Amikor Szám Dorottya a folyosón meglátta a rendszerváltás előtti időszak agrárvégzőseinek tablóját, nem is a kor megmosolyogtató mottóján csóválta a fejét, hanem azon, hogy egyetlen női hallgató portréját sem látta. Ma, amikor a mezőgazdaság egyre inkább egy digitalizált eszközökkel teli informatikai ágazattá válik, az sem különös már, hogy női kutatók is az agrárinnováció élvonalában dolgoznak. De Dorottya sztorija nem csak ezek miatt érdekes.
Babák helyett lego, férfiak közt nőként
Rövid időn belül ön a második interjúalanyom (Bereczki Anna az Agrárágazat februári számában a Smapp Lab képviseletében egy világhírű digitális rovarcsapdáról nyilatkozott – KZ), aki bizonyítja, hogy a jellemzően idősebb férfiak által uralt hazai agráriumban egyre több fiatal nő vív ki szakmai elismerést. Önt mi vezette a mezőgazdasághoz?
– Már az óvodában furcsán néztek rám a dadusok, mert jobban szerettem a fiúkkal legózni, mint a lányokkal babázni. Csak azért is legóztam, hogy bosszantsam őket. Egész városokat építettünk fel legóból, amit élveztem, mert sokkal izgalmasabb volt, mint a többi játék. Ahogy teltek az évek, az érdeklődési köröm az építészet mellett a környezettudományi kutatások felé fordult. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Az alapképzést környezetkutató szakon végeztem, majd a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) agrármérnök tanári és növényorvosi mesterképzésére iratkoztam be, ahol színvonalas elméleti ismereteket és hasznos gyakorlati tapasztalatokat szerezhettem. Itt kétharmados férfitöbbség volt, mind a tanárok, mind a hallgatók körében.
Egy korábbi interjújában ironikusan meg is jegyzi, hogy az egyik első egyetemi látogatásán megdöbbent, hogy a folyosókon látható tablókon egyetlen nő portréja sem szerepelt
– Jelentős fordulatot hozott az életemben az az egyébként szürke hétköznap, amikor kezdő mesterszakos hallgatóként bekopogtattam egy kedves tanárom, dr. Takács András Péter irodájába. Kiválasztottam az egyik legnehezebb diplomamunka-témát, a furmint szőlő aszúsodásának vizsgálatát. Dr. Pogány Miklós témavezető kollégájával ők ketten megmondták, hogy ez egy merész húzás, és jól gondoljam meg, mert egy időre önerőből Budapestre kell költöznöm a laboratóriumi kutatások miatt. Bár nem vetett fel a pénz, gondolkodás nélkül igent mondtam a munkára, mert tudtam, hogy ezzel egy nagy költségvetésű, és jelentős eredményekkel kecsegtető kutatásba kapcsolódhatok be. Nem tántorított el az sem, mikor az irodából a folyosóra kilépve farkasszemet nézett velem néhány hetvenes évekbeli tabló a végzős agrármérnökök fotóival. A tekintetem nem a szigorú arcokon és nem is a felettük lebegő hatalmas sarlón és kalapácson vagy a megmosolyogni való szocialista mottón ragadt meg, hanem azon, hogy az akkori tablókon még egyetlen nő sem szerepelt… Évekkel később már az életem egyik legjobb döntéseként értékeltem ezt a diplomamunka-választást, amely a témavezetőimnek és a sok munkának köszönhetően több publikációt és díjat hozott. Egyike voltam például annak a három hallgatónak, akik Magyarországon a diplomadolgozatukkal a K&H Fenntartható Agráriumért ösztöndíját elnyerték. Bekerültem az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Empowering Women in Agrifood programjába. Még egy startup verseny (BASF Innovation Hub) TOP 5 magyar és osztrák zöldítést segítő projektje közé is beválogattak.
Hogyan éli meg most önmagát a tudományos kutatók között?
– Kutatóként sokkal könnyebb, mint ha mondjuk növényvédelmi ágazatvezetőként dolgoznék, ami egy tipikusabb elhelyezkedési lehetőség a végzett növényorvosok körében. Az akadémiai szférában kevesebb szerepet kap a női mivoltom, nem nyom annyit a latban a fizikai erő, a talpraesettség és a határozott kiállás. Nagyon kisarkítva: nem úgy indul egy átlagos napom, hogy kikeverem a vegyszereket, beállítom a gépeket, majd eligazítok egy férfiakból álló munkásbrigádot. Minden tiszteletem a termelésben dolgozó nőké, becsülendő a helytállásuk, mert pontosan tudom, hogy én erre a munkára kevésbé lennék alkalmas. Ezt már a tanulmányaim legelején tisztáztam magamban. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bajai Víztudományi Karán dolgozom közalkalmazott kutatóként.
