fbpx

Az Év Agrárembere 2019 Jövő agrárszakembere Márokné Nagy Kitti

Írta: Csomor Zsolt - 2020 január 13.

Állatszeretete gyermekkorától kíséri Márokné Nagy Kitti életét. Mivel a gumicsizma viselése nem jelentett gondot számára, állattenyésztő mérnöki, majd mesterszakon vidékfejlesztő agrármérnöki diplomát szerzett.

A Bácsalmási Agráripari Zrt. sertéságazatánál kezdett dolgozni: a 2500 kocás sertéstelepen a vezetőség hamarosan egy 1000 kocás telep újra indításával bízta meg. Kezdetben az ivarzás-megfigyelés, válogatás és inszeminálás volt a feladata, majd a mesterséges termékenyítésből származó kocák fiaztatása, dajkásítása és választása is. A takarmányozás és állategészségügyi kezelések felügyelete is munkájához tartozott.

Egy év múlva a Mezőfalvai Zrt. húsmarha ágazatához került, ahol ágazati igazgató. A két telephely közül az árutermelő telep fő profilja a választott borjú értékesítése, a törzsállománynál pedig a tenyészállat előállítás a cél. Munkája során törekszik a megfelelő munkatársi, üzleti és baráti kapcsolatok kialakítására.

A társaság tejelő tehenészeténél tartott nyílt napokon szívesen avatja be az óvodás és iskolás csoportokat a tejtermelés folyamatába. Szeretné megismertetni és megszerettetni az emberekkel a minőségi marhahúst, amit Mezőfalva közösségi eseményein is népszerűsít. A NAK rendezvényén pedig szemléltetésként egy 1130 kg-os tenyészbikára festette a szarvasmarha húsrészeit környezetbarát festékkel.

Rendszeresen juttat adományt a rászorulóknak, illetve a beteg gyerekeknek, s kutyatartó révén menhelyeket is segít.

Az Év Agrárembere 2019 jelöltjeire január 20-ig szavazhat, a verseny honlapján, amelyet elérhet ITT