fbpx

AGROmashEXPO – cseppben a tenger

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 19.

Az összekötő kapocs a kijuttatástechnika

Az összekötő kapocs a kijuttatástechnika

Amíg a látogató nem nézett be a legkülönfélébb cégeket felvontató, nagyterületű standra, nem tudhatta elképzelni, mi vezette össze őket. Bent már megtudta: a talajbaktériumok és növényvédő szerek kijuttatástechnikája!

A talajélet élénkítése, műtrágya megtakarítás – AgroBio Kft.

A talajbaktériumok kijuttatásának műszaki hátterét kezdetektől fogva a Farmcenter Kft.–vel együttműködve alakították ki. Azóta is minden évben új és még újabb fejlesztésekkel javítják az adapterek kezelhetőségét, a munkasebességhez történő automatikus igazodását. A BactoFil S JET a gyakorlatban is bizonyította, hogy milyen átütő előnyöket hordoz a BactoFil termékek a vetéssel egy menetben történő kijuttatásával. Az Algafix AntiStressz JET adapter az Algafix mikrobiológiai lombtrágyát a növény korai fejlődési szakaszában – a sorok záródása előtt – juttatja ki, és emellett bármilyen permetszer csökkentett adagú és alacsony környezetterhelésű kijuttatására alkalmas, minden korábbinál jobb fedettséggel.

Törekvéseiket a 3T, azaz „Teremjen Több Talaj” program foglalja keretbe, amely 6 év alatt 10.000.000 m3 termőtalaj létrehozását célozza meg a fenntartható magyar mezőgazdaság, illetve a programban résztvevő termelők termésbiztonságának szolgálatában.

Tízmillió köbméter talaj ébreszthető fel „álmából”

SOIL IN JET – réselve, célzottan

Őszi Tibor, az AgroBio gépész-vénával megáldott munkatársa kompakt, rövid gépet szerkesztett talajbaktériumok, tápanyagok talajrésekbe történő kijuttatására, amelyet cége, a Soilinject a Güttler céggel karöltve realizált. A füvesített ültetvények sorközeiben, egymástól 30 cm távolságban dolgozó tárcsák vonóerőigénye annak ellenére csekély, hogy 15-20 cm mély vágatot képeznek. Az ezekbe bejuttatott talajélet-javító anyagok – a BactoFil termékek vagy akár a folyékony műtrágyák is – garantáltan hasznosulnak. A réseket lezáró Güttler henger a felső talajréteg laza szerkezetét, kedvező víz- és levegőháztartását biztosítja. A gép permetezéstechnikai megoldásain a Farmcenter Kft. keze nyoma is felismerhető.

1,5 m munkaszélességű a füvesített ültetvények injektáló gépe

1,5 m munkaszélességű a füvesített ültetvények injektáló gépe

„Hajnalpír” Kft. – Növényvédelmi gépek felülvizsgálata

Az EU-ban legkésőbb 2016 decemberében kötelezővé válik a permetezőgépek rendszeres, időközi felülvizsgálata. Ennek gyakorlati bevezetése már 20-25 éve nálunk is várat magára, holott a törvényi és rendeleti feltételek is adottak lennének. Ennek ment elébe a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, és „első fecske”-ként a Fejér megyei szervezet és annak titkára (volt elnöke), Bakonyi István, aki a kamara megbízásából létrehozott egy Növényvédelmi Ellenőrző Állomást (Hajnalpír Kft. Permetezőgép vizsgáló állomás), beszerezte egy komplett felülvizsgálati rendszer műszereit, és azokat kisteherautóban szállíthatóvá, mobilizálhatóvá tette. Az alulról jövő kezdeményezés valamennyi megyében visszhangra talált, s nemcsak azért, mert az ellenőrizetlen gépekkel kezelt termények exportja iránt csökken az érdeklődés, hanem mert a gépek beállításával:

– csökken a növényvédőszer felhasználás és nő a hatékonyság (a növényvédelem költségének 80%-át maga szer teszi ki!),

– csökken az aluldozírozás miatti rezisztencia kialakulása és nem utolsósorban

– jó géppel jó dolgozni, biztonságosabb, egészségesebb a munkavégzés!

Az országosra bővülő állomáshálózat számít a Farmcenter Kft. által forgalmazott AAMS-Salvarani mérőműszerekre és az akár a helyszínen is cserélhető fúvókákra.

Bakonyi István jr. a felülvizsgálat műszereit mutatta be

Bakonyi István jr. a felülvizsgálat műszereit mutatta be

Sávpermetezők szőlőtőkék vadhajtásainak eltávolítására

Hazánkban a tőkék nemkívánatos, alsó sarjhajtásait ma még kézi munkával távolítják el, Nem így tőlünk nyugatra!

