fbpx

Átadták a 40. Országos Borverseny díjait

Írta: Csomor Zsolt - 2019 június 26.

Az idei Országos Borverseny legeredményesebb borászata 1 nagy aranyéremmel, 6 aranyéremmel és 2 ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.

A díjakat Dr. Nagy István agrárminiszter, a rendezvény védnöke, Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Borverseny elnöke, valamint Frittmann János a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, egyben a verseny bírálati rendezvényének otthont adó Kunsági borvidék elnöke adták át.

Ez a szakmai megmérettetés nagy jelentőségre tett szert mind a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai feladatai sorában, mind pedig a megmérettetésben részt vevő borászatok körében, emelte ki köszöntőjében Légli Ottó. Ma már a hazai borásztársadalom az országos borversenyt meghatározó szakmai rendezvénynek tekinti. Ezt bizonyítja az évről évre növekvő nevező borászatok és nevezett tételek száma.

A 2020-as verseny bírálatának házigazdája a Mátrai borvidék lesz, jelentette be Brazsil Dávid, a HNT főtitkára. Az országos verseny egy mentorálási szakasz kezdete. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával a díjnyertes pincészetek két lengyel borvásáron mutatkozhatnak be.

2019-ben az Országos Borverseny legeredményesebb borászata egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.

Az eredmények megtekinthetők az Országos Borverseny honlapján.

CÍMKÉK