Akasztó látótávolságra fekszik Solt és Kiskörös között. Mi Solt felől érkezünk több halastó mellett elhaladva. A falu Duna felöli oldala szikes, ott húzódnak a végtelennek látszó legelők, ellenben a település másik szeglete homokkal borított vidék, ahol vélhetően a török idők óta gondoznak szőlőt, amiből kiváló asztali borokat készítenek ma is. Németh György tanyáját a Kiskunsági-főcsatorna egyik ága szegélyezi, a meder alján meglepően gyorsan szalad a víz. A krónika szerint a negyvenes évek derekán eddig elért a megáradt Duna vize, amely nagy riadalmat okozott. Itt vágták el a víz útját előttünk – mondja házigazdánk, aki hozzáteszi, az Alföld Dunára hajló vidékein sokfelé találni kiterjedt nádasokat, főleg ahol elhanyagolják a legelőket. Akasztó máig megőrizte jó hírét a városlakók szemében, mégpedig a fröccsnek való jó borai és a kiterjedt állattartásnak köszönhetően. A faluban ma is jellemzően szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkoznak, sok borospince és borászati üzem található, de több fuvarcég is ad munkát az itt élőknek, számos család növénytermesztő gazdaságot visz, mások kertészetet működtetnek.
Szalag az állatok nyakában
Legény korában Német György juhásznak állt, későbbi családjának is a juhászat adott kenyeret egészen a kilencvenes évekig. Öccse hozzá hasonlóan gazdálkodó, ő a Soltra vezető út túlsó oldalán alakította ki állattartó telepét. A testvérek a Charolais marhára szakosodtak, s az átalakított, jelentős fejlesztéseken túljutott két tanya állományát összeadva több mint ezer jószágot legeltetnek az akasztói határban.
„Marhaállomány csak nekünk van a faluban, mindketten Charolais fajtát tartunk – mondja Németh György elégedett hangon. – Tetszetős, szép az állomány, az idők során több vásári díjat, kitüntetést, szalagot akasztottak a bikáink, teheneink nyakába. Akasztón a múltban is az állattenyésztés és a bor adott megélhetést, pedig a földek aranykorona értéke a nulla és 12 közötti. A szikes talajokon sokszínű a növényvilág, egy négyzetméteren akár tízféle gyógynövényt is legelhetnek az állatok, ami kifejezetten jótékony a gyarapodásukhoz. A jószágok sokszor többet tudnak a pásztorembernél, mert egyértelműen tudtunkra adják, melyik legelőn érzik jól magukat, s melyiken kevésbé. Amikor még egy másik legelőn tartottuk őket, onnan a tanya környékére ide lehetett terelni a birkát legelni, de visszaszoktatni már nem.”
A közelmúlt megértéséhez hozzátartozik, hogy az akasztói téesz sok lehetőséget adott a szövetkezet tagjainak, akik a „közös” mellett háztájit műveltek, például juhot neveltek, de jól fizetett a bornak való szőlő és a bor is a vele bajlódó családoknak. A téesz elnöke értett az üzlethez, ismerősei máig emlegetik szervezőképességét. Akasztó szerencséjére a településen szakszövetkezetet működtettek, noha a háztájiba sosem a legjobb földeket adták ki a családoknak. Németh Györgyék sem a magukéban, hanem a katonai lőtéren legeltették a birkát, és felesége máig emlegeti, bizony nehéz volt kijárni, engedélyt szerezni rá, hogy ha másutt nem is, legalább az árokparton legeltethessenek. A rendszerváltozás nyitott lehetőséget a család előtt, vettek saját földeket és béreltek hozzá legelőnek, szántónak való területet.
„Apám csikós volt fiatal korában, később foglalkozott a földekkel, szőlővel, én mindig birkát neveltem, s hogy miért pont birkát, az atya ég tudja, az nőtt a szívemhez” – mondja nevetve, hogy közben átadja a szót fiának, ifjú Németh Györgynek. Előtte még felidézi, két éve Angliában járt a Charolais világkongresszuson. Ott mondta mindenki nagy nevetését kiváltva, ha szerencsésen hazaér, minden tehenet sorra megcsókol, mert a jószágainak köszönheti ezt a gyönyörű utat.
Liciten vett tenyészbikák
„2002-ben a birka mellett megvásároltuk az első marhánkat – folytatja a családi vállalkozás történetét ifjú Németh György. – Úgy jött az ötlet, hogy megkaptuk legeltetésre a Nemzeti Park egy közeli részét, amely egy eldurvult terület volt. Az elburjánzott nád miatt csak a marha jöhetett szóba, más jószág inkább kikerüli. Az igaz, hogy Magyarországon a tejre alapoz az ágazat, a húsfogyasztás sem számottevő, mégis felvállaltuk a kevésbé ismert Charolais fajtát. Azaz igazság, ennek az állatnak roppant jó a legelő képessége. Tavasszal kihajtjuk a legelőre, s őszig ott tarthatjuk. A gondozása egyszerű, nem kell vele lenni, nem igényli az állandó felügyeletet. A vágóállatért helybe jönnek a felvásárlók, azonnal fizetnek, és a többi állattal összemérve jobb a hús-faggyú aránya, sőt mellette szól a kiváló húsa is.”