Amióta a SHARK és Quickdown szereket engedélyezték, már csak az a kérdés, hogy miként lehet ezeket úgy kipermetezni, hogy csak a megcélzott tartományban hassanak. Erre is láthattunk két megoldást: a LEDERER és a MAF – mindkettő német – védőernyős sávpermetezőit.

LEDERER védőernyős sávpermetező adaptere

LEDERER védőernyős sávpermetező adaptere

Naturalma Program – Holland Alma Kft.

A standon mindenütt jelen levő, cserepes facsemeték mellett nem lehetett érdektelenül elmenni. Megtudtuk, hogy a varasodásnak és a lisztharmatnak ellenálló, új, rendkívül tetszetős és magas élvezeti értéket képviselő étkezési almafajták oltványairól van szó, az európai nemesítő centrumok legújabb termékeiről. Ezeket a fajtákat a piricsei székhelyű, de már Csobád község határában termelő Holland alma Kft Gyümölcsfaiskola szaporítja Magyarországon. A kezdeményezés igen gyorsan túlnőtte saját korlátait: ma már központilag szervezett fajta- és márkavédelem mellett egységes marketinget is kínálnak a telepítőknek. A brand felépítésére és a márka piaci bevezetésére létrehozták a Naturalma Zrt-t és több más vezető hazai vállalkozással együtt kidolgozták az új almafajták környezetkímélő és egészségesebb gyümölcsöt biztosító termesztéstechnológiáját. Az új fajtákról szerzett tapasztalataikat előző év szeptemberében a Farmcenter Kft-vel közösen adták át a hazai almatermesztők részére, az „Almatermesztés új alapokon” című szakkönyvben.

Ötféle alma között válogathattunk a Naturalma pultján

Ötféle alma között válogathattunk a Naturalma pultján

Fúvókacentrikusan – Farmcenter Kft.

A szerényen, csupán csak a sarokstandot elfoglaló – és az eddig bemutatott cégeket összevezető – Farmcenter Kft. a a német „agrotop” nagysebességű permetezést lehetővé tevő HiSpeed VR fúvókáival és a a vetőmagtermesztést szolgáló hibridkukoricában használható, saját fejlesztésű belógató száraival keltett figyelmet.

Élénk érdeklődés a Farmcenter sarokstandján

Élénk érdeklődés a Farmcenter sarokstandján

Háromszorosára növekedhet a szántóföldi permetezőgépek munkasebessége, beértek ugyanis az utóbbi évek ezt megalapozó fúvóka fejlesztései. Ezek közül az aktív, rugóterhelésű bypass (túláram vagy másként kiegyenlítő) szelepes kivitelűek a legígéretesebbek, ahol alacsonyabb nyomás esetén az átfolyási keresztmetszet folyamatosan változik. Ezzel a rendszerrel 2 és 8 bar között 1:3 arányban, 1 és 8 bar között akár 1:6 arányban – 24 km/h sebességig! – változtatható a folyadékkibocsátás, ezért a fúvókák cserélgetése okafogyottá válik.

Agrotop TurboDrop? szelepes fúvókájának metszete

Agrotop TurboDrop® szelepes fúvókájának metszete

Kukorica vetőmag előállításában hazánk nagyhatalom. Nem megoldott azonban a nagyra nőtt, 2 m körüli hibridkukorica teljes magasságában történő, a levéltövekre is kiterjedő vegyszeres kezelése. Eddig a piacon csupán a gabonafélékben l m állománymagasságig használható belógató szárak voltak elérhetők. A Farmcenter Kft. háromszintes belógató szárakat fejlesztett ki, alul egy, majd az első és a második „emeleten” két-két, jól irányba állított üreges-kúpos fúvókával. Ezzel – Európában egyedülálló módon! – a vetőmagcélú hibridkukorica növényvédelme késői stádiumban is megoldható.

Háromszintes belógató szár

Háromszintes belógató szár

Borkóstoló – Dobosi pincészet

Az 1700-as évek elején Szentantalfán, a Balatontól 5 kilométerre, Zánka és Nagyvázsony között elterülő, festői szépségű kistelepülésen létrejött családi vállalkozásban a szőlőtermesztés hagyományai csaknem három évszázadon át apáról fiúra szálltak. A régi, jól bevált módszereket alkalmazzák, melyek eredményeként valódi biobort készítenek. És hogy’ jön ez a permetezéstechnika standjára? Borászatukhoz ugyanis rozsdamentes tartályokra, berendezésekre volt szükség, amelyet maguk gyártottak le. Ez az üzem exportképes, Európa-hírű vállalkozássá nőtte ki magát, és a standon látható eszközök rozsdamentes elemeinek nagy részét is ők gyártják.

Minden mindennel összefügg?

Minden mindennel összefügg…