Az amerikai kukoricabogár – helyzetértékelés 2010 elején

Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) Európa egyik legnagyobb ökonómiai fontossággal bíró invazív rovarfaja, melynek szaporodása, terjedése folyamatos a kontinensen. A faj látványos gyorsasággal terjed Európában és ezzel kapcsolatosan nemrégiben meglepő eredmények láttak napvilágot.

Egy genetikai alapokon végzett vizsgálat tanúsága szerint ugyanis a kukoricabogár nem csak egyetlen alkalommal került be Európába (Szerbia), hanem összesen öt, egymástól különböző hullámban érkezett. A magyarországi populáció a szerbiai eredetű betelepülés egyedeiből származik. Az amerikai kukoricabogár európai elterjedését a 1. ábra mutatja be.

Lassan másfél évtized telt el azóta, hogy Magyarországon először megjelent a kukoricabogár és nehezen lehetne ezen időszakban 2 olyan évet említeni, melyekben a kártevő szempontjából fontos történések teljes egészében megegyeztek volna. Azt gondolom, hogy aki komolyan foglalkozik e témával és komplex módon lát a kukoricabogár életmódjával és kártételével kapcsolatosan, egyetért velem abban, hogy szinte minden év hoz valami újdonságot, valami szokatlant, valami olyat, amit nem is olyan könnyű pontosan, egzakt módon megmagyarázni. Hát több tekintetben ilyen volt a 2009-es év is…

A 2009-es év az időjárás tekintetében igen sajátságosan alakult és ez nagy hatást gyakorolt az amerikai kukoricabogár fejlődésére és kártételére egyaránt. Az ország egyes részeiben ugyanis a vetést egy rendkívül hosszú száraz periódus követte, mely számos, érdekes következménnyel járt. Egyrészt a lárvakelés a mélyebb, nedvesebb talajrétegekben kezdődött el hamarabb és emiatt több idő telt el az első lárvák megjelenéséig, mint egy azonos hőmérsékletű, de csapadékosabb időjárás esetében. Másrészt a felsőbb talajrétegekben a később kelő lárvák kb. 2 héttel tolták ki a fő lárvakelési periódust. Ez egyben az imágórajzás elhúzódását is előrevetíti. Az első lárvák 2009-ben május 21-én jelentek meg, amely ugyan korai megjelenésnek számít, de csak mérsékelten, hiszen a fő lárvakelési időszak nálunk május utolsó dekádjára szokott esni. A növényvédelmi hatóság eddigi vizsgálatai szerint Magyarországon az eddigi észlelt legkorábbi lárvakelés május 15-ére esett, 2007-ben, Békés megyében. (2. ábra)

Év	Lárvakelés	Imágórajzás
2003.	május 27.	június 16.
2004.	június 2.	június 27.
2005.	május 31.	június 21.
2006.	május 25.	június 23.
2007.	május 15.	június 11.
2008.	május 23.	június 12.
2009.	május 21.	június 15.

2. ábra: Az egyes évek legkorábbi lárva és imágó észlelései Magyarországon

A kikelő lárvák károsítása az aszály miatt szenvedő növényállományt még jobban megviselte, ám a vízhiány miatt lelassult fejlődésnek volt egy igen sajátságos következménye is. A növények súlya nem a szokványos ütemnek megfelelően növekedett, épp ezért a kis tömegű növények nem voltak megdőlésre hajlamosak. A megmaradó gyökerek a száraz, kemény talajban még képesek voltak megtartani a könnyű növényeket, így az állományok látványos, tömeges dőlése nem kezdődött el. A lelassult fejlődének volt egy másik, döntő fontosságú következménye is. Azok a támasztógyökerek, melyeknek kulcsszerepe van a növekvő súlyú csövek miatt egyre csökkenő stabilitású növények megtartásában, a vontatott fejlődés miatt csak a lárvastádium végének időszakában érték el a talajfelszínt. Ennek következtében már nem tudott rajtuk olyan mértékű kártétel kialakulni, ami a későbbi, a csövek növekedési időszakában jelentkező tömeges megdőlésekhez szokott vezetni. Mindezen tényezők szerencsés együttállásának következménye, hogy 2009-re nem úgy fogunk visszaemlékezni, mint a nagyszabású és nagy területekre kiterjedő dőlések évére.