Lehúzza a gumicsizmát, és légkondis fülkében tabletezik
A hazai agrár-felsőoktatás egyik friss felismerése – nemrég Gyuricza Csaba, a MATE rektora beszélt erről nagyon képletesen a MezőHírnek –, hogy a fiatalokat azzal lehet megszólítani, visszacsábítani a pályaválasztáskor erre a szakirányra, ha tudatosítják bennük: az agrárium már nem a trágyás-gumicsizmás, alacsony presztízsű munkahely, hanem specializáltabb, elméletibb, digitálisabb, trendibb és jövedelmezőbb. Megerősíti ezt a képet?
– Határozottan. Az ipar számos területén megvetette már a lábát a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és az IoT technológia, hatékonyabbá és versenyképesebbé téve számos munkafolyamatot. Az agrárium viszont még csak a digitalizációs forradalom kapujában áll, és idegenkedik az amúgy elkerülhetetlen változásoktól. Az új technológiák keresik a helyüket, sürgetik a generációváltást, a magasabb hozzáadott értékű szaktudással bíró munkaerő felvételét. Ez óriási lehetőséget nyújt a magasan képzett fiatalok, az innovátorok és a nők részére is. Hiszen a történelemben soha nem volt ennyire gépesített, automatizált és ezáltal az emberi fizikai erőtől egyre inkább függetlenített az agrárium. Ez a trend pedig kedvező gazdasági környezetben még sokáig folytatódhat.
A nagygazdaságokban ma már nem ritka, hogy a traktoros lehúzza azt az említett trágyás gumicsizmát, mielőtt beül a légkondicionált fülkébe. Elindítja a tabletet és a GPS-t, majd a műholdképek, meteorológiai állomások, talaj- és levélszondák adatainak feldolgozása után egy szoftver jelzi a kijuttatandó növényvédőszer- és vízmennyiséget. A feje fölött néha elrepül egy-egy mezőgazdasági drón, miközben minden adat befut egy központba, ahol az ágazatvezető szintén egy szoftver segítségével irányítja a precíziós gazdálkodást. Az automatizáció és a trendi „kütyük” persze csak akkor teszik jövedelmezőbbé a gazdaságot, ha a kezelésükhöz szükséges ismeretek mellett a háttérben továbbra is ott van a mezőgazdasági szaktudás, a jó hagyomány és a „józan paraszti ész”.
Tőlünk nyugatabbra, ahol drágább a mezőgazdasági munkaerő, még gyorsabbak a digitalizációs folyamatok.
– A legtöbb esetben ez így van, de sok ellenpéldát is láttam már. Pozitívumnak tartom, hogy sok nyugati ország agrárpolitikája nem szab gátat a digitalizációnak az alacsonyan képzett széles társadalmi rétegek megélhetésének megőrzésére hivatkozva. Ugyanakkor célzottan támogatják azokat a kisebb családi vállalkozásokat, amelyek a több száz éves nemzeti agrárhagyományok és a jó gyakorlatok megőrzői és átörökítői, a vidék népességmegtartó képességének zálogai. Mindig voltak és lesznek is olyan agrárágazatok és térségek, amelyek nem állnak át a teljes gépesítésre, továbbra is magas marad az élőmunka aránya. A Svájci-Alpokban járva láttam olyan magasan fekvő marha- és juhlegelőket, ahová évezredek óta máig pásztorok hajtják fel az állatokat, járművekkel ugyanis megközelíthetetlenek. A véges legelőterületek és a magas élőmunkaárak beépülnek az élelmiszerárakba, de Svájcban még így is marad elég fizetőképes kereslet a zöldségekhez viszonyítva akár tízszeres kilogrammonkénti árú húsra. Nem kell tehát félni attól sem, hogy az agráriumból kiszorulnának a szerényebb tőkeerővel és lehetőségekkel bíró, agrárdigitalizációtól joggal idegenkedő hagyományos gazdálkodók. Még a világ egyik leggazdagabb országának tartott Svájcban sem.
A Janus-arcú gomba: komoly kárt és komoly értéket is teremthet
Miért lett kutató? Hogyhogy nem nézett valamilyen jövedelmezőbb, például üzletkötő vagy vállalkozó állás után?
– Gyerekkori álmom, hogy kutató legyek. Gyerekkori barátaim is egytől egyig kutatók. Úgy gondolom, hogy csak abban teljesedhetünk ki igazán, amit tiszta szívből és jól csinálunk. Nekem ez a kutatás, és ebben megerősítettek az eddigi eredményeim és a környezetem visszajelzései is. Jövedelmi szempontból persze erős, de nem vállalhatatlan kompromisszum. Mellette szól, hogy egy inspiráló értelmiségi közegben dolgozhatok, folyamatosan tanulhatok és fejlődhetek, nemzetközi konferenciákra utazhatok. Egy kutatónak is megvan a lehetősége arra, hogy egy innováció révén jövedelmi szempontból is kiugró eredményt érjen el.
Nagyon izgalmas, ahogyan arról ír, miért választotta kutatási témájaként a Botrytis cinerea gomba sejten kívülre kiválasztott fehérjéit. Ezek felelősek az egyedülálló ízvilágú borokért, de egyben ezek okoznak dollármilliárdos károkat az ültetvényeken.
