Aki megtalálta a tűt a szénakazalban

Egy elképesztő életmű: Leskó István gyerekkorától naplózza a tokaji szőlővidék klímatörténetét

Ha valakinek a családi felmenői a nagy 19. századi szőlőfiloxéra idején érkeznek Magyarországra, akkor már csak a vérvonalon öröklődő családi jegyek miatt is érthető a késői leszármazott érdeklődése a föld és a kertészet iránt. A már nyugdíjas korú Leskó István messze túltett ezen a mintán: a szülői útmutatást mind a mai napig követve egyedülálló adatmennyiséget halmozott fel a tarcali és tokaji szőlőskertek vidékén. Döbbenetes analóg(!) tény- és ismeretanyaga nemcsak az aggasztó mértékű Kárpát-medencei klímaváltozást mutatja ki, hanem még növényorvosi körökben is fejcsóválást kiváltó módszert ad a lisztharmatfertőzések megelőzésére, a növények integrált védelmére. És mindez még csak az ízelítő.

Gyerekkortól…

Akár hideg volt, akár hőség vagy eső, minden áldott nap reggel és este hétkor, délután pedig 1-kor a Leskó-családban az volt a kötelező szokás, hogy valaki kimegy a ház mellé telepített időjárás-megfigyelő állomáshoz, és leolvassa-feljegyzi az aktuális állapotokat. A feladat a Tarcalhoz közeli Terézia-dűlőben – szülei elfoglaltságai miatt – egyre gyakrabban a kis Leskó Istvánra hárult, aki akkor még, alsó tagozatos kisdiákként nem gondolta, hogy ez az adatgyűjtés az egész életét meghatározza majd. Ma már olyan gyűjtemény és ismeretanyag van a kezében, amit legfeljebb a korszerű, számítógépes meteorológiai és klímaarchívumok őriznek az utóbbi évtizedekből.

’Pistike kartárs’ a királyságban

Nemcsak a hőmérsékleti adatokat kellett leírnom és továbbküldenem, hanem a látótávolság nagyságát, a páratartalom, a légnyomás, a szél vagy a jégesővel hulló darabok nagyságát, szóval, minden olyan körülményt, ami kihat az ültetvény növényeire. Így kezdődött nálam is, mert jellemző a családban, hogy a család szőlészei alulról indulnak – eleveníti fel a múltat Leskó István, és aki ezzel a tevékenységgel agrártechnikumi középiskolai és egyetemi évei alatt sem hagyott fel. „Természetesen” ő is az „egyszemélyes királyság”, a szőlőtermesztés felé orientálódott, és kertészeti egyetemi diplomájával szaporítóanyag-termesztési ágazatvezető lett ott, ahol egykor ő maga is megtanulta az egyik legszebb agrárszakma alapjait: Tarcalon. – Nem volt konfliktusom az idősebb kollégákkal, pedig még az az asszony is a beosztottam lett, aki kisbabaként szoptatott! Csak úgy neveztek, hogy ’Pistike kartárs’, és mind a mai napig előfordul, hogy így mutatkozom be, mert nem a rang számít, hanem a tudás meg az emberség – szövi tovább a történetet István, aki fiatal ágazatvezetőként is megtalálta a hangot az idősebbekkel, és alázattal tanult tőlük. Később, a 80-as évek derekán mind a klímamegfigyeléseket, mind a szaporítóanyag-előállítást folytatta a mádi Rákóczi Szakszövetkezetnél, ahová már növényvédelmi diplomája megszerzésével párhuzamosan hívták, s ahol hamarosan különös dolog történt.

A huncutság előrejelzése

– Akkor már azt az alapelvet követtem, hogy a szaporítóanyag-előállítást hálózatos szervezéssel kell folytatni. Ehhez mindent meg kellett szerveznem a szakszövetkezeti munkatársakkal, a földek tömbösítésétől a technológiáig. Az én rendszeremben már akkor két alapvető megfontolás volt. Egyrészt folytattuk az alapos, rendszeres időjárási méréseket és megfigyelést. Ma is azt vallom, hogy döntést csakis úgy lehet hozni, és a preventív növényvédelmet csak azzal lehet megalapozni, ha minden ismeret birtokában vagyok. E nélkül olyan a növényvédelem, mint tűt keresni a szénakazalban. A másik alapelv erre épül: az integrált növényvédelem, azaz környezetkímélő technológia nem képzelhető el megelőző ismeret nélkül – fejti ki Leskó István, akit egyébként éppen tavaly ezért: az integrált növényvédelemben elért eredményeiért Gulyás Antal Emlékéremmel tüntettek ki Debrecenben.

Ám 1986-ban, egy nap Mádon az egyik tagtárs egy olyan „zászlós” szőlőhajtást hozott be a gazdaság irodájába, amelynek egészén új tünetként jelentkezett a másfélévszázada rettegett fertőzés: a lisztharmat. – Tudtuk, hogy számolnunk kell vele, tudtuk, hogy az akkoriban a részben helikopterrel végzett permetezés nem eléggé hatékony ellene, és tudtuk régről, hogy a lisztharmat a leghuncutabb gombás fenyegetés a szőlőre. Mégis szöget ütött a fejembe, hogyan lehet megelőzni egy olyan fertőzést, amit nem lehet előrejelezni, és amikor már megjelenik, elhatalmasodik a tünet, akkor már menthetetlen a tőke – vázolja a problémát a növényorvos.


Az évtizedes adatok összefüggésein túl kőkorszaki eszközökre is rábukkant

Megjósolható-e a fertőzés, a védekezés?

