fbpx

Az erdőkárok helyreállítására nyílt forrás a Vidékfejlesztési Program keretében

Írta: - 2016 február 02.

A Miniszterelnökség az erdőtüzek, vagy egyéb természeti katasztrófaesemények következtében károsult erdőpotenciál helyreállítására több mint 6,7 milliárd forint értékű pályázati forrást nyitott meg 2016. január 28-án.

Az erdőpotenciál helyreállítása jelentős költséggel terheli az erdőgazdálkodókat. A most meghirdetett pályázat ezen gazdálkodók számára nyújt segítséget. Az erdőterület fejlesztésére és az erdő életképességének javítására szóló támogatás akkor vehető igénybe, amennyiben az erdőgazdálkodó korábban a 153/2009. (XI. 13.) FVM rendeletben előírt bejelentési kötelezettségnek eleget tett és az illetékes hatóság igazolta, hogy a mennyiségi káresemény az erdő 50 százalékát meghaladó területen következett be.

Az elnyerhető forrás az erdőpotenciál helyreállítására vonatkozó alaptámogatásból és kiegészítő támogatásból áll. A kiegészítő támogatás – amely önállóan nem vehető igénybe – 10 fokot meghaladó lejtésű területen padka, vagy 15 fokot meghaladó lejtésű területen rőzsefonat vagy talajfogó gát létesítésére kérhető.

Fontos, hogy csak azon károsodott területek részesülhetnek támogatásban, ahol az erdészeti hatóság hatósági bizonyítványban igazolta, hogy a káresemény 2014. július 1. után következett be. A támogatási kérelem – ami egyúttal kifizetési igénylés is – benyújtására az egységes kérelmi rendelet keretein belül lesz lehetőség. Az első kötelezettségvállalási időszak 2016. február elsején kezdődik és az erdőrészlet helyreállítására a támogatói okirat kézhezvételét követően 24 hónap áll rendelkezésre.

A felhívás részéletes megismerésében és a pályázat leadásában a www.szechenyi2020.hu weboldal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársai adnak részletes tájékoztatást és segítséget.

(ME, Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság)