fbpx

Az Axiál Kft. átadta Dombóváron az új telephelyét

Írta: Szerkesztőség - 2012 február 03.

A mezőgazdasági gépesítésben nincs megállás. Versenyképes élelmiszertermelés csak naprakész technikai feltételekkel biztosítható, és a növekvő energiaárak is megkövetelik a korszerű, energiatakarékos technológiák alkalmazását, amely szükségessé teszi a folyamatos szerviz-háttér biztosítását, fejlesztését is.

Dombóváron az Axiál Kft. új telephelyének megnyitóján, Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár is részt vett.

Nyitóbeszédében – többek között – hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaságnak szüksége van erős és fejlett mezőgépiparra, amely képes a hazai követelményeknek megfelelően fejleszteni, és rugalmasan kezelni a kis- és nagyüzemek gépesítési igényeit is.

Az államtitkár hangsúlyozta, a vidékfejlesztési és mezőgazdasági területeken elérhető hozzáadott érték növelésében elengedhetetlen a technológiák folyamatos fejlesztése.

A Közös Agrárpolitika (KAP) II. tengelye 2013 után is a versenyképességet, a fenntarthatóságot és a vidék fejlesztését szolgálja.

A brüsszeli tárgyalások eredményeként a KAP a 2014-2020 időszakában is kiemelt területként kezeli a műszaki fejlesztéseket.

Tíz év alatt a magyar agrárium képviselői 770 milliárd forint értékben vásároltak és helyeztek üzembe új technikát, amely nagyrészt minőségi cseréket és a gépi kapacitások növekedését eredményezte.

 

A vidékfejlesztési támogatások a mezőgazdaság technológiai megújítását, a termelők gép- és technológiai beszerzéseit teszik lehetővé.

Magyarországon az elmúlt 10 évben 30 ezer új traktort vásároltak, ami azt jelenti, hogy jelentősen frissült és korszerűsödött az állomány.

Száz hektár mezőgazdasági területre 2,5 darab traktor jut, ami az eszközök kihasználtsága szempontjából kedvező adat.

Czerván György kiemelte, hogy az utóbbi időben nagyobb lendületet kapott a kertészeti kultúrák gépesítése, színvonaljavulás tapasztalható a munkagépeknél, és az állattenyésztésben is számottevő beruházás történt.

A mezőgépipar fejlesztése a munkahelymegőrzés és bővítés szempontjából is illeszkedik a kormány programjába, mert a több, tradicionális szakmának helyet adó üzemek helyben, a vidéki lakosságnak biztosítanak megélhetést – emlékeztetett az államtitkár.

A dombóvári telephely ekkor még csak alkatrészeket forgalmazott, de miután a mezőgazdasági gépek is bekerültek a cég kínálatába, 1995-től már szervizszolgáltatást is végzett egy szerelővel.

Így az általa forgalmazott gépek korszerű javítását is biztosítani tudta, ami garantálta a partnereknek a gépek folyamatos felhasználását, a termelést így gazdaságosabbá és hatékonyabbá tudta tenni.

Az első években 50-70 gépet javítottak, ami a partnerek gépeinek szereléséből, és bérjavításokból tevődött össze.

Ma már a szervizüzletág részéről 8 szerelő és egy ügyfélkapcsolati vezető dolgozik Dombóváron és évente átlagosan 1500 gépet javítanak.

A telephely a 19 év alatt mintegy 12 milliárd forint értékű alkatrészforgalmat bonyolított le, ez közel 15 ezer tonna alkatrészt jelent, amivel eddig 4000 vásárlót szolgáltak ki.

Jelenleg 1600-1800 vevőjük van.

Alkatrészes vonalon a kezdetekkor két alkalmazott dolgozott a telephelyen, mára 10-re bővült a számuk.

Összesen 22 alkalmazottja van a cégnek a dombóvári régióban.

Az 2011-es Axiál Szakmai Napokon jelentette be az Axiál Kft. vezetősége, hogy egy, a 2012-es év végéig lezáruló, másfél milliárd forintos fejlesztési terv keretein belül megnyitja 15. telephelyét Békéscsabán, emellett pedig fejleszti a már meglévő telephelyeket.

Dombóváron a körülmények sem a vásárlók méltó kiszolgálására, sem pedig a mai korszerű mezőgazdasági gépek megfelelő színvonalú, gyorsaságú és hatékonyságú szervizelésére nem voltak megfelelők.

A cég teljesen új zöldmezős beruházásba kezdett 2011 tavaszán.

 

Az alapkőletétel 2011. május 12-én történt meg, a telephely műszaki átadása pedig november 30-án zárult le.

Korszerűbb és tágasabb szervizműhelyt építettek.

Az elmúlt két évtized során szerzett tapasztalatok alapján szükséges volt a régióban is egy ilyen szervizműhely felépítése, hiszen az látható, hogy a hazai mezőgazdasági vállalkozások fokozatosan leépítették javító kapacitásukat.

Az új modern technológiákkal felszerelt gépeiket csak korszerű műszerekkel ellátott, megfelelő pormentes környezetet jelentő szakműhelyekben lehet kockázatmentesen javítani.

Emellett az új alkatrészraktár, valamint tágasabb irodák is átadásra kerültek december 2-án az új telephely megnyitóján, ahol európai környezetben, méltóképpen tudják majd a jövőben kiszolgálni partnereiket.

A telephely összesen 23678 m2-en fekszik, a régi bolttal szemben várja az új és régi partnereket Dombóváron a Gagarin utcában.

Az új szervizműhely alapterülete összesen 466 m2, a különálló alkatrészraktár, az üzlet, és a vele egybeépített irodahelyiségek alapterülete 851 m2, mindez a földszinti és emeleti helyiségekkel együtt, a portaépület alapterülete pedig 10 m2.

A térköveket 4600 m2-en fektették le.