– A Botrytis cinereát egy mitológiai párhuzammal élve Janus-arcú gombának is nevezik. Ha megfelelő mikroklíma és időjárási körülmények mellett fertőzi meg a nemesrothadásra hajlamos szőlőfajtákat (ilyen például a hárslevelű és a furmint), abból egyedülálló ízvilágú aszúborok készülhetnek. Ha azonban zsendülés előtt, például virágzáskor, terméskötődéskor vagy fürtzáródáskor támad, akkor azzal szürkepenészes rothadást idézhet elő, ami milliárdos károkat okoz világszerte. Kutatásra érdemes kérdés tehát, hogy milyen anyagcsere-folyamatok indulnak el a két esetben, mi a különbség ezek között. A válasz közelebb vihet minket mind a szürkepenészes rothadás elleni eredményes védekezéshez, mind a nemesrothadás mesterséges előidézéséhez.
Ugyancsak e kutatás kapcsán arra is utalt, hogy a vizsgálatokban a hálózatkutatás mint metódus milyen fontos szerephez jut. A humán gyógyászatban például lehetővé teszi a személyre szabott gyógyszerkészítést – ez azt jelenti, hogy a növényvédelemben is kialakul egy ilyen növény- vagy betegségspecifikus hatóanyag- vagy készítménykutatás?
– A humán gyógyászatban közel egy évtizede folynak a kutatások arról, hogyan lehet személyre szabott, akár fehérjeszintű hatóanyagokat készíteni. Úgynevezett kéthibrid vizsgálatokkal fel lehet térképezni a fehérjék közötti kölcsönhatási hálózatokat. Például egy daganatos betegség esetében a fehérjecélpontok meghatározásával célzottabb hatóanyagokat lehet készíteni. Az állat- és növényegészségügyben ennek lehetőségét még nem vizsgálták. Pedig jó volna, ha a növényvédő szereink hatékonyabbak lennének, és így kevesebb fogyna belőlük. Csökkenthető lenne a fitotoxicitás. Kevesebb vegyszerrel a gazdálkodók költségvetése és a környezet is jobban járna.
Ha már a növényvédelmi hatóanyagoknál tartunk, kérem, mondja el, kutatóként mi a véleménye az EU növényvédőszer-csökkentési törekvéseiről? A gazdálkodók gyakorlati okok miatt attól félnek, hatékony eszközök nélkül maradnak, a környezetvédők és az őket követő politikai elit pedig a környezetterheléstől fél. Hogyan látja ezt a kontinentális vitát?
– Roppant nehéz ebben állást foglalni. Vélemények sokasága ütköztethető, és mindenkinek igaza van valahol. Az EU grandiózus célként tűzte ki, hogy 2030-ra felére csökkenti a növényvédőszer-használatot. A zöld irány jó irány, elméletben gyönyörű, de nézzük milyen alternatívák adódnak! A magyar gazdák döntő többsége elutasítja a génmódosítást, vagyis azt a lehetőséget, hogy genetikai módosítással tegyük ellenállóbbakká a növényeket a kórokozókkal és károsítókkal szemben. Az elutasítása nem megalapozatlan: noha leginkább etikai-világnézeti okok állnak mögötte, tudományos-technológiai aggályok is felmerülnek. A biológiai védekezés még mindig gyerekcipőben jár: csupán zárt, üvegházi termesztésben mutathatók fel számottevő eredmények. A fajtaváltás sokszor korlátozott, és nem is térül meg. Például egy újratelepített szőlő termőre fordulásához legalább 3–5 évre van szükség, más gyümölcsök esetében sokszor még ennél is több időre. Egy új növényvédő szer bevezetése 8-10 éves folyamat a hosszas hatásvizsgálatok és engedélyezések miatt. A rezisztenciára való hagyományos nemesítési módszerek ugyancsak időigényesek, emellett gyakran térigényesek is, sikerességük valószínűsége pedig nem mindig garantált. Mindezek miatt érdemes elgondolkozni azon, hogyan tehetők a már engedélyezett és forgalomban lévő növényvédő szereink hatékonyabbá.
Természet és tudomány
Ahogy önmagáról vall, határozottság és lelkesedés csillog a szemében. Nem egy pápaszemes könyvmoly személyiségkaraktere bontakozik ki az ember előtt, hanem egy élettel, kíváncsisággal, inspirációval teli fiatal nő, aki ráérő idejében nem mulasztott el még egy kisbolygót is felfedezni. Mi motiválja?
– Ha utazok, vagy a természetet járom, az mindig kizökkent a hétköznapokból, és új motivációt nyújt. Egy melegebb nyári estén a csillagos ég látványa valósággal rabul ejt. Az utazásokhoz szerencsére a tudományos konferenciák is számos lehetőséget nyújtanak, melyekre szívesen járok a tapasztalatcsere miatt. Fontosnak tartom, hogy megismerhessem mások eredményeit, és a saját munkámról is visszajelzéseket kapjak. Mindez nélkülözhetetlen egy olyan, döntően magányosan űzhető szakma esetében, mint amilyen a kutatás.
Kohout Zoltán
