja a betakarítást, így szeptember végére szinte mindenhol meg fogják kezdeni a munkálatokat. A MATIF novemberi ára lapzártánkkor 163,5 EUR volt, míg a januári jegyzés 168,75 EUR. Az USA árak decemberi jegyzése 133 EUR.

Búza

Az USDA riport alapján az előző hónapban becsült 768 M tonna helyett 765 M tonna került idén a raktárakba, azonban az unióban a 150 millió tonnát megnövelték 151 millió tonnára. A tavalyi évhez képest a legnagyobb különbség Franciaországban volt, ahol 34 helyett 39,3 millió tonna termett, és került a raktárakba. Olaszországban a tavalyi 2,7 után idén 3,2 millió tonna termett, míg Németországban a tavalyi 20 helyett idén közel 23 millió tonna kenyérnek valót arattak. Angliában 13,5 után idén 16 millió tonna termett, mely nem kis gondot okoz a termelőknek, hiszen idén a búzára épülő bioetanol-iparuk nem túl jól teljesít, ezért nagyon magas készletekkel indulnak neki az évnek. Magyarországot és Romániát leszámítva szinte az összes európai országban a tavalyit meghaladó termés lett. A MATIF tőzsdén a búzát 171,75 eurón jegyezték decemberi szállítással.

Árpa

A tavalyi 56 millió után idén közel 61 millió tonna árpa termett Európában. A legjelentősebb országok Franciaország (13,3 millió tonna a tavalyi 11 után), Németország (11,7 a tavalyi 9,6 után). Az EU takarmányipara idén minden bizonnyal bőségesen el lesz látva búzával, árpával, ezért nem lesz szükség kukoricára, ami azt jelenti, hogy kevesebb import fog érkezni harmadik országból.

Reng Zoltán
Hungrana-vezérigazgató