Mindemellett meg kell jegyezni, hogy a fenti tényezők ellenére voltak komolyabb kártételt elszenvedett területek is, de ezek, arányaikat tekintve, mindenképpen lényegesen kisebbek voltak országos szinten, mint egyes, korábbi években. Nyilván ebben a kérdésben nagyon nehéz teljes mértékben általánosítani, hiszen egy-egy kisebb régió kártételi helyzetét nagy mértékben befolyásolja az ott lévő monokultúrás területek aránya és persze az adott területen folyó kukoricabogár elleni védekezések volumene is. Így azt gondolom, hogy a Magyarország egyes területeinek eltérő sajátosságaiból adódóan egyre nehezebb olyan helyzetképet felvázolni az amerikai kukoricabogár vonatkozásában, mely általánosságban igaz lehet az egész országra vonatkoztatva. Ebben csak azok az évek jelenthetnek kivételt, melyek időjárása országos viszonylatban, egységesen befolyásolja e kártevők biológiáját, így teremtve kiegyenlítettebb, vagyis jobban általánosítható helyzetet. Erre az egyik különösen jó példa a 2004-es tenyészidőszak, amikor is a kukoricabogár imágók populációja országos szinten is egy jelentékenyebb csökkenést mutatott. Ennek magyarázatát a 2003-as év időjárásában kell keresnünk. Ebben az évben ugyanis az egész országra kiterjedő, rendkívül forró, aszályos, több hőségnappal tarkított nyár olyan mértékben csökkentette az imágók párzásának aktivitását, a tojásrakás mértékét, illetve a tojások életképességét, hogy az számottevő mértékben meg is mutatkozott a következő évi egyedszám csökkenésben. (3. ábra)

A 2008-as évben ismét nagy mértékű populáció csökkenést láthatunk, melynek ugyan a pontos magyarázata még nem ismert, de minden bizonnyal itt is az időjárási tényezők komoly behatásával kell számoljunk. Látható, hogy a 2009-es adatok újabb, jelentős növekedést mutatnak, tehát a kártevő népességét sajnos a 2008-as, látványos visszaesés sem tudta hosszabb távon alacsonyabb szinten tartani.

Visszatérve a 2009-es esztendő elemzésére, a lárvastádium vége felé egy csapadékosabb periódus következett, mely egyes területeken soha nem látott mértékű gyökér-regenerációt indított el. Még az olyan kicsire visszarágott gyökerek is, melyekről korábban azt hittük, nem képesek regenerálódni (3,5 cm alatt), kihajtottak és erőre kaptak. Nagyjából ebben az időszakban értek a talajfelszín közelébe a támasztógyökerek is, melyek a – már szinte kártevőmentes – talajba károsítás nélkül tudtak behatolni és az amúgy még mindig kisebb tömegű növényeket stabilizálták.

A dőlések elmaradásának ellenére a gyökérrágásból származó kiesés mindenképpen termésveszteséget okozott, bár a növények regenerációja ezt némiképpen mérsékelte. Minden tényező, legyen az akár negatív, akár pozitív hatással is a gyökerek mennyiségére, végső soron a betakarított termés mennyiségében összegződik, realizálódik. Korábbi kísérletek tanúsága szerint erős fertőzés esetében még egy nedvesebb évben is, a regeneráció ellenére is akár 1 tonna terméskiesést okozhat a talajfertőtlenítés nélküli monokultúrás termesztés. A 4. ábrán két, szomszédos tábla átlagos termését láthatjuk, a bal oldali cső 3. éves monokultúrában, a jobb oldali pedig vetésváltott területen termett (Kondoros, 2007.) A kép érdekessége, hogy károsodott csövön egyszerre látszik az amerikai kukoricabogár lárvájának és az imágójának is a termésre gyakorolt, együttes, eredő hatása. Vagyis, a cső méretének csökkenése a lárvák károsításának következménye, míg a csövön kialakult hiányos kötödés pedig az imágók bibe kártételének tulajdonítható.

A 2009-es meleg, száraz időjárás felgyorsította a legkorábban kelő lárvák fejlődését, mely egy viszonylag korai imágó megjelenést eredményezett. Az elsőként június 15-én megjelent imágók számára az ezután következő időjárás már nem tartogatott olyan extrém időszakot, mely a 2003-as évihez hasonlítható befolyással bírt volna a populációra.