Megtudjuk, az első Charolais üszőket Szerencsen vásárolták, az első tenyészbikákért egészen Franciaországig utaztak. Mára egy jó állományt alakítottak ki, például a tehenek jó anyai tulajdonságot örökölnek, ráadásul a szerencsi tájtípus jól alkalmazkodott az akasztói körülményekhez. Eddig 8 tenyészbika árverés után került Akasztóra, s akárcsak Baksát, a többi bikát is liciten vették meg, hogy a lehető legjobb tenyészállatot használhassák a szaporításhoz. Az akasztói bikák jól teljesítenek, a fajtalistán Baksa az első három között szerepel.
Megszületett az első borjú
„A tartási módunk legeltetésre alapuló extenzív gazdálkodás, amelyet jól fogad ez a könnyen ellő, nagyon jól gyarapodó Charolais fajta. Évente általában tíz minősített tenyészbikát és egy-egy csoport üszőt is értékesítünk, továbbtartásra. A kereslet alakulásától függően egyszer növendék korában, máskor felhizlalva adjuk el a bikákat, mikor melyik fizet jobban.”
Egy Charolais fajta jószág tavasztól őszig megelégszik a legelőn talált takarmánnyal, őrzésükre villanypásztort szereltek fel a legelőkertekben. Télen szalmával kevert kukoricasilót etetnek fel a jószágokkal, s különösen jól gyarapodnak a lucernától és a széna szenázstól. Az állomány nyitott istállókban tölti a legzordabb téli napokat, de mindig van alattuk száraz pihenőterület. Az állategészségügy fő szabálya egyszerűnek tűnik, kerülni kell annak még a lehetőségét is, hogy összeszagoljanak a szomszédos legelőkön tartott állatokkal. A gondozóik minden esetben karanténba helyezik az újonnan vásárolt jövevényeket, nem tesznek kivételt, akkor sem, ha minősített dokumentumot csatolnak hozzájuk. Hasonlóan járnak el a kiállításokról hazaérkezett saját egyedekkel is, azokat is csak a megfigyelési idő letelte után engedik a többiek közé.
Ifjú Németh György elárulja, egy-egy kiállításra gondosan felkészítik a jószágokat. Esetenként másfél hónapon át egyenként foglalkoznak velük, de a végén egy vezetőszárral könnyedén felvezethetik a vásárlátogató közönség előtt a több mázsa súlyú tehenet vagy a közel másfél tonnás bikát. Mondja, egy bikával mindig kevesebb a gondjuk, mert nagyon jámbor és nyugodt, nem úgy, mint az egy-két éves üszők, amelyek nyugtalanabbak. Két bika időnként persze „összeveszik”, eldöntik egymás között a sorrendet, ám a legelésző tehenek közé egy bika nem töri át magát a villanypásztor vezetékein.
„Jelenleg 250 vemhes tehenet tartunk, az egyik fele napokon belül elleni kezd, a másik fele tavasszal. Ma reggel megszületett az első borjú. A fedeztetés általában másfél hónapon át tart, a tehenek és az üszők jól termékenyülnek, főként, ha jó kondícióban tartjuk őket. A borjakat általában 6-7 hónapos korban választjuk el az anyjától. A legelőn tartott borjak kapnak tápot, vitaminokat. A tehenek könnyen ellenek, egy szezonban 2, ritkán 4 esetben kell besegíteni az elléskor farfekvés miatt. Az állományunk összesen 500 egyedből áll, közte van a 100 hízóbika, a teljesítményvizsgálatba állított tíz bika és a 40 üsző.”
Törzskönyves tehenek
A törzstenyésztői szemlére négy vendég érkezik a Charolais Farmra, Balogh Zsolt, a Hegyalja-Bos Kft. és Papp Sándor, az Abaúji Charolais Zrt. képviselője, velük tart Domokos Zoltán és Török Márton, a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének képviseletében. A csaknem délig elhúzódó szemle rövid, lényegre törő összefoglalóval zárul: a bemutatott 177 tehén közül 64 „A” törzskönyves. A szemle során a szikes talajú legelő jelentős területét kisebb-nagyobb vastagságban víz borította, mégis az állatokat kiváló kondícióban találták. A bizottság a tenyészet minősítését újabb két évre meghosszabbította.