Ekkor kiderült, hogy a válasz éppen ott kereshető, ahol ő évtizedek óta szakadatlan kitartással megfigyeléseket végez. – Itt vannak ezek a kézzel rajzolt és kitöltött, hatalmas összesítőtáblák, látja? Ezeken szerepel, melyik év mely hónapjában milyen idő, milyen napi és havi átlaghőmérséklet, mennyi eső és milyen klíma érvényesült, és persze az is, hogy mikor milyen lisztharmatos fertőzésnyomás alakult ki. Nem egy-két szórványos, távolról mért becslésről van szó, hanem a közvetlen közelben személyesen mért és rögzített, tévedhetetlen adatokról – hangsúlyozza a hatalmas mennyiségű adatra és munkára méltán büszke Leskó István. Az irodába bevitt hajtás elemzésétől egyenes út vezette az újabb tudományos kutatásig, amelynek immár az volt Az évtizedes adatok összefüggésein túl kőkorszaki eszközökre is rábukkant a célja, hogy az időjárási adathalmaz révén megjósolható legyen, hogy abban az évben ivaros vagy ivartalan formában, milyen nyomásnagysággal, hogyan fog jelentkezni a lisztharmat-fertőzés, és milyen védekezés lesz-lehet a leghatékonyabb és leginkább okszerű az adott időszak viszonyaihoz mérten.

A növényorvos szerint mindez azért fontos, mert a fertőzés esélyének korai felismerése révén nemcsak hatékony, de takarékosabb is lehet a védekezés – például jobban tervezhető és/vagy csökkenthető a drága, fordulónként akár sokezer forintos permetezések száma.

Klímaváltozás szemközelben

Leskó István a kutatásai során a laikus riporter számára is döbbenetes nyomokra bukkant. – Kiderült például, hogy az 1879-ben született Réthly Antal már készített átfogó időjárási összegzést a régi évszázadokról. Van más példa. A néphagyomány: 1740-től minden év áprilisában, Szent György napján, behozzák a legelső szőlőhajtást, vagy éppen még rügyet Kőszegre, és befestik egy albumba. Évszázadokon át megőrizték a festményeket. Ezek ma, kiegészítve egyéb megfigyelésekkel, ugyanúgy egyfajta klímaarchívumot jelentenek, mint például Herman Ottó munkásságának egyes elemei: tudhatjuk, mikor milyen évjáratok voltak, s hogyan változott-változik az időjárás a Kárpát-medencében – összegzi a növényorvos. Ő maga is megdöbbent, amikor kiderült például, hogy a világszerte kibontakozó klímaváltozásra vonatkozó kutatási eredmények az ő táblázataiban már régóta világosan kiolvashatók. – Egyértelműen látszik az adatokból, hogyan és merre változik az időjárásunk. Egyre gyakrabban tapasztalunk mediterrán-jellegű évjáratokat, látjuk, hogy mind gyakoribbak a légköri aszályok és mind szélsőségesebb a csapadékeloszlás, és elsősorban azt, hogy több a lisztharmatos és az aszú szempontjából kedvezőtlen évjárat, miután az utóbbi szűk 40 évben 1,5 Celsius-fokkal nőtt az átlaghőmérséklet a vegetációs időben…!

Cs. Kovács Ilona és Leskó István. Reneszánsz emberek korszerű tudománya

A szakember csupán azon csóválja a fejét, hogy az általa felhalmozott adatmennyiség ma, a digitális korszakban mindinkább jelszóvá váló big data (nagy adathalmaz; nagy mennyiségű és változatos jellegű adathalmazok gyors feldolgozását szolgáló technika – KZ) idején a méltányló csodálkozáson és néhány globális növényvédelmi cég ambíciózus kutató-növényorvosán kívül nem üti át a szakma és az állami kutatóintézetek érzékenységi küszöbét…

Az őskortól a reneszánszon át máig

Leskó István mindeközben, afféle kései reneszánsz emberként nemcsak a növényorvoslás berkeiben látta meg az apró részletekben megbúvó lényeget. – Miközben a kerteket jártam, nemcsak azokat a tőkéket találtam meg, amelyekből egykor azt a bizonyos hajtást behozták az irodámba. Egy nap Mád-Mezőzombor határában különleges kövekre bukkantam, és ahogy kézbe vettem, vizsgálgattam őket, meggyőződésemmé vált, hogy ezek kőkorszaki eszközök. Miután akkoriban már az életem párjával egy kis vendégfogadót is üzemeltettünk, az egyik vendégünk: egy őstörténet-kutató szakember igazolta, hogy őskori, obszidián pattintott kőszerszámokra bukkantam. Így aztán elkészítettem a régió őstörténeti vázlatát is.

És ez még mindig nem a Leskó-család, azaz István és felesége, az okleveles kertészmérnök Cs. Kovács Ilona teljes „portfóliója”: a Leskó Családi Borászat és Napudvar Vendégházba betérők a tágas kertben tanösvényen ismerkedhetnek a tájra jellemző gyógynövényekkel, és ízletes, egészséges gyógyteákat is ihatnak a rokonszenves szakember-házaspár vendégházának téli délutánokon különösen hangulatos kandallója mellett. A tudós-házaspár nemcsak ezt a formáját követi az ismeretterjesztésnek, hanem szakmai-érdekvédelmi civil szervezeteket alapít, tudományos előadásokon osztja meg tudását-tapasztalatait.

fertőzés klíma lisztharmat növényvédelem szaporítóanyag szőlő