A 2009-es imágószámok tekintetében nehéz országosan is helytálló, általános képet adni, mert egyes területeken nem vagy alig növekedett, míg máshol jelentősen megnőtt az imágók száma. Az MGSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai által elvégzett országos felderítés alapján összességében – 2008-hoz képest – mégis egy jelentős emelkedés mutatkozott. A feromon csapdákban fogott imágók száma mindemellett nem érte el a 2007-ben tapasztalt eddigi maximális értéket. (lásd 3. ábra) Mivel e kártevőnek igen széles az ökológiai plaszticitása, valamint a tavalyi párzási, tojásrakási periódus is gond nélkül zajlott le, így 2010-ben, kedvező időjárási körülmények között az imágók száma a 2009-es évhez képest tovább növekedhet és meg is haladhatja az eddigi maximumot.

A károsított területek tekintetében egy igen sajátságos helyzet kialakulásának lehetünk szemtanúi. Korábban, a kukoricabogár megjelenése utáni években igazán komoly károk csak a három éves vagy e feletti monokultúrás termesztés esetében alakultak ki. Mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott. A kártevő populációja ugyanis elért egy olyan – magas – szintet Magyarországon, amely mellett már a másodéves monokultúrás területeken is komoly kártételek jelentkeznek, főleg szárazabb években. Bár konkrét utalás eddig még nincs a honi szakirodalomban ennek miértjéről, de két, egymással szorosan összefüggő tényezőt mindenképpen fontosnak látok ebben a kérdésben megjelölni. Kiindulásunk mindenképpen egy monokultúrás terület kell hogy legyen, hiszen enélkül nincs lárvafejlődés és persze imágó sem. Szerencsére ezeken a területeken ma már nagyon ritka, hogy a termesztés a lárvák elleni védekezés nélkül történjen, ami igen komoly mértékű mortalitást okoz a lárvák esetében. Tudjuk, a növényvédelmi célú kezelések hatékonysága szinte sosem éri el a 100%-ot, amely a talajfertőtlenítés esetében különösen is igaz. A védekezésben részesített táblákon elvégzett hazai, izolátoros vizsgálatok ezt igazolták is, hiszen egy magasabb alapfertőzés esetén a talajfertőtlenítés ellenére akár 1-3 imágó is kikelhet növényenként. Amennyiben a szerb növényvédős kollégáink által megállapított, a következő évi lárva kártétel szempontjából kritikus 1 imágó/növény értéket tekintjük kiindulópontnak, máris láthatjuk a probléma egyik fő okát. Vagyis, hogy a talajfertőtlenítéssel ugyan megvédhetjük a növényeinket egy komolyabb lárvakártételtől, de az akár egy nagyságrenddel is kisebb egyedszámban megmaradó lárvákból még pontosan elegendő mennyiségű imágó képes kikelni ahhoz, hogy az már veszélyes legyen! A probléma egyik része tehát ebből fakad. A másik tényező, hogy az imágók egy része elhagyja azt a táblát, ahol kikelt és betelepszik az első éves kukoricatáblákba. Ez a migráció igen fontos része e folyamatnak, hiszen az első éves kukoricaterületek befertőződése így történik meg. Amennyiben a betelepedő imágók egyedszáma eléri a fent említett küszöbszámot, úgy még abban az évben elegendő mennyiségű tojás kerül a talajba, mely igen valószínűvé teszi a következő évi gazdasági szintű kártételt. És a tapasztalatok bizony azt mutatják, hogy igen sok esetben megtörténik a kritikus mértékű egyedszám betelepedése már az elő éves állományokba is, mert számottevő kártételekről lehet hallani az ország minden részéről a második éves állományokból.

Összefoglalásképpen láthatjuk tehát, hogy nemcsak a védekezés nélküli, hanem a biztonságosnak hitt, talajfertőtlenítésben részesített monokultúrás területeken megmaradó egyedek is lehetnek az okai a további felszaporodásnak, terjedésnek és egyedszámuk is épp elegendő lehet egy komolyabb kártétel kialakításához. Ha persze megtörténnének az imágó elleni védekezések is, akkor talán nem is lenne baj, de a növényenkénti 1-2 egyed csak keveseknek szúr szemet. Mindezek a tényezők végül is egy irányba mutatnak, mégpedig abba, hogy hosszú távon főleg a vetésváltás mind szélesebb körű alkalmazása adhat megfelelő megoldást a kukoricabogár elleni védekezésben. Mindezt igazolni látszik az ausztriai példa, ahol is azt vezették be, hogy a gazdáknak a kukorica termesztése után 2 évig nem lehet ugyanarra a területre ismét kukoricát vetniük, ellenkező esetben pénzbüntetést szabnak ki rájuk. Talán kissé túlzásnak tűnhet ez a megoldás, de végül is eredményes, hiszen közeli szomszédunknál komoly kártételekről nem lehet hallani.

A 2009-es év imágórajzásának csúcsa július végétől augusztus közepéig tartott, az imágók jelenléte október utolsó dekádjáig volt megfigyelhető.

A hibrid és csemege kukoricákban, ahol a hernyókártevők elleni védekezések a kukoricabogarak egyedszámát is kordában tartják, számottevő imágókártétel nem szokott jelentkezni. A lárvák elleni vegyszeres védekezés tekintetében továbbra is a leghatékonyabb megoldást a vetéssel egy menetben elvégzett talajfertőtlenítő szeres sorkezelés jelenti. Ezt a kifejezetten veszélyeztetett területeken az utóbbi időben rovarölőszeres csávázással is kombinálják a termelők és így a kukoricabarkók elleni védekezés is megoldottá válik. Az amerikai kukoricabogár elleni védekezésben még mindig a legegyszerűbb, legolcsóbb és egyben a leghatékonyabb eljárás a vetésváltás. Szerencsére az agrár-környezetvédelmi célprogramok is inkább ennek a védekezési módnak az alkalmazását segítik elő. Kisebb mértékű lárvafertőzés esetében elegendő lehet a csávázószerek használata is, azonban erős fertőzés esetében mindenképpen a talajfertőtlenítőszer használata indokolt. A kezelés költsége a legtöbb esetben megtérül, mert akár 1-2 tonna terméstöbblet is jelentkezhet a talajfertőtlenítés hatására. Nagy kártételi nyomás, igen erős fertőzés esetében a vetésváltás a legbiztonságosabb megoldás. Hazánkban több új, talajfertőtenítő szer engedélyeztetési eljárása is folyamatban van, illetve részben már le is zárult. Már meglévő hatóanyagok új formulációkban, illetve új hatóanyagú készítmények megjelenése is várható a közeljövőben.

A lárvakártétel tavalyi, nem túl látványos megjelenése könnyen elaltathatja a gazdák figyelmét, ami idén a monokultúrás területeken még okozhat meglepetéseket, főleg, ha a lárvakártételi időszakban száraz időjárás lesz. Csak remélni lehet, hogy az ilyen területeken a gazdák elvégezték a tavaly nyári, csúcsrajzási időszakban az imágószám ellenőrzését, mert ilyen felmérés hiányában az idei évi védekezés szükségességéről komoly, szakmai döntést nem lehet hozni.

Az amerikai kukoricabogár egy igen jó alkalmazkodóképességű kártevő, mely mára már állandó elemévé vált a hazai kártevő faunának. Habár felszaporodásának tendenciája az utóbbi években egyre kisebb növekedéseket mutat, a kolonizációját még nem tekinthetjük befejezettnek. Bár a védekezések mindenképpen igen komoly mértékben csökkentik a kártevő egyedszámát, e rovar a rendkívüli szaporasága és alkalmazkodó képessége révén könnyen fölénybe kerülhet. Jelenlétével, károsításával sajnos folyamatosan számolnunk kell és bár az egyes évjáratok tartogathatnak számunkra még meglepetéseket, de a tapasztalataink szerint a kártevő életmódjának és a védekezés lehetőségeinek precíz ismeretében eredményesen lehet ellene felvenni a harcot.

Ezúton köszönöm meg Hegyi Tamásnak, Dr. Ripka Gézának, Tóth Bélának és Dr. Vörös Gézának a cikk megírásához nyújtott segítségét.

Vasas László
növényvédelmi zoológus
MGSzH, Békés megyei NTI