„A tenyészállat minősítése egy hosszú folyamat végeredménye – fogalmaz ifjú Németh György. – Meghatározott szempontok szerint a gazda kiválogatja a leendő tenyészállatokat. Ezt követően 5 hónapon át méri a kiválasztott állatok gyarapodását, végezetül a 90%-ot meghaladó súlygyarapodású jószágok tenyészszemlére kerülnek. Ekkor az állat 400 napos, súlya mintegy 700 kg. A szemlére érkező bizottság egy rögzített szempontsor alapján értékel minden kiválasztott állatot. Ha a jószág elnyeri a minősítést, tenyészbika lesz belőle.” Tenyésztői körökben szó van róla, miként külföldön, Magyarországon is ultrahanggal vizsgálni kezdték a rostélyos vastagságát. A minősítés komoly piaci értéket takar, főleg, ha tényekkel alátámasztható. Odáig még nem futott előre az elképzelés, hogy pontokat érne a rostélyos húsrész minősítése, de már elkezdődött a latolgatása, hol lehetne meghúzni a határt.
Lóbálja a szél a varjak tetemét
A Charolais világkongresszust négy éve az USA-ban tartották, hazánk is rendezett korábban ilyen szakmai fórumot. A 2012. évi tenyésztői találkozónak az angolok, skótok és az írek közösen adtak otthont. A kéthetes eseményen ott volt a magyar csoportban Németh György. Itt hangzott el az a bizonyos tehéncsókolós ígéret, pedig mint mondják, a szigetországi találkozón sok újat nem tudtak mutatni a magyar gazdáknak, elvégre nincs mit szégyenkezni a hazai eredményeinkkel. A világkongresszusra érkezők két héten át járták a tehenészeteket, az egyik gazda szívesebben fogadta a látogatóit, mint a másik, de a magyarok nem láttak trágyatárolót egyetlen farmon sem, ellenben megakadt a szemük a hodályok végére kiakasztott varjak tetemén. Kérdezték, s megkapták rá a választ, a kilógatott varjakkal riasztják el a többieket. Egymásra néztek a magyarok, micsoda, eszerint megint túllőtt valaki a célon” Itthon a varjú a védett madarak egyike, még megijeszteni sem szabad, a szigetországban ellenben a tetemével riogatják a többit. Hazánkban tízezrével élnek a fekete szárnyasok, élvezik a szabadságot és a védelmet, amit azzal hálálnak meg, hogy nagy kárt okoznak a vetéseken.
A juhok jól érzik magukat
Németh Györgyék ragaszkodásból is gondoznak 400 darab anyabirkát is. Vegyes fajtát tartanak, a bárányokat 30-40 kg-ra hizlalva értékesítik. A családi juhászat merinói fajtával indult, erre engedték rá a Lacaune, később a Landschaf merinó fajtát. Jó ideje a bárány értékesítés ad jövedelmet, mert a gyapjúnak nincs ára. Évente mintegy négyszáz bárányt értékesítenek, a jószág tavasztól őszig járja a legelőt. A nyáj megél a tehenek körül, a juhok jól érzik magukat, legelik a marha után ott hagyott zsenge füvet. A juhok szénát, szenázst is esznek, kapnak mellé abrakot, benne búzát, rozst, kukoricát, tritikálét. Rozsszenázzsal Németh Györgyék nem bajlódnak, úgy tartják, a nagy területeken bőséggel kaszálnak szénát, emellett a kukorica szárát is feletetik az állománnyal.
Bőséges a takarmányok választéka
„Önellátóak vagyunk, saját terménnyel kiszolgáljuk az állatokat, sőt a búzát, kukoricát, esetenként a napraforgót és a cirkot eladásra aratjuk. Sok lucernát, szénát vágunk, amit bálázva, csomagolva tárolunk, ennek köszönhetően bőséges a tömegtakarmány készletünk. Másokkal ellentétben cirokból csak a nagy zöldtömeget adó fajtákat vetjük. Szerintem a cirok zsigereli a földet, ráadásul a kukorica szárát jobb ízzel fogyasztja mind a Charolais, mind a juh” – összegzi több évtizednyi tapasztalatát Németh György. Beszélgetésünk végén felidézi, az utóbbi évtizedekben nagy változásokat élt meg. Fiatalon fogta a lovas eke szarvát, ma pedig egy kényelmes, légkondicionált traktorral szánt – igaz, csak módjával, mert orvosa tanácsára kerülnie kell a nehezebb munkát. Időnként mégis kézbe veszi a traktor volánját, de leginkább igazgatja a tanyán dolgozó emberek munkáját, olykor főz nekik finom bográcsételt. Egyre több munkát tesz a fia vállára, de a kiállításokra, vásárokra, bemutatókra, mint sok éve, együtt járnak, a napi teendőt is átbeszélik a reggeli kávé mellett. Feladat akad bőven a tanya körül így is, mert nevelnek saját igényre disznót, tyúkot, csibét, és készítenek a maguk ízlésének való szalámit, kolbászt, sonkát”
