fbpx

AVHGA partnertalálkozó

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 december 05.

Cél: a mezőgazdasági szektor hatékonyságának növelése

Herczegh András az AVHGA ügyvezető igazgatója ismertette, hogy az AVHGA által garantált hitelállomány 2018-ban meghaladta a 300 milliárd forintot, és a kezesség iránti igény növekedését mutatja, hogy 2012 óta megháromszorozódott az állomány. Kiemelte, hogy a mezőgazdaság hitelállományának nagy arányú növekedéséhez az AVHGA tevékenysége hozzájárult, a kezesség révén olyan vállalkozások is banki forráshoz jutnak, akik intézményi garantőr nélkül nem lennének hitelképesek. – Az alapítvány állományában meghatározóak az őstermelők, családi gazdálkodók, az alapítvány ügyleteinek 85%-át a mikrovállalkozások hiteleihez kapcsolódó kezességek teszik ki, a növekedés üteme ebben a szegmensben volt a legdinamikusabb – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Ugyanakkor a nagyobb méretű mezőgazdasági vállalkozások a számukra nyújtott kezességek révén többet tudnak fejlesztésekre, innovációra fordítani. A Vidékfejlesztési Program beruházásait komplex módon kezelik, hiszen a pályázatok nyerteseinek az önerőt biztosító beruházási hitelhez, a támogatás előfinanszírozáshoz, vagy a kapcsolódó bankgaranciához is szükségük lehet a kezességvállalásra. 2018 november közepéig 1500 olyan ügyfelet finanszírozott az AVHGA, amelyek a Vidékfejlesztési Programban pályázatot nyertek. Ez az összes nyertes ügyfél 21%-a, és a pénzügyi intézményeknél még számos projekt finanszírozása áll előkészítés alatt. Az uniós beruházási projektek megvalósulásához alternatív finanszírozási megoldásként említette a COSME program keretében nyújtott kezességet, ami több mint 50 milliárd forint többletforrás kihelyezését teszi lehetővé a mezőgazdaságban. A COSME program fő előnye, hogy nem minősül állami támogatásnak, így nem korlátozza, hogy a vállalkozás további kedvezményes hitelprogramban vegyen részt, vagy vissza nem térítendő támogatásra pályázzon. Emellett pedig az állami költségvetést is kíméli, több mint kétmilliárd forint megtakarítást eredményez azáltal, hogy az ügyletek mögött nem az állam viszontgaranciája áll.

Weisz Miklós, az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének társelnöke kiemelte, hogy nagy szükség van a generációváltásra és a technológiai fejlesztésekre a mezőgazdaságban, amely kihívásokra a fiatalok tudása és ötletei jelenthetnek megoldást. Egy versenyképes jövőjű ágazathoz nélkülözhetetlen a technológiai fejlesztés, a digitalizáció, köztük a precíziós gazdálkodás és az innováció ösztönzése. Az induló, gazdaságot átvevő fiatalok számára pedig fontos lenne, hogy hosszú távra meg tudják tervezni a fejlesztéseiket, egymásra épülő beruházásokat tudjanak megvalósítani. Ehhez kiszámítható finanszírozási környezet szükséges. Induló vállalkozások esetében legtöbbször a tőke- és fedezet-hiány, valamint a gazdálkodói múlt hiánya a hitelfelvétel akadálya, ebben segítséget tud nyújtani az AVHGA készfizető kezességével.

Összeállította: Kalmár Nárcisz