fbpx

Az Év Agrárembere 2019 Állattenyésztés Dr. Nemes Imre

Írta: Csomor Zsolt - 2020 január 08.

Dr. Nemes Imre nagybátyjait és unokabátyjait követve választotta az állatorvosi hivatást. Az állatorvos doktori diplomáját megszerezve Tiszadobon kezdte hivatása gyakorlását körzeti állatorvosként.

Szakmai elhivatottságát látva bízták meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sertésegészségügyének irányításával. 2004-ben megszerezte járványügyi szakállatorvosi diplomáját is. A Nébih megalakulásától elnökhelyettesként az állategészségügyi, az állattenyésztési és az élelmiszerbiztonsági hatóság stratégiai irányítását látta el, a Nemzeti PRRS Mentesítési Program végrehajtását pedig napjainkban is igazgatja. Az ASP 2018. évi megjelenésekor az Országos Járványvédelmi Központ felállításával és vezetésével bízta meg az országos főállatorvos.

2019-től az MSTSZ szakmai igazgatója. Az ASP világjárvány közepette szakmai hitvallása még időszerűbb: „Hatékony és gazdaságos állattartás csak magas állategészségügyi státuszú, fertőző betegségektől mentes állománnyal képzelhető el!”

Több civil szervezet munkájában vesz részt, amik az állattenyésztés és az állatorvoslás társadalmi elfogadottságáért dolgoznak. A Magyar Sertésegészségügyi Társaság elnöke. Célja színvonalas és hiteles szakmai műhely megteremtése a sertésegészségügy területén, mellyel hosszútávon támogatható a sertéstenyésztés jövője. Tagja a Magyar Országos Állatorvos Egyesület elnökségének, s a MTA Állatorvostudományi Bizottsága állandó meghívott tagja. 2019-ben a MÁSZ elnökségének állandó meghívott szakértőjévé választották.

Az Év Agrárembere 2019 jelöltjeire január 20-ig szavazhat, a verseny honlapján, amelyet elérhet ITT