fbpx

AZ ÉV AGRÁREMBERE 2017. FIATAL GAZDA

Írta: - 2018 január 08.

 

Holló-Cseh Renáta

Az agrármérnök-növényorvos Holló-Cseh Renáta egy többgenerációs gazdálkodó családba született Debrecenben. Pici kora óta édesapja mellett töltötte ideje nagy részét a határt járva, így a gazdálkodás számára nem egy életforma, hanem az élet. Amikor eljött a pályaválasztás ideje nem volt kérdés, hogy ő is agrármérnök legyen. Ennek megfelelően a gödöllői Szent István Egyetemen tanult. Egyetem után tapasztalat-szerzés véget dolgozott különböző hivatalokban, ahol a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó jogszabályi vonatkozásokat megismerte. Jelenleg a Gyöngyöstől 10 kilométerre található Karácsond községben él, és mindennapjait a családi gazdálkodásnak szenteli, ahol elsősorban a növényvédelem, az inputanyag-beszerzés és az általános feladatok irányítását végzi. Előtérbe helyezi az integrált szemléletet. Folyamatosan nyomon követi és alkalmazza a korszerű és környezetkímélő technológiákat. Sokat tanul idősebb, tapasztaltabb gazdáktól, akiket a mentorainak tart, és igyekszik mindent ellesni/megtanulni az idősebb generációtól.

A mezőgazdaság, a növények szeretete mellett szívügye az állatvédelem. Emellett kiemelt szerepet vállal a helyi programokban, több éve a helyi önkormányzattal és oktatási intézményekkel közösen több rendezvény aktív résztvevője annak érdekében, hogy a mezőgazdaság ne csak egy fogalom legyen a helyi gyermekek számára. Alapító tagja a Karácsondi Szociális Szövetkezetnek.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS

Horváthné Sabjanics Marina

A Zalai-dombság területén, Páka községben született Horváthné Sabjanics Marina, aki bár tanulmányai során kénytelen volt elhagyni hőn szeretett kis faluját, a szíve mélyén pontosan tudta, hogy egyszer majd leendő családjával visszatér, és itt folytatja életét. Véleménye szerint sikeresnek lenni és sikeresnek is maradni nem könnyű kihívás: a siker csak úgy érhető el, ha életünk végéig tanulunk. A tanulás mellett természetesen a munka is meghatározza hétköznapjait. Szerencsés ember, a munkája egyben a hobbija is, ezt pedig javarészt a közel 40 éves mezőgazdasági tapasztalattal rendelkező édesapjának köszönheti, akitől „eltanulta” a gazdálkodás szeretetét, és akivel 2002-ben megalapították családi gazdaságukat, melynek fő vonala a szántóföldi növénytermesztés és a szabadtartásos állattartás.

Számára faluja közösségi élete kiemelkedően fontos, így szívesen támogatja a különféle rendezvényeket, sőt a szervezésükben is igyekszik szerepet vállalni. Két kisgyermek édesanyjaként támogatja a helyi óvodát, ahol a szülői szervezet vezetőjeként kiveszi részét a hétköznapi feladatokból is, többek között létrehozott egy alapítványt is „Pákai Öveges József Óvoda Gyermekmosolyért Alapítvány” néven. Nem utolsósorban pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Helyi földbizottsági ügyekért felelős megyei Alelnöke.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS

Zajcsek Szabolcs és Zajcsekné Tóth Mónika

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” Wass Albert idézete tökéletesen összefoglalja Zajcsek Szabolcs és felesége, Zajcsekné Tóth Mónika történetét, akik olyan családi gazdaságként működnek Egeralján, amiben az egyéni képességek találkoznak, és formálódnak erővé. Mindketten agrárvonalon szereztek diplomát, és esetükben a szerelem, a házasság közös szakmai gondolkodást is eredményezett. Szabolcs főtevékenysége a gyümölcstermesztés, de emellett erdészeti faiskolát is üzemeltet, és 30 hektáron szántóföldi növénytermesztést is folytat, illetve 40 egyedből álló bivalycsorda extenzív tartásával is foglalkozik. Mónika dísznövények szaporítóanyagának termesztésével munkálkodik, és 2 hektáron gyümölcsfaiskolát üzemeltet. Véleményük szerint családi gazdaságuk eredményességét nagyban segítette, hogy sikeresen szerepeltek ültetvénytelepítési, kertészeti korszerűsítési pályázatokon is.

A mindössze 200 fős Egeralján nagy húzóerőt jelent stabil családi gazdaságuk, hiszen a gazdasági beruházásaikkal erősítik a falu életképességét, és segítik a falukép megújulását is. Felkérésekre segítő munkával részt vesznek a környező önkormányzatok, óvodák, alapítványok programjaiban. Tagok a Nyugat-Dunántúli Faiskolák Szövetségben, az Erdészeti és Energetikai Terméktanácsban, a FruitVebben és a Bodzatermesztők Értékesítési Szövetkezetében.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS