fbpx

Júniusban 16 mm csapadék a hazai száraz térségekben

Írta: Barna Ferenc - 2021 szeptember 12.

Ez az év is bebizonyította, öntözni költséges, de nélküle hatékonyan termelni a mezőgazdaságban már nem lehet, mivel a csapadék eloszlása egyenetlen, ha van. A víz kincs, ezért fontos a megfelelő megoldás, mely a vízkészleteinket is megóvja, a másfelől a felelős fenntartható vízgazdálkodást segíti elő, de az intenzív agrártermelést is támogatja.

 

Mezőgazdaságban a csapadék hiánya nagy károkat okozhat
Vetőmag kukorica, jobb felén öntözött, a baloldali sorokat már nem érte el a lineár (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszterhelyettese:

Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás számos új feladat elé állítja a mezőgazdaságot, amelyre minél hamarabb megoldást kell találni. Az intenzív mezőgazdasági termelés öntözés nélkül már elképzelhetetlen, ezért az Agrárminisztérium az öntözéses gazdálkodás elősegítésére egy intézkedéscsomagot készített.

A NIVEX Nemzetközi Ivóvíz Konferencián a minisztériumi szakember elmondta: a jelenlegi előrejelzések alapján a 21. század végére a Kárpát-medencében az átlaghőmérséklet akár 3,5 fokkal is emelkedhet. A nyári hónapok még intenzívebb felmelegedéséhez, a csapadékos és csapadék nélküli időszakok szélsőséges változásához Magyarországnak is alkalmazkodnia kell.

Az idei június volt a valaha mért legszárazabb és a harmadik valaha mért legforróbb nyári hónapunk. Júniusban átlagosan mindössze 16 mm csapadék hullott a szélsőségesen száraz térségben, az Alföld középső részén. Felelősséggel tartozunk szülőföldünkért, alapvető nemzeti érdekünk, hogy megfelelően bánjunk vízkészleteinkkel, gondoskodjunk vízbázisaink védelméről, tegyünk a fenntartható vízgazdálkodásért.

 

Intenzív mezőgazdasági termelés napjainkban öntözés nélkül nem képzelhető el (Videó: Horizont Média)

 

Az öntözésfejlesztés megkerülhetetlen

Az öntözéses gazdálkodás elősegítésére készített intézkedéscsomag része az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény. Megfelelően bánni vízkészleteinkkel, tenni a fenntartható vízgazdálkodásért, gondoskodni vízbázisaink védelméről nemcsak gazdasági, hanem alapvető nemzeti érdekünk is. A törvény és a hozzá kapcsolódó intézkedéscsomag révén átlagosan öt millió forinttal csökkentheti 100 hektár termőföld öntözéséhez szükséges beruházásának költségét.

A gazdák igénye és érdeke szerint egyre nagyobb mezőgazdasági területet lehet majd öntözni, a minisztériumi tervek szerint. Jelenleg mintegy 100 ezer hektárt öntözünk, ez az elkövetkező években 200-250 ezer hektárra is bővülhet.

Ezt segítheti – az 50 milliárd forintos keretösszeggel – meghirdetett pályázat, amelyben eddig 671 támogatói döntés született 36 milliárd forint értékben.

 

A burgonyatermelők is szenvednek a csapadékhiány miatt, ott is az öntözéses megoldás hozná versenybe a magyar terméket a francia és lengyel burgonya mellett.

 

Forrás: AM Sajtóiroda